A békés ország királya

A békés ország királya.

            A fehér homokos tengerparton egy ifjú állt, és távcsövével a vizet kémlelte. A hajnal halvány színei beborították az eget, a szellő lágyan fújdogált, a hullámzás hangjai halkan a fülébe másztak.

            Levette a cipőjét, és mezítláb a vízbe gázolt. A hűs tenger simogatta a bőrét és egy pillanatra elfelejtette, hogy miért is jött ki ide. Mikor a perc elszállt, a szeméhez emelte újra a távcsövet, és meglepetten felkiáltott:

– Egy hajó tart erre!

A palota csak néhány percre állt innen, ezért felpattant a közelben kikötött lovára, és hazavágtatott. A kapuban az őrök mély meghajlással üdvözölték, majd utat nyitottak, az udvaron a lovász észrevette a lovast, elvette tőle a kantárt, így ő zavartalanul rohant tovább, egészen a trónteremig, ahol már vártak rá. Sebtében magára terítette a palástot, a fejére tette a koronát, és leült trónszékbe.

– Uram királyom, ma is csendes és néptelen a tenger mifelénk? – kérdezte a hadsereg fővezére.

– Csendes, de nem néptelen. Egy hajó közeledik az országunk partja felé, készüljetek méltó fogadására! – felelte az ifjú király.

A hadsereg fővezére azonnal kiadta az utasítást, hogy menjen száz katona a kikötőbe.

– Több mint ezer éve nem járt erre senki ártó szándékkal, de jobb óvatosnak lenni! Hozzatok fegyvereket is magatokkal! – kiáltotta, és kinyitotta a fegyvertárat.

A katonák felsorakoztak, a király a sereg élére állt, és hamarosan a partra értek. Az ifjú folyton a távcsövével kémlelte a vizet, így hamarosan észrevette, hogy a hajó orrában egy csodaszép lány áll, és két kezével úgy integet, mintha segítséget szeretne kérni. 

– Hozzátok a csónakot, öt katona jöjjön velem a hajóra! – intett a király, és nem sokára ötödmagával az érkezők elé tartott. Mikor közelebb értek, a lány így szólt:

– Gyertek fel a hajómra, öt komornám segített idejutni, de nem tudnak nálatok kikötni! Kérlek, segítsetek!

A király és öt kísérője a fegyvereiket letették, és felkapaszkodtak a leeresztett kötélen. A katonák azonnal átvették az irányítást, és zökkenőmentesen kikötöttek. A király ezalatt a hajó orrába sietett, ahol a csodaszép lány már nagyon várta, és megkönnyebbülve üdvözölte:

– Isten hozott a hajón királyom! Köszönöm, hogy a segítségünkre siettél!

– Isten hozott az országomban! Gyere, elvezetlek a palotába! – válaszolt a király, és a karját nyújtotta.

A csodaszép lány és az öt komorna a király és a száz katona kíséretében vonultak a tengerpartról az uralkodó otthonába. Út közben a király megkérdezte:

– Honnan érkeztetek, és miért épp az én hazámat választottátok?

– Látod azokat a hegyeket? – mutatott a lány a távolba. – Onnan jöttünk, az a mi hazánk. Nálunk folyton veszekednek az emberek, a palota, az udvar, a városok, az ország, állandóan hangosak a szóváltásoktól. Ennek a békétlen országnak a királya az apám.  Én már nem bírtam tovább ott élni, ezért elhatároztam, hogy egy békés országba menekülök – felelte a királylány.

– Honnan tudtad, hogy a miénk az? Hiszen még a térképen sem vagyunk rajta! – kíváncsiskodott a király.

– Értem a madarak nyelvét. Egy napon az ablakomba szállt egy színes tollú madár. Látta, hogy sírdogálok, megkérdezte, hogy mi a baj. Elmondtam, hogy nem bírom már hallgatni, ahogy értelmetlenül veszekednek körülöttem, minden apróságon fennakadnak, lényegtelen dolgokkal piszkálják egymást. El szeretnék innen menni egy olyan helyre, ahol egymást szerető, békés emberek élnek. A színes tollú madár a te országod javasolta. Azt mondta, ő bejárta a világot, és egyetlen ilyen országot talált, a tiédet – mesélte a csodaszép királylány.

– Ez a színes tollú madár az anyámé! Ha ő elárulta neked, hogy hol a mi országunk, akkor tudta, hogy miért tette! – állapította meg a király.

Ahogy ezt kimondta, a madár megjelent, és a királylány vállára szállt. A király kinyújtotta a kezét, és ekkor átvándorolt hozzá. A királylány utána nyúlt, és a keze a királyéval találkozott. Ahogy a két kéz összeért, a madár megtelepedett rajtuk.

