Zümi és Döngicse újabb elképesztő kalandja 2.rész

Zümi és Döngicse újabb elképesztő kalandja 2.rész.

Zümi és Döngicse újabb elképesztő kalandja 2. rész

Írta: Rose Logan

Egy újabb napra ébredt Zümi, az előző kalandja, még mindig fel- fel bukkant álmaiban. De álmok ide - vagy oda újnapra ébredtek a szorgos kis méhek. Egy gyönyörű napsütötte mező várta, rengeteg illatozóbbnál - illatozóbb virág, csalogatta édes illatukkal a méhecske családot.

–Nincs mit tenni, vár a munka!

– jegyezte meg Zümi félhangosan. Nagy volt a sürgés - forgás a családnál. Zümi boldogan röpült dolgozni, de előtte megkereste legjobb barátját Döngicsét.

– Szia Döngicse barátom! – csak, hogy megtaláltalak.- mondta boldogan, meglátva barátját Zümi.

– Nincs kedved, velem virágport gyűjteni?– közben felidézhetnénk az elképesztő kalandunkat?– Mit szólsz hozzá??– várta a választ ide- oda röpdösve Zümi

Zümi várt egyre csak várt, a kis pufók dongó reakciójára. A kis dongó nyakig bele merült egy csodálatos lila harangvirágba. Annyira falatozott, hogy csak a kis pufi „ hátsója „ látszódott ki a virágból. Egyszeriben kijött nagy nehezen, kituszkolta, pufi testét a gyönyörű virágból. Tetőtől - talpig virágporosan.

– Szia, drága Zümi barátom!– Ne, haragudj rám!- de ha felkelek félig álmosan, egyből virágot keresek.

– Éhes voltam!- felelte Döngicse csupa- csupa virágporosan, mosolyogva Zümire zavartan.

–Mit is mondtál? – amíg a virágban voltam?- Sajnálom! – nem hallottam. – szégyellte magát Döngicse.

– Csak azt, hogy lenne kedved velem virágport gyűjteni? – és közben felidézhetnénk a kalandunkat.- felelte mosolyogva Zümi.

– Hát persze, drága barátom!– Indulhatunk is mihamarabb – válaszolta lelkesen a kis pufók dongó.

Elindultak, virágról- virágra szállva, közben kalandjukat idézgették fel egymásnak. Oly - annyira belefeledkeztek a beszélgetésükbe, hogy észre se vették, elhagyták a szépséges mezejüket, és egy tó előtt voltak. Megálltak a tó partján, csodálkozva vették észre, hogy mennyire eltávolodtak otthonuktól.

– Jaj! elhagytuk az otthonunkat- vette észre Zümi a tavat látva.

– Sebaj!-kalandozzunk itt tovább!– válaszolta Döngicse. Azon nyomban ezt kimondta, egy csodálatos virágot vett észre a tó partján. Csalogatta illatával a kis dongót, persze ismét megkordult a pocakja.

– Nézd, Zümi!– Ilyen virágot még soha nem láttam!- mondta Döngicse éhesen.

– Oda megyek eszem egy keveset.

- felelte a kis dongó. A meseszép virág, mámorító illata csábította a kis rovart. A tópartján volt, majdnem elérte a tó vízét.

Sás vette körös - körül a tavat, ahova csak a szem ellátott. Döngicse odaröpült a káprázatos virághoz, belerepült és eszegetni kezdett.

– Óvatosan drága barátom!–nehogy bele pottyanj a vízbe.- kiáltott kedves falánk barátja, után a kis méhecske.

 De a kis pufók dongó, ügyet se vetett barátja intő szavainak, egyre csak falatozott és falatozott mohón tovább. A szépséges virág csak hajlott le a vízhez egyre közelebb és közelebb. Nem bírta tovább a kis dongó súlyát, Zümi sietve odaröpült, és próbált segíteni Döngicsének, de mivel Zümi kisebb volt, mind a ketten beleestek a vízbe. Próbáltak minden erejükkel, a vízből kijutni, de elfáradtak pici rovarok lévén. Ott legyengülve vártak talán valaki észre veszi őket és a segítségükre siet. Csak úgy váratlanul, odaröpült egy szivárvány színű szitakötő, akinek a neve: Koppter. Látta a bajba került kis rovarokat, azonnal a segítségükre sietett. Látott egy erős sás szálat a tónál odahajtotta nagy nehezen a két rovar felé, de hiába minden igyekezete, a sás erős volt és mint a csúzli visszahajlott, és jó messzire elrepítette, az igencsak pehelykönnyű Kopptert a messzi távolba. Oda a reménysugár, oda a segítség. Gondolták a kis elesettek, de hirtelen a semmiből a víz mélyén, egy vízipók akinek neve: Twiszter látta a legyengült kis rovarokat, felúszott villám gyorsan, és a légbuborék segítségével ami oxigénnel volt tele, mind a két gyenge kis rovarra tapasztott egyet- egyet, és levitte volna a lakásába, őket de a tavi mélységben, egy gonosz harcsa leselkedett rájuk és alattomosan utánuk úszott. Sajnos menekülés közben, Zümi belegabajodott, egy csomó vízi indába, próbált kiszabadulni de az inda egyre szorosabban és szorosabban rátekeredett. A kis méhecske úgy látszott, feladja és várta az elkerülhetetlent. Vagy az óriás harcsa falja fel, vagy az inda fogságában marad. De ekkor igaz barátja, Döngicse látta barátja bajban van, és szólt Twiszternek villámgyorsan ott voltak a bajban jutott méhecskénél és Döngicse elkezdte kiszabadítani barátját, a vízipók feltartotta minden erejével a harcsát, óriási küzdelem és erőfeszítések árán sikerült a kis dongónak kiszabadítania Zümit. Twiszter furfangos csellel elkergette a betolakodót. Örült, hogy kiszabadult az apró méhecske. Ismét tapasztott egy életmentő légbuborékot, Zümire és Döngicsével együtt a tó part felszínére szállította őket.

A vízipók ott maradt egy tavirózsának a levelén, fáradtan így szólt:

–Kedves kis rovarok, –örülök, hogy segíthettem.

–De nem szabad ilyen veszélyes helyre jönnötök, ahol ennyi a ragadozó élőlény.

–Nem nektek való a vízi élet kis rovarok.- mondta a vízipók. Bemutatkozom az én nevem:

–Twiszter!- mondta kedvesen a pók.

–Az enyém Döngicse.- válaszolta a kis dongó eléggé kifulladva.

– Az enyém Zümi! felelte a kis méhecske gyenge hangon.

–És most pihenjetek, rátok fér, ha így elnézlek titeket!– De utána iszkiri haza! – mondta Twiszter határozottan. A két kis rovar tanult az esetből, kipihenve, elindultak haza felé.

–Szia Twiszter! –Hálásan Köszönjük a segítségedet!– mondta Zümi és Döngicse, hálával hangjukban.

A két kis rosszaság még a környékére se ment a tónak a veszélyes kalandjuk után.

Vége a második résznek