Valami szöget ütött a fejébe...

Valami szöget ütött a fejébe....

Valami szöget ütött a fejébe. Igen, bizonyosan, mivel este még nem így aludt el, kiálló szögfejjel a homlokán. Vakarta fejét, vakarta szögét, viszkető bőrét, de a vas csak nem szólalt meg, hogy elárulja, ki kalapálta bele.

Ez a rejtély fedve maradt felette, kalapját felvéve indult munkahelyére. Nem hagyhatta fedetlenül szeges fejét, ezért magára kapta trilby-jét.

Esetlenül ült a fején kalpagja, a szöget nem tudta teljesen lefedni, szerencsére azonban senki sem említette meg ezt a szépséghibáját. A munkában is érezték, hogy valami nincs rendben, hiszen nem szokott kalapban ülni, ily' csendben.

A munka eltelt, a szög pedig maradt. Szünetekben vakargatta, nézegette, kutatta, hogy mi is történhetett, de semmire sem jött rá. Egy szög a fejében, tettes nélkül.

Hazafele is csak ezen agyalt, miután lerakta a kabátját azonnal a tükörhöz rohant. Csak nem tudta meg, hogy mi történt.

Nade mitévő legyen akkor most? Távolítsa el a bizonyítékot? De akkor lehet sosem fogja megtudni, hogy mi történt. Viszont szöges fejjel sem élhetett örökké! Elhatározta, kihúzza.

Megfogta két ujjával a szög fejét, a vas nem mozdult. Megragadta, de mintha még mélyebbre is tolta volna. Hát milyen szög ez, hogy nem jön ki? morfondírozott magában, és megtörölte izzadt homlokát.

Odasétált szerszámos ládájához, aztán rájött, hogy nincs szerszámos ládája. Miért lenne egy középkorú irodai munkásnak? Szóval ismét fejébe tűzte kalapját, majd elsétált a legközelebbi vasboltba, és vett egy kalapácsot. És ha már ott volt, akkor csavarhúzót, fűrészt, csavarokat, mérőszalagot, dörzspapírt és néhány deszkát is. Nem tudta, hogy miért, de megvette.

Ismét a tükör előtt volt, most már kalapáccsal a kezében, a készen egy mozdulattal kirántani a szöget. Visszaszámolt háromtól. Három, kettő, egy...! Mély levegőt vett, izma megfeszült, és nekilendült. A szög azonban mintha nem értette volna a dolgát, ragaszkodott helyzetéhez.

Nyögve próbálkozott órákon keresztül, ki tudja, hogy vajon a szomszédok mit gondolhattak. Már a nap is lement, a szög pedig még mindig maradt, csak ő fáradt ki. Dühösen a sarokba dobta a kalapácsot, majd ágyba feküdt.

A másnap, harmadnap ugyanígy telt. Egy egész heten keresztül próbálkozott, rejtegetett, a szög meg csak makacsul maradt. Már nagyon zavarta, az utolsó napokban enni is elfelejtett. Kezdte már feladni a reményt, hogy egyszer ismét szögtelenül éljen. Egyszerűbb, ha kezdi megszokni.

Míg ezen járt esze, tekintete a félredobott, porosodó deszkákon pihent. Miért is vette meg ezeket? Talán kellett neki egy szekrény? Biztosan, csakis ez lehetett az oka.

Leült, keze robotikusan mozgott, elméje a szög körül forgott. Nyugtatta viharos lelkét, hogy nem is olyan rossz egy szöggel a fejedben élni, mások is biztosan csinálják, azért hordanak fedett helyen is kalapot. A minap is látott egy embert a boltban, akinek mintha furcsa alakú lett volna a sapkája.

Keze mozgott, de nem tudta, mi lesz belőle, nem is fogta fel. Fájt a lelke miközben győzködte magát a szöges élet szépségeiről. Fájt a keze, mert belement egy szálka. De az nem zavarta annyira, mint a kiálló szög a fejében.

Könny homályosította el látását, és gyorsan visszaszívta azokat, mert nem látott. Nem akarta megvágni magát.

Nem észlelte az idő múlását, nem hallotta, hogy a szomszéd már elindult kómásan munkába, azt sem vette észre, hogy a templomtorony delet ütött. Azt viszont észrevette, hogy egy kész szekrény állt előtte.

Érzelmek nélkül figyelte művét, a forgácsokat és faport a talajon, magán, az óráját, mely halkan mondta neki, hogy lassan lejár a munkaideje. Semmi. A fal mellé tolta, majd rárakta a szerszámokat, a szekrény erre megingott. Ez sem sikerült. Szekrényt sem tud építeni, a szöget sem tudja kivenni a fejéből. Szög...

A szeme kitágult, a lelkéről eloszlott a köd. Valami szöget ütött a fejébe.

Rohant a sarokba, felkapta a kalapácsot, mélyet lélegzett, és egy laza mozdulattal kiszedte fejéből a szöget. A vasdarabka könnyedén csúszott ki a koponyájából, mintha egy pattanást nyomott volna csak ki. A szöget azután az egyik deszkához fogta, és - BAM, BAM - két határozott csapással beleütötte. A szekrényt most már semmi sem tudta elmozdítani.

Elégedetten vakarta meg a szöget a fejében... de már nem volt ott semmi. Kiejtette kezéből a kalapácsot, és a tükörhöz rohanva, összetörten vette észre, hogy a szög helyén nem maradt semmi. Mintha sosem lett volna ott.

Faporosan bújt az ágyába, át sem vetkőzve, és arról álmodott, hogy az éjszaka folyamán valami szöget fog ütni a fejébe.