Az alábbi listában találhatod azokat a meséket amelyeket mindegy hangoskönyvként, hangosmeseként, mesefelolvasóink előadásában meg is hallgathatod ha bejelentkeztél. Ehhez viszont regisztráció szükséges!
Egy hatalmas botanikus kert füves, sziklás részén, egy szép fehér kő alatt volt Gyuri gyíkocska és szülei lakása. Mikor a nap felkelt, néhány sugara bekúszott a ...
~4 perc MEGHALLGATOMA kislányék házától az erdő felé vezető úton tavasszal gyöngyvirágok nyíltak. Naponta járt egy erdei faházba, ahol segített az állatok gyógyítójának, ...
~7 perc MEGHALLGATOMLevi a földön ült, és kiborította a dobozból a sok gyurmát. Szerette nézni a színes rudakat, száguldoztak a fejében a gondolatok arról, hogy mit ké...
~5 perc MEGHALLGATOMA tó vize tükörsima volt, egy kis szellő sem borzolta a hullámokat. A nap feltűnt az égen, kikukucskált a felhők mögül és egy sugarát a nádasban pihenő hattyú...
~7 perc MEGHALLGATOMA gyerekek a szünetben kint játszottak az udvaron. Pár percig szaladgálhattak, beszélgethettek, nem kellett bent ülniük az osztályteremben és figyelni a tanító...
~6 perc MEGHALLGATOMHangosmesélő: Gani Zsuzsa Levi és Mucus sétára indult Bogyóval, aki farkcsóválással jelezte, hogy mennyire, de mennyire boldog. Minden reggel így történt ez, nekik v...
~3 perc MEGHALLGATOMHangosmesélő: Gani Zsuzsa Fülledt, forró nyár volt. A nap hétágra sütött, szinte perzselte a fövenyt. Csend ült a rétre, édesen szundikáltak a hangyák, a katicák, a lepkék. A kö...
~3 perc MEGHALLGATOMHangosmesélő: Gani Zsuzsa Három tojáshéj repedezett a fészekben. Az egyik megpattant és kidugta a fejét egy iciri- piciri kiskacsa. - háp, háp, háp! – nézett körül a hatal...
~1 perc MEGHALLGATOMMesélő: Gani Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisegér. Úgy hívták, hogy Hapci Manci. Azért Hívták Hapci Mancinak, mert mindig tüsszögött. Ugyan mindi...
~2 perc MEGHALLGATOM