Zsivány és a megszegett ígéret

Zsivány és a megszegett ígéret.

Zsiványt ébren találták a hajnali sugarak. Izgatottan leste, hogy nagyapja, a bölcs Eszes is felébredjen. Türelmetlenül várta a reggelt, hiszen Eszes megígérte, hogy ma valami különleges kalandban lesz részük. Olyan kalandban, amely csak keveseknek adatik meg ebben az unalmas lakóparkban. Többet nem is tudott, titok lengte körül nagyapja szavait. Az öreg bölcs csak annyit árult el, hogy hosszú útra térnek. 

Eszes persze már ébren volt, lapos pislantásokkal figyelte kisunokáját. Majd hosszan, kéjesen nyújtózott egyet, és így szólt:

- Ó, hát miért nem szóltál? Hasunkra süt a nap! Ideje elindulnunk, ha nem akarunk elkésni. Siessünk!  - sürgette Zsiványt, aki kérdezni sem merte, hogy mégis honnan késnének el, vagy hogy miért is kell sietniük. Tudta, hogy Eszes, úgysem árulna el többet.

Útnak indultak hát. Át a lakóparkon, tereken, széles utakon, szűk utcácskákon lopakodtak csendben, hogy senki ne riasszanak fel ezen a békés reggelen. Lassan elhagyták a házakat, tanyákon osontak át, keresztül futottak a margarétás réten, a tölgyfaerdőn, és még mindig csak mentek, mendegéltek.

- Mesze van még az a kaland? – kérdezte Zsivány, aki egy kicsit már elfáradt. Eszes megtorpant, és a szemben lévő hegy tetejére mutatott.

- Ott fent! A hegy ormán! Ott vár bennünket a látvány, ami csak keveseknek adatik meg! Azoknak is talán csak egyszer az életben. – mondta áhítattal Eszes – Gyere, siessünk, mert nem érünk oda időben!

Ahogy az orom felé haladtak, egyszer csak hatalmas árnyék jelent meg felettük. Mire Zsivány felnézett, már el is tűnt, csupán egy hatalmas madár távolba tűnő sziluettjét látták.

- Mi volt ez? – kérdezte kíváncsian.

- Nem más, mint a vándorsólyom. Nála sebesebben egy madár sem száll. – mosolygott a bajsza alatt titokzatosan Eszes, de többet nem árult el – Gyere, igyekezzünk!

A nap már majdnem felkelt, amikor végül felértek a hegy tetejére.  Megálltak a hegy ormán, és egy sziklaszirthez bújtak. Eszes ekkor így szólt:

- Ma van a legjobb alkalom arra, hogy megnézzük a kis vándorsólyom fiókák első repülését. A sziklafalakon fészkelő sólyomcsaládok itt nevelik a fiókáikat, és ma eljött a nap, amikor először elhagyják a fészküket és kirepülnek. Tudod Zsivány, a vándorsólyom a leggyorsabb madár a világon! Nincs is ennél csodálatosabb látvány!

Zsivány nagyon izgatott lett. Mindig rajongott a madarakért, sok barátja is akadt közöttük, de hogy vándorsólymot láthat, a világ leggyorsabb madarát, arról álmodni sem mert.

- És meddig kell várnunk? Mikor repülnek ki? – kérdezte kíváncsiságtól ittasan.

- Hamarosan – ígérte Eszes – csak várj türelemmel.

- Várok én, várok – mondta Zsivány, és úgy is tett.

A sziklaszirtről figyelték a vándorsólymok fészkét, de a fiókák nem repültek ki. Már egészen fent járt az égen a nap, és még mindig nem történt semmi.

- Nem értem – morfondírozott Eszes – már régen a fejünk fölött kellene repkedniük ezeknek a csodálatos kis fiókáknak. - De aztán az égre nézett, és azonnal megértette, mi történik.

- Gyere gyorsan, fussunk innen Zsivány! Itt ma nem lesz fiókareptetés! – azzal elkapta Zsivány gallérját, hogy őt is futásra kényszerítse.

 - De, dehát Eszes! Azt ígérted, megígérted, hogy ma, csodálatos kalandban lesz részünk! Becsaptál, igenis becsaptál! – toporzékolt Zsivány, aki mérgében és csalódottságában észre sem vette, hogy felette sötét, fekete felhők gyülekeznek, hangoskodnak és dörögnek. Dühösen vitáznak az érkező szelekkel, égi párbajra hívva azokat.

