A bánatos kismackó

A bánatos kismackó.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismackó. Nagyon unta már a barlang fogságát, ezért úgy döntött, hogy bánatában világgá megy.

Kikukucskált a barlangból. Kidugta piszén-pisze orrát, jobb fülét, majd a bal fülét, az egész fejét, aztán megperdült, kidugta a farkincáját is, majd lábujjhegyen kicammogott. A hó már elolvadt. Jeges, deres volt a föld. A szél erősen fújta a kismackót, vissza a barlangba, de ő ellenállt, és cammogott tovább a széllel szemben, tenyeres-talpas oszloplábain a széles nagyvilágban. Ment, mendegélt, árkon-bokron keresztül.

Elvonultak a viharfelhők és a nap is előbújt. Csupa sár, meg latyak lett a föld. A kismackó egyszer csak megcsúszott: zsupsz!- és hasra esett benne. Nagy nehezen feltápászkodott és lerázta magáról a csatakot. Hát, ha láttátok volna, hogy nézett ki! De mit se bánta, ment tovább rendületlenül. Jó nagy nyomokat hagyott maga után mélyen lesüppedt tappancsaitól. Egyszer csak talált egy nylonzacskót. Kezébe vette, nézte, nézegette, forgatta.

-          Hát ez mi lehet? – gondolt egyet. A dombon még megmaradt némi hó, felment a tetejére, ráült a szétszakadt nylonzacskóra és lecsúszott vele.- Hű, de jó volt! Hurrá!- rikkantotta boldogan. – Még egyszer, újra és újra!- kurjongatta. Addig-addig csúszkát föntről- le, föntről-le, amíg ott is teljesen el nem olvadt a hó. – Most, mit csináljak ezzel a saras valamivel? Ez már semmire se jó.-állapította meg duzzogva. Itt egy kuka, kidobom. Azzal ment tovább.

Egyszer csak talált egy pöttyös labdát. – Ez meg mi lehet, talán gomba?  Megkóstolom. - Próbált beleharapni egyszer, kétszer, háromszor, de sehogy se sikerült, mert az a gömbölyű valami túl nagy volt. -  Mi lehet ez?- tűnődött. – Akkor ráülök. Ahogy ráült, a labda egyszer csak elkezdett gurulni, ami nem is volt csoda, hisz lejtőn álltak. Gurult, gurult a pöttyös labda, s vele együtt a bánatos kismackó. Mire leértek, már szédült, forgott vele a világ. Ez a valami semmire se jó!-állapította meg durcásan. Itt egy kuka, kidobom. De abból meg minduntalan kipattant. Így hát ott hagyta, azzal ment tovább.

Egyszer csak talált a folyó partján egy csónakot. - Mi lehet ez? – gondolt egyet, s beleült. Az meg hirtelen elindult a vízen, vitte és vitte. A kismackó nagyon megijedt és kiugrott belőle. Szerencsére jó úszó volt, ezért kiúszott a partra. -Még jó, hogy nem kerültem bele az örvénybe. Ez se volt jó, semmire.-állapította meg. -Ezt ki se kellett dobom, elvitte a víz. Azzal ment tovább.

Egyszer csak talált egy keskeny patakot. Belenézett a tükrébe. Tudjátok, hogy mit látott meg benne? Két kismackót: az egyik ugyanúgy nézett ki, mint ő maga, a másik pedig kicsit másképp. Átnézett a túlpartra és ott, megpillantotta a másik kismackót. Odament hozzá ismerkedni. Közben előbújt a hóvirág is.

Többé már nem volt bánatos a kismackó, hanem jókedvű, és vidám. Vajon miért?