Az ifjú király ránézett a királylányra, annak fehér bőre, éjkék szeme szinte megbabonázta. Hamarosan a palotába értek, és ott a vendégek mindegyike kapott egy-egy szobát, ahol megpihenhettek. A vacsoránál találkoztak ismét, melyre hivatalos volt az öt katona is, akik a hajó kikötésében vettek részt. Ők az öt komorna mellé ültek, és csevegtek velük egész este. A király mellett a királylány foglalt helyet, látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik egymás társaságát.

Mikor az este a vége felé közeledett, a király így szólt:

– Te és a komornáid addig maradtok nálunk, ameddig szeretnétek!

– Nagyon köszönjük! Szeretném ellesni a titkotokat! Jó lenne tudni, hogyan lehet egy egész házban, egy egész városban, egy egész országban békesség, egyetértés! – felelte a királylány.

– Elviszlek minden városba, járjuk majd az utcákat, és megtapasztalod! – ígérte a király.

Másnap elindultak, és bejárták az országot. Szebbnél szebb helyeken voltak, mosolygós, kedves emberekkel találkoztak, hangos szót ritkán hallottak. Ha különbözött az emberek véleménye, vitatkoztak, érvekkel támasztották alá az álláspontjukat, de veszekedés sosem lett ezekből.  Mikor az útjuk végére értek, a királylány így szólt:

– Azt hiszem, rájöttem, hogy mi a titkotok!

– Mondd el nekem, hogy szerinted mi! – kérte a király.

– Itt mindenki szeretné a másikat megérteni! Jóindulatúak egymással, nem akarják megsérteni azt, akivel éppen beszélnek – felelte a királylány.

– És szeretik egymást – tette hozzá a király.

– Igen, szeretik! – visszhangozta ábrándosan a királylány.

– Akarsz velem élni? Leszel a feleségem? – kérdezte a király.

– Nagyon szeretnék! – felelte a királylány.

– Már holnap megtarthatjuk az esküvőt! – mosolygott a király, mert tudta, hogy az édesanyja mindent előkészített a nevezetes alkalomra.

            Másnap a színes tollú madár hozta a gyűrűket az oltár elé, és hamarosan férj és feleség lettek. Utánuk az öt komorna és az öt katona is összeházasodtak. A hatos esküvőn az ország apraja, nagyja részt vett. Mindenkinek jutott a hajó alakú csokoládétortából, amelynek tetején a királyi pár marcipán szobrocskája állt. A többi torta eper, málna, narancs, szeder és körte gyümölcsökből készült. A sok finomságból egy falat sem maradt, a násznép mindet elfogyasztotta. Utána mindannyian táncra perdültek, és reggelig ropták. Ezt a lakodalmat sokáig emlegette a nép!

A királyi pár egy napon meglátogatta az újdonsült feleség hazáját, ahol ezer éve veszekedéstől voltak hangosak az utcák és terek. Összehívták az alattvalókat, és a királynő elmondta nekik, hogy nem bírta hallgatni az örökös marakodásukat, emiatt szökött el innen, és hogy mennyivel jobb egy békés országban élni. Az emberek némán álltak egy darabig, mert senki nem örült annak, hogy a csodaszép királylány elhagyta őket. Miután felocsúdtak, néhányan megkérdezték tőle, hogy nem férnének-e el az ő országában. Mikor a királynő és a király összenéztek, és bólintottak, ezrek jelentkeztek, hogy ők is hozzájuk költöznének, ha lehet. A királynő ekkor így szólt:

– Ha ennyien szeretnétek a békés országban lakni, miért nem teremtetek magatoknak egyet? Rajtatok múlik, milyen életetek lesz! Azt javaslom, hogy ne veszekedjetek! Oldjátok meg a problémákat egymás iránti tisztelettel és megértéssel!

A színes tollú madár ekkor megjelent fölöttük, nyomában sok-sok színes tollú fiókával.

– Mi majd segítünk! Minden ház ablakába repül egy közülünk! – mondták.

A békétlen ország népének szeme-szája tátva maradt a meglepetéstől. Ilyen segítségre nem számítottak! Minden reggel várták a színes tollú madarakat, akik türelmesen tanítgatták őket egész nap, persze a varázslatot is bevetették, hiszen csodát kellett tenni és ők arra is képesek voltak!

            Így történt, hogy mire a királyi pár gyermeke megszületett, a királyné szülőhazája lett a második békés ország a Földön. A színes tollú madarak boldogan mutatták a csendes utcákat, a nyugodt, boldog embereket mikor a király és királyné ellátogatott a trónörökössel, az öt komornával és férjeikkel, és az ő gyerekeikkel. A megváltozott helyzet láttán elhatározták, hogy a jövőben gyakran eljönnek ide, ahol már nyoma sem maradt a veszekedéseknek.