Hová tűnt Január?

A Római Birodalomban egészen az i.e. 5. századig az új év csak márciusban kezdődött. Az év 10 hónapból állt, január és február még egyszerűen nem létezett (ún. holt hónapok voltak), de márciusban annál vidámabb volt az élet. Igaz a katonák számára az év kezdete a munkára és a harcra való felkészülést jelentette, a polgárok viszont több ünnep, kötelező megtartásával kezdhették az évet. Sok fesztivál csoportosult március 15.-e köré, például ekkor kergették ki az elmúlt évet jelképező szellemet és üdvözölték az új évet Anna Perenna személyében. A téli hónapok kihagyása miatt azonban az i.e. 45-re az az érdekes dolog állt elő, hogy az időszámítás és a valóságos idő között akkora lett az eltolódás, hogy Julius Caesar, i.e. 46-ban kénytelen volt két plusz rendkívüli hónapot beiktatni (az emberiség történetében eddig ez az év volt a leghosszabb év, 445 napig tartott). Ez a módosítás végre lehetővé tette, hogy a naptár visszatérjen az égitestek járásának a követésére és az ünnepek is a helyükre kerültek. Több száz évig nem is volt gond az ünnepekkel. De a Római Birodalom bukása után, amikor a longobárdok pusztításai miatt, az emberek tömegesen hagyták el a fővárost, Róma, a pápa, Közép-Itália pedig a nemesi családok kezébe került. Ennek következtében ahány tartomány volt, annyiféle pénznem, adózás létezett és annyiféle szokás honosodott meg. 

A Pisában uralkodó Medici hercegek pl. a 10. században úgy döntöttek, hogy visszaállítják a naptárt és ismét március 25.-ével kezdik az újévet. Azért éppen március 25-ével, mert a Biblia szerint Szűz Mária szeplőtlen fogantatása éppen március 25.-én következett be, (9 hónappal van karácsony előtt), másrészt, mert ezen a napon a nappal és az éjszaka ugyanannyi ideig tart (a Nap az egyenlítő fölött merőlegesen 90 fokban van, a Földön a márciusi napéjegyenlőség napja pedig általában március 21.-ér esik). A pisai kalendár visszaállítása tehát teljesen logikusnak tűnt, az már csak puszta véletlen volt, hogy a pisai Dómban őriztek egy skandináv napórát, aminek az árnyéka, minden évben pontosan déli 12 órakor a Giovanni Pisano emelvény melletti oszlopon lévő márványtojáson állapodott meg. Ez a fenomén félelemmel vegyes áhitattal töltötte el a városlakókat. A különböző babonák megelőzése miatt a Medici hercegek úgy döntöttek, hogy ezt a csodát nagy pompával fogják megünnepelni. És így is tettek, egészen 1737-ig, az utolsó Medici, (Gian Gastone) haláláig, Pisában, minden évben március 25.-én tüzijátékkal köszöntötték az új évet, de amikor a Toszkán nagyhercegséget Mária Terézia férje, I. Lotharingiai Ferenc örökölte meg, mivel sohasem kedvelte igazán a várost, (házassága elején mindössze 3 hónapot töltött itt) 1749. november 20.-án rendeletbe adta a naptár visszaállítását is. Így ment feledésbe a pisai újév egészen 1983-ig, amikor is egy Paolo Gianfaldoni nevű olasz író, a”Vita Nova” című könyvében olyan szenvedélyesen írt Pisáról és a város érdekes hagyományairól, hogy a pisai polgárok, Umberto Moschini vezetésével úgy döntöttek, hogy nemcsak Pisában, de Toszkána déli részén is felelevenítik a pisai újévvel kapcsolatos hagyományt. Meg is kezdték az ún. Hídünnepség (Gioco del Ponte) megszervezését, ami azóta akkora eseménnyé nőtte ki magát, hogy a TV is közvetíti, amikor az Arno folyón lévő híd két oldalán a tengerészeti flotta díszsorfalat áll, a városlakók pedig karmazsinvörös és sárga színű ruhákban pompáznak a város utcáin, este pedig az Arno folyón úszkáló hajókból leadott díszlövésekkel köszöntik az új évet. A Dómban megtekintett fő esemény (a tojást érintő napsugár) után a város történelmi nevezetességű vendéglőiben folytatódik a fesztivál. Ilyenkor fogy a legtöbb pisai zöldséges egytál étel, de kedvelt a trüffel gombás makaróni, a szalámi, sonka, és a bruscetta ricottával is. Ha viszont valaki csak egy kávéra vágyik, az Arno folyó mindkét oldalán hangulatos kávézók várják, ahol megkóstolhatja a mandulás kekszet és a vörös borba mártogatott cantuccinit. A milliomosok ezen a napon a Mariano Fortuny által tervezett, 24 karátos arannyal bevont, karmazsinvörös és sárga színű reneszánsz tányérokban étkeznek. Ha Pisában járunk, érdemes ellátogatni Volterrába, ahol nemcsak a Medici palotákban, színházban (Volterra, 50 kmre van Pisától) és a mimóza mezőkben gyönyörködhetjük ki magunkat, de egy-egy kis falusi trattoriában, kevés pénzért, igazi lukulluszi lakomával ünnepelhetjük meg az újévet. Megkóstolhatjuk a friss, ropogós, toszkán kenyeret, bőven meglocsolva oliva olajjal, hozzá egy kis sonkát, kolbászt, olajbogyót, egy flaska vörös borral leöblítve. Molto simplice! De kell ennél több?