Végre itt a tavasz

Végre itt a tavasz.

A tavasz gyönyörűséges ruhába öltözött. Lábán pipacs-nadrágja lobogott a szellő leheletétől, derekán nárciszok sárga szirmából lógó öve vidáman repkedett. Inge tarka primulákból állt, és fején, hetykén viselte a tulipánokból készült kalapkát.

Pajkos mosollyal az ajkán szökkelt a réten, hogy bimbót csókoljon a virágokra, rügyeket simítson a bokrok és fák ágaira. Amikor sikerült rügyfakasztó csókjait elhinteni, édes kacajjal örvendezett.

A Nap felé hujjogó kurjantással jelezte jöttét és smaragdzöld szemével kacsintva csalogatta maga után. Nem tétovázott a napocska, mosolyogva melengette a Tavasz csókjai nyomán előbukkanó életet. Átszaladt a mezőn, bekukkantott a házak ablakán, a tó tükrében megcsodálta magát, majd szaladt, szaladt a tavasz után.

Amerre járt, színbe borult a világ. Eltűnt a szürkeség, a fehér-fekete világ. A házak tetején kiviláglott a színes cserép, hol piros, hol kék, vagy zöld. Az ablakokba kiültek a virágládák és várták a tavasz csókjait. Mikor megkapták, pompázatos színvilág lepte el a város ablakait. Muskátlik pirosa, rózsaszínei, integettek a tavasz után. A cserjék kihúzták magukat és üde tekintettel bámulták a tulipánok büszke fejét. Ibolyák küldték kék illatukat a tavasznak, és barkák bimbóztak felettük. Lila és fehér orgonák bólogattak: igen, itt a csodás tavasz! Isten pazar gyermeke ő, ünnepeljünk! Lángvirág és meténg kacagott vissza.

A csillagvirág kis harangjaival csilingelt. Átköszönt nárcisznak, aki boldogan üdvözölte vissza. A kökörcsin is előbújt téli rejtekéből, hiszen a tavasz hívta őt. Aztán jött hunyor, hófehér szirma mélyén rozsdabarna cirmaival nevetve.

A tavasz meg szaladt, rohant a nyár felé.