Zöldsapkàs Artúr

Zöldsapkàs Artúr.

Kicsiny házikóban lakott egy furcsa lény.

Az erdő közepében láttam egyszer én.

Zöld sapkája volt és hosszú szakálla.

Csizmàcskàt viselt apró két lába.

Öreg volt, de nagyon fürgén futott.

Kezében egy kis kosàrkàt hozott.

Megállt előttem és így szólt vidáman:

Hej! Messziről hozott ide vén lábam!

S aztán csak mesélt nekem órákon át.

Közben mellé ültem, úgy hallgattam szavát.

Tündérekről és sàrkànyokròl beszélt én nekem.

Szájtátva bámultam, s kikerekedett szemem.

Manó vagy te? - kérdeztem tőle bátran.

Katona! - mondta ő. A királyt szolgáltam.

Meseorszàg vàràròl ezer mesét mondott.

Óriás medve, varázsló, elefánt...minden volt ott 

Mi van a kosárban? - korgott már a hasam.

Sok finomság, hogy veled megosszam.

Ilyen kedves öreg embert én még sosem láttam.

Felém fordult, S azt mondta vidáman: 

Hé, te gyerek! Figyelj most rám egy percre! 

Szeretném, ha mindig emlékeznél nevemre.

Zöldsapkàs Artúr vagyok én, az öreg katona.

Tudok még száz mesét minden búra-bajra.

Ha valaha is szomorkodnàl, gondolj csak rám gyorsan,

S itt termek én kosàrkàmmal azon nyomban.

Hozok neked mesét és ennivalót bőven.

Te csak gondolj rám minden esztendőben! 

Így történt, hogy Artúrral barátok lettünk,

S eltöltöttünk száz estét is együtt.

Látogass el te is hozzá Meseorszàgba,

Ott lesz minden gyereknek édes, szép álma!