- Erre most nincs idő! – kiáltotta Eszes – Sietnünk kell, hogy időben leérjünk a hegyről!

Az eső zuhogott, a szél fújt, és a hegyekbe vezető utak járhatatlanná váltak. Eszes sajnálta, hogy nem tudja betartani az ígéretét, de tudta, hogy a vihar túl veszélyes.

- Nem tartottad be a szavad! Nem tartottad be a szavad! – kiabálta csalódottan Zsivány, de a viharban nem hallatszott más, csak a vihar tombolása és a szelek haragos zúgása.

Ahogy futottak le a hegyről, a vihar egyre erősödött, csak úgy zúdult az égből a sok eső. A cicák érezték, hogy sietniük kell, hogy időben hazaérjenek, mielőtt az utak járhatatlanná váltak. Zsivány nagyon haragudott Eszesre, mert az nem tartotta be a szavát. Ezért nem láthatta azoknak a csodálatos madaraknak az első repülését, és eszébe sem jutott, hogy nagyapja mit sem tehet erről. Eszes is érezte, hogy Zsivány haragszik rá a történtek miatt, de most nem volt idő arra, hogy ezt megvitassák.

 - Majd odalent megbeszéljük – gondolta Eszes, és közben le sem vette aggódó tekintetét Zsivány lépteiről. Féltette nagyon, hiszen tudta, hogy egy rossz lépés…egy rossz lépés…reccs! Ebben a pillanatban Eszes alatt beomlott a föld és a cica belesett a háborgó vízbe.

Zsivány nagyon megijedt. Kétségbeesetten nyávogott, hogy segítséget kérjen. Ám a nagy viharban senki sem hallotta a cica vékony hangját.

- Ne add fel Eszes!  - kiáltotta Zsivány nagyapjának, aki a vízben vergődött, és a hadakozott a hullámokkal – Jövök, segítek! Ne félj, ígérem, hogy nem lesz baj! Ígérem, hogy nem hagyjak cserben! – Azzal gondolkodás nélkül a vízbe ugrott. Az erős sodrás azonban Zsiványt is felkapta és elsodorta. A víz egy úszó fadarab került az útjába, és Zsivány megpróbált felkapaszkodni rá. De ebben a pillanatban egy újabb hullám érkezett, a cica lecsúszott a faágról és a fejét is jól beverte.

Amikor kinyitotta a szemét, a parton hevert. Felette egy hatalmas vándorsólyom állt, aki óvó szárnyaival védte Zsiványt. A vihar már csendesedett, a szél megenyhült, de az eső még szemerkélt.

- Hol van Eszes? Mi történt vele? – faggatta kétségbeesetten a hatalmas madarat. – Megígértem, hogy segítek neki! Hogy nem hagyom cserben! – szomorkodott. – Inkább őt kellett volna kimentened a vízből. Ő sokkal bölcsebb és okosabb nálam. És szeretem...nagyon szeretem.

- Nincs miért aggódnod, - nyugtatta meg a sólyom a rémült cicát – Eszes jól van. Éppen időben érkeztünk a fiókáimmal, hogy együtt kiemeljük őt a vízből. - Ekkor már Eszes is Zsivány mellett állt, és a két csuromvizes cica szeretetteljesen tekintett egymásra.

 - A fiókáiddal? – kérdezte hirtelen Zsivány – de hiszen ők még ki sem repültek a fészekből! - És ekkor hirtelen minden eszébe jutott. Hogy miért jöttek fel a hegyre, hogy mit ígért neki Eszes, és ő mennyire haragudott a nagyapjára...

- A mai napon repültek volna ki először a fészekből  - mondta a sólyom - de amikor láttam, mekkora vihar közeledik, úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom az épségüket. Inkább vártunk volna még egy napot. Ám amikor megláttuk, hogy mekkora bajba kerültetek, nem volt választásunk, segítenünk kellett rajtatok.

- Szerencsére mindenki jól van. –  nyugtatta meg gyorsan az öreg kandúr.

Zsivány nagyon szégyellte magát. Nem elég, hogy Eszest hibáztatta a vihar helyett, de veszélybe sodorta  sólyomfiókákat is . Restellte az esetet, és akkor aztán még jobban, amikor ráébredt,  hogy ő sem tudta betartani az ígéretét Eszesnek, amikor ki akarta menteni őt a vízből. Még, ha nem is tehet róla.

És akkor megértette. Megtanulta, hogy vannak az életben olyan helyzetek, amikor nem tudjuk betartani az adott szavunkat. Még a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem.