Anyák napi ajándék (verses mese)

Anyák napi ajándék (verses mese).

Sugarait szórja aranylón már a nap,

a fák is smaragdzöld lombokat bontottak.

Méhzümmögés hallik, virágillat terjeng,

madárdaltól hangos az erdő és berek.

Bizony itt a május, a legszebb hónapunk,

most köszönjük meg, hogy a világon vagyunk.

Anyukának jár a köszönet és hála,

a világon senki nem kedvesebb nála.

Borz Benő és Béni szintén így gondolják,

s anyukájukat most megajándékozzák.

Mit is adjanak hát, végre kiötlötték:

a szarkához mennek, s megveszik egy kincsét.

Hajnalban indultak, a nap még alig sütött,

fénye a lombokon épphogy átszűrődött.

Szedték a lábukat, sietniük kellett,

Szarka Szilárd fészke kint volt a tó mellett.

Gyorsan odaértek, szerencsés volt útjuk,

csak a harmattól lett vizes a bundájuk.

Szarka Szilárd éppen akkor repült vissza,

csőrében csillogott egy fényes karika.

A két csatakos borzot, amikor meglátta,

rögtön tudta, kell nekik az egyik zsákmánya.

Készséges volt velük, mutatott néhányat,

de a borztestvérek sokallták az árat.

Útközben gyűjtöttek néhány csigát, gombát,

gondolták ebből majd készíthet vacsorát.

Ám ez nem volt elég a tolvaj szarkának,

jobban örült volna egy madárfiókának.

Borz Benő és Béni nem kezdtek alkudni,

elindultak hamar fiókát szerezni.

Nem is mentek messze, mikor egy kis fáról

csivitelés hangzott néhány fiókától.

A fészekhez lassan odasomfordáltak,

abban három éhes kis zöldikét láttak.

Egyiket megfogták, de ekkor az anyja

hirtelen lecsapott, s volt ám éles karma!

A testvérek nem is tehettek egyebet

megfordultak, s gyorsan futásnak eredtek.

A veszély elmúltával megálltak egy fánál,

nem is vették észre, egy tündér ült az ágán.

látta, ami történt, és nem örült neki,

ez a két kis rosszcsont, hogy mert ilyet tenni!

Nem állhatta, hogy ne ijessze meg őket,

mert abból tanulnak, s ezt nem teszik többet.

Leszállt hát hozzájuk, fogta a tündérport, 

s egyet a kettőből - hipp-hopp! - elvarázsolt.

Megijedt a másik, mi lesz így most vele,

eddig volt, s többé nem lesz már testvére?

Keserves sírása követ meglágyító,

a testvére nélkül élni sem hajlandó.

Könyörgésre fogta, minden jót megígért,

csak kaphassa vissza egyetlen testvérét.

Bella tündér – ki más? – csak megleckéztette,

hogy az ily tettektől elmenjen a kedve.

Varázspálcájával kis köröket rajzolt,

és a másik bűnös ismét közöttük volt.

Persze lapítottak, el is fehéredtek,

de rögtön felfogták, mit is cselekedtek.

Egy nagy bölcsességnek megértése eljött:

„A cél nem szentesíthet mindenféle eszközt.”

A tündér érezte, hatott az ijesztés,

megnyugtatta őket, nem lesz több büntetés.

Inkább azt kérte, meséljék el neki,

mért akartak ilyen gonosz dolgot tenni.

A két bűnös, most már kevésbé riadtan,

be is vallott mindent sorjában, nyugodtan.

Hogyan is akarták anyjukat meglepni,

s neki ez ünnepen örömet szerezni.

De az ajándéknak így búcsút mondhatnak,

öröm helyett anyjuknak fájdalmat okoznak.

Bella nem habozott, ide segítség kell,

hogy a két borztestvér ne keseredjen el.

Kérte őket, bízzák bátran rá magukat,

nem fognak csalódni, segíti dolgukat.

Először is irány vissza a fészekhez,

hisz soha nincs késő a bocsánatkéréshez.

Félve, de már mégsem annyira reszketve

követték hát Bellát a zöldike fészekhez.

Zöldike mamának nem tetszett az ötlet,

zavarni akarta a közeledőket.

Bella megnyugtatta, jó szándékkal jöttek,

a borzok bűnbánón bocsánatot kérnek.

A kölykök megfogadták, ezután jók lesznek,

ilyen szörnyűséget többé sose tesznek.

Nos, zöldike mama megbocsátott nekik,

indulhatnak haza, mindjárt sötétedik.

Bella tudta, ismét kell a tündérerő,

hogy gyorsan hazajusson a két bajkeverő.

Tündérport szórt rájuk, hazáig repültek,

az aggódó szülők rettentőn örültek.

Mikor kiderült az eltűnésük oka,

borzmama két kölykét az ölébe vonta.

Átölelte őket, meg is csókolgatta,

s azt kérte, amit mond, ne feledjék soha:

„Egy anyának a legszebb ajándék e napra,

ha gyermeke mosolyog, s átöleli karja.”