A baráti szeretet

A baráti szeretet.

Élt egyszer egy faluban két szomszéd. Egyikük gazdag, és rátarti ember volt, lenézte szegényebb szomszédját.

Ezt csak fokozta, amikor a két szomszédnak egy napon született meg a leánya. A gazdagé szépséges volt, napszőke hajú, kék szemű, mosolygós arcú lányka. El is nevezték Napsugárnak.

De a másik csúnyácska, púpos hátú volt, akire mindenki sajnálkozva nézett, a gonosz szomszéd pedig gúnyos megjegyzésekkel illette. Őt Pannának hívták, de a szomszéd csak Púpos Pannának csúfolta.

A két gyermek bizony hamar összebarátkozott. A kertben szívesen játszottak együtt. Napsugár szülei ilyenkor mindig szörnyű haragra gerjedtek, beparancsolták gyermeküket a házba. Azt akarták, hogy lányuk is megvetéssel nézzen a kis púposra. Ő azonban nagyon szerette, és nem értette, miért ne játszhatna Pannával. Titokban mindennap kiszökött kis barátnőjéhez, nem törődve szülei tilalmával.

Egy napon Panna hiába várt Napsugárra a kertben, az nem jött ki hozzá. Másnap, harmadnap sem. Panna szomorú lett, és mikor leszállt az este, odalopakodott Napsugár ablakához, és bekukucskált. Ijesztő volt, amit látott: Napsugár az ágyában feküdt, és csúf kiütések, sebek éktelenkedtek az arcán. Panna olvasta, hogy ezen csak a varázserdő mélyén termő csodafű segíthet, de azt eddig még egyetlen emberfiának sem sikerült megszereznie.

Panna zokogva szaladt be a szobájába, és reggelig azon töprengett, hogyan segíthetne kis barátnőjén. Az első napsugarak kiugrasztották az ágyából, felöltözött, kis tarisznyájába elemózsiát és vizet tett, majd útnak indult. Ahogy ment, észrevette, hogy Napsugár kutyusa követi őt. Megörült neki, így nem volt egyedül.  A faluból kiérve Panna nem tudta, merre tovább.

- Én tudom az utat Varázserdőbe! – szólalt meg a kutyus. Panna csak a száját tátotta.

- Igen, tudok beszélni. De ne késlekedjünk, menjünk ahhoz a terebélyes tölgyfához! Azon keresztül juthatunk be Varázserdőbe – sürgette a kutyus a kislányt.

A fa alsó ágát kellett háromszor megrántani, és már bent is voltak a csodák erdejében.

Ott aztán a csodálkozástól nem győztek álmélkodni.

Egyszer csak egy tündért pillantottak meg, aki egy fához volt kötözve. Búsan lógatta fejét, és keservesen zokogott.

- Ki vagy te, és ki bánt el veled ilyen cudarul? – kérdezte tőle Panna.

- Bella tündér vagyok, és a gonosz boszorkány megtámadott, elrabolta a varázspálcámat, engem pedig megkötözött – felelte sírástól elcsukló hangon a kis tündér.

- Egyet se félj, én kiszabadítalak! – ugrott mögé a kutyus, és már rágta is szét a kötelet. Egy szempillantás alatt szabad lett a kis rab.

-  Jó tett helyébe jót várhattok – hálálkodott. – Mondjátok, miben lehetek a segítségetekre!

- Én Panna vagyok, és a kutyussal a csodafüvet keressük, hogy a barátnőmet meggyógyíthassam. Tudod, merre találjuk? – érdeklődött reménykedve Panna.

- Igen, hát persze! A gonosz boszorkány kertjében, aki engem megkötözött. Én is veletek megyek, mert a varázspálcámat vissza kell szereznem – lelkendezett Bella tündér.

Így már hárman, Bella vezetésével folytatták az utat.

Nemsokára odaértek a boszorkány várához. Egy nyitott ablakon besurrantak a várba. Ahogy haladtak előre, egy kis béka ugrott eléjük az egyik sarokból, nyomában egy macskával. A béka megszólította őket:

- Mi kerestek erre, ahol a madár se jár?

- Mi a csodafüvet keressük, mert meg akarunk gyógyítani valakit – felelték határozottan.

- Mi tudjuk, hol találjátok, és szívesen meg is mutatjuk, ha utána minket is visszavarázsoltok – ajánlotta a macska.

- Miért, benneteket is elvarázsolt a gonosz boszorkány?

- Igen, mi hercegek vagyunk, de a boszi egy tündérpálcával elvarázsolt minket, mert így akarja megszerezni magának apánk királyságát – felelte a béka szomorúan.

- Pont az én pálcámmal? -– kiáltott fel Bella tündér. – Na, azt már nem! Lássuk azokat a szereket!

A béka elárulta, hogy a varázspálcát a boszi a vár melletti tóba ejtette, a csodafüvet pedig a tetőteraszon termeszti.

Amint ezt elmondta, tüstént ugrált kifelé, egyenest bele a tóba, és már hozta is fel a varázspálcát. A kutya és a cica jó szaglásuknak köszönhetően hamar ráakadtak a csodafűre, Panna jól megtömte vele tarisznyáját. Bella tündér kezébe vette varázspálcáját. Megsuhintotta, és a két állatka azon nyomban daliás herceggé változott vissza.

Ám ekkor hirtelen ott termett a gonosz banya. Ezzel nem számoltak. A boszi éktelen haragra gerjedt, és dühösen hadonászni kezdett göcsörtös botjával, de közben levert a polcról néhány bájitalt, amik szétfolytak, és az egyiktől egérré változott. Buta fekete macskája pedig elkapta és menten felfalta.

Így hőseink elől minden akadály elhárult, Bella tündér visszarepítette őket Napsugár házához. Gyorsan elkészítették a főzetet, Napsugár megitta, és egy óra sem telt bele, testéről az összes rút kiütés és seb eltűnt.

Bella tündér kérte, hogy Panna is igyon a főzetből. A varázsfű az ő púpját is elmulasztotta, szépséges lányka lett belőle is. A két barátnő boldogan ölelte meg egymást. A rátarti apa nagyon szégyellte már tettét, és bűnbánóan nyújtotta békülésre a kezét szomszédjának. Az elfogadta a bocsánatkérését.

A hercegeknek úgy megtetszettek a lányok, hogy másnap kettős lagzit ünnepelhetett a falu apraja-nagyja.

Én is ott voltam, ettem, ittam, mulattam. Aki nem hiszi, kérdezze meg Bella tündértől.