Barion Pixel

A szófogadatlan kiscica


http://mocorgohaz.hu/

Egyszer volt, hol nem volt, takaros kis házban
macskamama kölykét nevelte magában.
A kiscica, mint a korom, oly fekete,
nem meglepő hát, hogy Kormi lett a neve.
 
Pici hősünk, ahogy nőtt és cseperedett,
kezelhetetlen és egyre vakmerőbb lett.
Nem ...

Kép forrása: Brukner-Páncsics Hedvig

Egyszer volt, hol nem volt, takaros kis házban

macskamama kölykét nevelte magában.

A kiscica, mint a korom, oly fekete,

nem meglepő hát, hogy Kormi lett a neve.

 

Pici hősünk, ahogy nőtt és cseperedett,

kezelhetetlen és egyre vakmerőbb lett.

Nem fogadott szót, sőt a veszélyt kereste,

meggyűlt mamájának így a baja vele.

 

A szidás, a szép szó, egyik sem segített,

a bal fülén be, a jobb fülén meg kiment.

Egyik pillanatban az udvaron játszott,

gondolt egyet, s hipp-hopp, kereket is oldott.

 

Cicamama, szegény, naphosszat aggódott,

mert kölyke órákig egyedül kódorgott.

S mivel ők éppen az erdő szélén laktak,

Kormi könnyen prédája lehetett vadaknak.

 

Ám minden intelem egy falra hányt borsó,

csak ne járjon úgy, mint a kútra járó korsó.

Így teltek napjaik, de Kormi nem értette,

anyja őt mindentől vajon mért féltette.

 

Egy szép nyári este, önfeledten ismét,

egeret kergetett, nem érezve vesztét.

Üregéből éhes hermelin figyelte,

mikor közelebb ért, gyorsan leteperte.

 

Szegény Kormi cicát nagyon megtépázta,

éles karmát vájta hátába, nyakába.

Ha tovább így kínozza, még a csontját töri,

vagy ami még rosszabb, talán meg is öli.

 

Ám ekkor egy vadászó bagoly szállt arra,

a hermelinre támadt, s a cicát felkapta.

Egy portyázó kandúr annyit vett csak észre,

Kormi ájultan lóg a bagoly csőrében.

 

Szaladt is azonnal kétségbeesetten,

hogy e szörnyűségről mielőbb hírt vigyen.

Cicamama sírva, reszketve hallgatta,

elhinni először még nem is akarta.

 

Ez a borzalmas hír nem maradt titokban,

néhány kedves szomszéd jött is hamarosan.

Tanácskoztak, s gyorsan meghozták a döntést:

a kandúr induljon, s hívja Bella tündért.

 

Alig ezt kimondták, a tündér ott termett,

éppen arra repült, s látta az esetet.

„Ne féljetek, biztosan nem lesz semmi baja,

Bagoly doktor segít, épen tér majd haza.”

 

Cicamama azért szépen kérte Bellát,

segítsen Bagolynak, s mentsék meg a fiát.

„Tudom, hogy rosszcsont volt, bosszantott örökké,

de szívem szakadna, ha nem láthatnám többé.”

 

Ismerjük már Bellát, kérni erre nem kell,

ha bajba jut valaki, segít ő örömmel.

Nem is időzött hát, azonnal útra kelt,

le sem szállott, míg az odúra rá nem lelt.

 

Ott találta baglyot kétségbeesetten,

Kormit meg ájultan, sebektől véresen.

Bella tündérporral próbált segíteni,

nem használt, így gyógyírt, mást kellett keresni.

 

Bagoly doktor tudta, sárkányfű kell ide,

annak a főzete csudajó mindenre.

Egy hétfejű sárkány fejlesztette azt ki,

csakhogy nem könnyű ám tőle megszerezni.

 

Bella elvállalta, hisz ő járt már nála,

a nagy folyón túl van a sárkánynak háza.

Most azonban nem lesz könnyű e küldetés,

mindenképpen elkél egy ügyes segítség.

 

Tudta is a tündér kit fog erre kérni,

ki lesz az a bátor, aki elkíséri.

Manóvárosban élt egy jó barátja,

Bojti, manókirály egyik unokája.

 

A manók aranyos, kicsi teremtések,

Bojti a legkisebb, de sohasem félszeg.

Jó cselekedetre bármikor készen állt,

néki bátorsága inába sose szállt.

 

Ezért is esett rá Bella választása,

szélsebesen repült a manó házába.

Bojti örült neki, nem is tétovázott,

csizmát vett, s fejére manósipkát húzott.

 

Bojti is ismerte a sárkányhoz az utat,

így meg is találták hamar a kis hidat.

Ámde itt hatalmas megdöbbenésükre,

a híd kettészakadva, a folyóba esve.

 

Bojti azon nyomban tudta a megoldást,

fel kell keresni a hódoknak várát.

Segítenek biztos, hisz arról híresek,

milyen fantasztikus építőmesterek.

 

A két barátnak nem kellett sokat sétálnia,

a hódvár ott volt tőlük egy kőhajtásnyira.

A hódok jöttek is, sebtében dolgoztak,

Bella tündér s Bojti, ők sem unatkoztak.

 

Mivel oly sürgős volt a híd építése,

szükséges volt némi varázsszer hintése.

Bella tündérporral, Bojti fonalakkal,

rögzítették a fát mindketten nagy gonddal.

 

A jól megszervezett csapatmunka díja

az öröm s boldogság, minek nem volt híja.

Így a nagy akadály előlük elhárult,

Belláék indultak, küldetés várt rájuk.

