Virágnyuszi a tisztáson

Virágnyuszi a tisztáson.

A tisztás népe ünnepségre készülődött.

-          Úgy várom már a Búcsút és a Körmenetet!- jelentette ki a nyuszi. –Még sohase láttam ilyet!

-          Ó, az nagyon szép és hangulatos! – felelte az épp akkor érkező róka.

Elhatározták, hogy a rét közepét valami különlegességgel díszítik fel.  Ezerfelől ezerféle illatos növényt szállított ezernyi aprócska rovar. Hatalmas termőfölddel teli ládába ültették bele mindet. De nem ám akárhogyan!

Jött a farkas, a sakál, a hiúz, a medve, a borz, az őz, a szarvas, a vakond, a vaddisznó, és a sün.

Először egy nagy méretű golyót gyúrtak, hófehér virágokkal díszítették. Aztán felfelé nyújtották és ráhelyezték az alapzatra. Kisebb darabokból négy lábat formáztak, hófehér virágokkal dekorálták és a helyére illesztették. Ezt követően egy kisebb golyót gyúrtak, hófehér virágokkal szépítették. A golyó felső részén, középre, egy aprócska szívformát alakítottak ki tűzpiros virágokból. Két kisebb golyót nyomtak az arcára, narancsos virágokkal dekorálták, ez lett a pofija.

Most érkeztek meg a madarak. Jött a szajkó, a szarka, a cinege, a gerle, a fakopáncs, a bagoly, a poszáta, a sármány és még sorolhatnám napestig.  Így hát ők folytatták a munkát.

A vadak addig beszélgettek, viccelődtek, tréfálkoztak.

A két kis kör közepéhez beleillesztettek egy pötty feketét, ez lett az orra. Ezután a szemek helye készült, amibe belenyomtak egy kis színt, majd egy icipici pirosat, kész is lett a szeme. Jól elfáradtak a madárkák. Feltelepedtek a fák ágaira és dalra zendítettek.

Ekkor jött a mókus.

-          Szervusztok! Elnézést kérek a késésért!

-          Semmi baj, még időben jöttél!- mondta a nyuszi. – Mi van a kezedben?

-          Egy répa. Narancspiros virágokból készítettem.

-          Ó, de gyönyörű ez a virág és a répa is! Köszönjük szépen! - válaszolta a nyuszi.

-          Hol találtad ezt a sok különleges virágot?

-          Nem találtam, cseréltem.

-          Cserélted? Ugyan bizony?

-          Úgy van, bizony!

-          Mit adtál érte?

-          Egy kosár gombát.

-          S hát a répát hol szerezted?

-          Készítettem.

-          Na, ne mondd!

-          De bíz’ mondom! Akár meg is esküszöm.

-          Nagyon ügyes vagy!

-          Köszönöm a dicsérő szavakat.

Folytatták a munkát a rovarok. Most a két tapsi fül készült. Dió színű virágokkal díszítették. Az egyikre egy mogyoróbarna foltot tettek, virággal díszítették. Végül elkészítették a pézsmabarna színű pamacs farkat és a helyére illesztették.

-          Ó, de szép lett!- ámuldoztak a szorgos munkások. Te már tudod, hogy mit készítettek?.... Igen, egy virágnyuszit.

De még volt teendő! A tisztáson a keskeny út két szélét vadvirágszirmokkal díszítették. Került oda piros, sárga, zöld, kék, lila, sőt még bíbor színű is. Így hát elkészültek.

Kezdődhetett a karnevál. Dalos madarak vidám melódiába kezdtek. Ekkor érkezett meg Sikló Sanyó.

-          Szép jó napot! Nem késtem el a karneválról?

-      A körmenet, és a búcsú véget ért.    A karnevál éppen most kezdődik!- felelte a süni.

-     Ahogy siettem az erdőben, gyönyörű szép madáréneket hallottam. Megálltam. Ámultam- bámultam, szemem-szám eltátottam, úgy hallgattam az éneket. Azért értem ide később. Vajon miféle madár énekelt olyan szépen?

-          Biztosan a madarak királya!- mondta a nyuszi. – Gyere és hallgasd. - Így is tett. Közben a kis rovarok perdültek- fordultak, ropták a táncot. A vadak ettek, ittak, mulattak. Ünnepelt mindenki, aki tehette. Nagyon jó volt a hangulat. Későre járt már az idő, amikor feltámadt a szél. Egyre erősebben fújt.

-          Azt hiszem, hogy ideje asztalt bontanunk.- mondta a róka.

-          Szerintem is!- bólogatott helyeslően barátja, a farkas.

-          De mi legyen a virágokkal? – kérdezte az őz.

-          Vigyük haza, osszuk szét!- javasolta a szarvas.

-          Rendben, ez jó ötlet! – értett egyet az erdő népe. A nyuszi igazságosan szétosztotta az ikebanákat. Mindenkinek jutott egy.

-          De kié lesz a virágnyuszi?- kérdezte vakond.

-          Természetesen a nyuszié- válaszolta a medve.

-          De hogy viszi haza? – így a hiúz.

-          Segítek neki!- ajánlotta fel a medve. Így is történt. A szorgos kis rovarok maradtak utoljára. Még egyszer körülnéztek, mert szerették a rendet és a tisztaságot. Nagyokat sóhajtottak, révedeztek a tisztást ölelő sűrű lombos fákban, a tövében élő mohákban, gombákban, a lágy- és fás szárú növényekben. Jókat szippantottak az üde, friss ózondús levegőbe. Hallgatták egy kicsit az erdő beszédét, s a szél zúgását.

-          Milyen szép! – sóhajtotta a katicabogár.

-          Gyönyörű! – álmélkodott a lepke.

-          Minden rendben van!-  nyugtázták a többiek, majd ők is hazatértek a virág kompozíciójukkal, szerencsére még időben, mert közben eleredt az eső.  A házuk ablakából nézték, hogy egyre jobban, egyre nagyobb szemekkel esett, aztán záporzott, sőt úgy esett, mintha dézsából öntenék.

A gyönyörű ikebanát mindenki az ablakába tette, hogy sokáig tudjanak gyönyörködni benne és tartósan emlékezzenek erre a csodálatos napra.