Vöric kalandjai: 11. Nyuszi - macska barátság, 12. Felfedező úton

Vöric kalandjai: 11. Nyuszi - macska barátság, 12. Felfedező úton.

11. Nyuszi – macska barátság

Balambér kevésbé tűnt nyugtalannak. Valószínűleg többször látott már ilyen játékot, mint Vöric. Ő ugyanis csak azt érzékelte, hogy az eddig oly szelíd vörös fejű kisember fel-alá szaladgál és hangosan kiabál a másik három gyereknek.

Balambér ketrecének ajtaja nyitva volt, így hát kimerészkedett a teraszra. Egyre közelebb ugrándozott a tegnap megismert kismacskához. Ismerte a macskákat, mert a pesti parkban már többször is találkozott velük. Na meg azt is tudta, hogy Jucinak valaha volt egy Szerena nevű cicája. Nagyiéknál a nyáron pedig Cézárral ismerkedett össze. Ez a vörös cica minden eddigi macskaismerősénél kisebb, ezért hát nem tartott tőle.

– Látom, tegnap nem sikerült hazatalálnod a mamádhoz. Itt fogsz ezután lakni Emiéknél? – fordult a kiscicához.

– Nem tudom, hogy ki az az Emi, és haza akarok jutni a mamámhoz – nyávogta szomorúan Vöric.

– Emi a neve annak a kislánynak, akinek olyan a haja, mint a te bundád. Ő nevezett el téged Vöricnek. Ezt én mind Petitől, a gazdámtól tudom, akivel már harmadikosok vagyunk idén.

A cica figyelmesen hallgatta a nyuszit. Érezte, hogy nagyon okos, világlátott állattal van dolga. Aztán ő is elmesélte a tegnapi kiserdei kalandjait a nyuszinak. Balambér a róka kivételével mindegyik állatot ismerte, szokott ilyenekkel találkozni a pesti parki sétái alkalmával is. Miután jól kibeszélgették magukat, Balambér kitalálta, hogy mozogjanak egy kicsit ők is. Azt javasolta, hogy labdázzanak. Előgurította ketrecéből a káposztaalakú gumilabdáját, azzal kezdtek gurigázni a terasz szélén. Vöricnek is tetszett ez a játék. „Jobb ez, mint a tegnapi mogyoródobálás” – gondolta magában.

Időközben a gyerekek az összes tartalék szivacstöltényt is ellődözték, ezért egy kis pihenőre a terasz felé közeledtek. Csodálkozva látták a gurigázó állatokat.

– Balambér sokat játszik más állatokkal otthon is. Képzeljétek, az egyik szomszédunkban egy yorki kutyus lakik, ő az egyik legjobb játszópajtása.

Mire a töltényszedéssel végeztek a gyerekek, Vöric már újra szunyókált, Balambér pedig visszavonult a ketrecébe és a bekészített szénáját eszegette elégedetten.

12. Felfedező úton

A gyerekek csendesebb játékkal folytatták a péntek délelőtti együttlétet. Aztán egyszer csak azt is megunva a fiúk elköszöntek Emiéktől és hazatértek. Emi a kisgereblyével próbálta eltüntetni a csata nyomait a virágágyásokban, nem sok sikerrel. A cica ébredezve nézte, ahogy az anyuka a függöny mögül mosolyogva figyeli a szorgoskodó lányát.

Az apuka is megérkezett, hogy együtt ebédeljen a családjával. A kaput – ahogy szokta – belökte, letámasztotta a postásbiciklit, lezárta, és szintén a szokott módon elfelejtette bezárni az utcára vezető ajtót. Ezt a hunyorgó macska is észrevette. Még hagyta, hogy az apuka megsimizze a hátát aztán uzsgyi, már indult is a nyitott kapuhoz.

Arra emlékezett, hogy tegnap a kiserdő felé merre indult, így hát most az ellenkező irányt választotta. Útja Emiékéhez hasonló házak előtt vezetett el. Több helyen vadul ugató kutyák szaladtak a kerítéshez, ilyenkor Vöric meggyorsította a lépteit. Más házakhoz bepillantva cicákat is látott, de sajnos egyik sem az ő anyukája volt.

Amikor elfogytak a házak, egy nagy füves területre ért, ahol sok gyerek játszott, hangoskodott. Mindenféle szerkezetekre másztak fel. Néhol felnőttek ücsörögtek és figyelték a gyerekek játékát. A füves területet bokrok hosszú sora szegélyezte. Ide húzódott be Vöric egy kis pihenőre.

Csendes szemlélődését ismerős hangok zavarták meg. Csak nem a testvérei?! Öröme azonban elszállt, amikor megpillantotta a két idegen cicát. Ők sajnos nem a testvérei, nagyobbak is náluk, meg a színük is más. Az idegen cicák is észrevették a vörös macskát, barátsággal közelítettek felé.

– Miáú! – köszöntek neki illendően. – Téged még nem láttunk itt a játszótéren. Talán most költöztél ide? Mi testvérek vagyunk és itt lakunk a közelben. Néha kijövünk ide bámészkodni. Engem Füstösnek hívnak – mondta a szürke macska. Ő pedig a nővérem, Kormos – mutatta be fekete társát. Neked mi a neved?

– Sajnos nem emlékszem rá, de az új gazdám, Emi, Vöricnek nevezett el, mivel vörös cica vagyok.

– Illik hozzád ez a név, nagyon szép a bundád. Felénk ilyen színű macskák nem laknak.

Ezután Vöric elmesélte új ismerőseinek, hogyan tévedt el, milyen kalandokba keveredett az erdőben. Füstös és Kormos figyelmesen hallgatta a történeteket. Sajnálkoztak, hogy nem tudnak segíteni neki a hazatérésben.

– De tudod, mit Vöric! Majd elviszünk Rezső bához. Ő a falu legöregebb és legbölcsebb kandúrja. Talán ismeri a mamádat is.

Ezzel a testvérek elköszöntek tőle és továbbálltak. Vöric még egy kicsit bámészkodott, aztán jobbnak látta hazaindulni új gazdijához, Emihez. Már messziről látta, hogy a kislány az utcán ácsorog és tekintget mindenfelé. Mikor, észrevette őt, lelkendezve szaladt felé.

– Csakhogy megvagy, te világ csavargója! Máskor nem szabad kimenned a kapun, akárhányszor is nyitva hagyja apa!

A cica engesztelően dörgölőzött Emi lábához, jólesett neki a sok kényeztetés, amit tőle kapott. Már várta a vacsorája, a doboza. Most is pillanatok alatt eltüntette a tányérkák tartalmát, majd fáradtan húzódott be a kuckója sarkába.