 

Bojti manó felült Bellának hátára,

repültek, s ráleltek a sárkány várára.

A kapunál a két barát megdöbbenve ámult,

ott ült a hétfejű, és csak bambán bámult.

 

Hatalmas tócsát is láttak körülötte,

az volt a sárkányunk záporozó könnye.

Ilyet még álmukban sem gondoltak volna,

megsajnálták szegényt, biztos nagy a gondja.

 

Veszélytelennek tűnt most a szegény jószág,

mégis óvatosan lopakodtak hozzá.

Remegő hangon tőle tudakolták

e kétségbeejtő szomorúság okát.

 

„Ne is kérdezzétek, nagy az én bánatom,

sárkány létemre csak árván szomorkodom.

A bősz állatkirály, hogy engem megbüntessen,

Elrabolta tőlem egyetlen gyermekem.”

 

Elcsodálkoztak ők e fura történeten:

„Mi volt az a nagy bűn, miért ezt érdemled?”

„Sajnos nemrégiben – amit már megbántam -

az állatkirály lányát a toronyba zártam.

 

Minden vágyam volt, hogy feleségül vegyem,

mivel ő nem akart, hát kényszerítettem.

Most visszaadhatnám őt, fiamért cserébe,

de attól tartok már mindennek vége.”

 

Megint sírva fakadt a hétfejű sárkány,

a szánalom látszott a két barát arcán.

Tovább érdeklődtek, hiszen nem értették,

miért nem ütheti nyélbe azt a cserét.

 

„Ennek rém egyszerű a magyarázata,

egyik éjjel eltűnt a toronybörtön rabja.

A zárat valaki csendben kinyitotta,

a lányt észrevétlen kiszabadította.

 

Segítsetek rajtam, nem leszek hálátlan,

bármit megadok, kívánhattok bátran!”

A két jó barát most felelt felderülve:

„Sárkányfűért jöttünk, életet mentene.”

 

„Vegyétek úgy, hogy az máris a tiétek,

meg fogom hálálni én a segítséget.”

Bella s Bojti most már nem is tétováztak,

tervet készítettek, és munkához láttak.

 

A sárkánytól megkapták villámgyors fogatát,

hogy felkereshessék ők az állatkirályt.

Annak leánykája már régen otthon volt,

a sárkányfiú viszont a várban raboskodott.

 

De nézzük meg közben, mi történt Kormival,

kibírja-e addig, míg meglesz a gyógyital?

Nem kell félnünk, hisz Bagoly doktor gondos,

ápol, sebet kötöz, nála nincs jobb orvos.

 

Kormi cicánk anyja aggódva figyeli,

de mást nem tud tenni, csak mancsát tördeli.

Sír és sóhajtozik, de már biztos benne,

Bagoly doktor nélkül semmire sem menne.

 

Így hogy Kormi felől nyugodtak lehetünk,

lássuk, hogy boldogul a mi két kis hősünk.

Először is Bella tündérport fújt széjjel,

attól a vár népe úgy aludt, mint éjjel.

 

Bojti manón a sor most, hogy bizonyítson,

s manófonalából erős huzalt fonjon.

Ő nem rest, így tüstént munkához is látott,

kész lett, de hogy jut fel a torony rabjához.

 

Ezt a feladatot Bella elvállalta,

repülve a huzalt céljához juttatta.

Fent azzal húzták szét először a rácsot,

majd a kicsi sárkány használta mint hágcsót.

 

Amint a földre ért a megmentett kis rab,

felébredt a várnép, elszállt a varázslat.

Körülvették őket, most már nincs menekvés,

hiába bátrak ők, a bátorság itt kevés.

 

Ekkor a támadók meglepetésére,

a sárkány ott termett a hősök mentésére.

Mind a hét szájából tűzcsóvát lövellt ki,

fejvesztve menekült ott aztán mindenki.

 

A három hősünknek nem maradt más hátra,

felpattantak vígan a sárkány hátára.

Repült az boldogan, s tartotta a szavát,

jó sok sárkányfűvel látta el kis Bellát.

 

Ezután sem hagyta a két pajtást magára,

hátán repítette őket a határra.

Ott búcsút vett tőlük, s ismét megköszönte,

hogy fiát épségben újra ölelhette.

 

A határfolyótól nem volt messze a fa,

ahol Bagoly doktor Kormit ápolgatta.

Macskamama amint őket észrevette,

szólni sem tudott az örömtől reszketve.

 

Bagoly doktor főzte azonnal a gyógyírt,

s kezelte is vele a holtsápadt Kormit.

Lássatok csodát, nem telt el egy óra,

s cicánk sebeinek se híre se hamva.

 

Két napig maradt még a doktornál Kormi,

bebizonyította, hogy meg tud változni.

Bölcs bagoly doktortól kapott sok tanítást,

s Kormi be is tartott minden utasítást.

 

Amikor hazatért, anyja csodálkozott,

úgy érezte, egy új kiskölyköt kapott.

Ügyes, szófogadó cica lett belőle,

a mesének vége, búcsúzunk is tőle.

Borján Márta, meseíró

Ezt a mesét írta: Borján Márta meseíró

Borján Márta vagyok, általános iskolai magyartanár és fejlesztő pedagógus. Mindig nagyon szerettem a meséket, a verses meséket különösen. Kisunokám érkezésekor kezdtem el én is verses meséket írni, de azóta már prózai alkotásokkal is megpróbálkoztam. Az iskolában is szívesen tanítom ezt a műfajt, mert nagyon jól fejleszti a gyermekek érzelmi intelligenciáját. Unokám is imádja a meséket, és rendkívül él...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások