A beszélő kút

  • 2022.
    júl
  • 18
http://mocorgohaz.hu/
Volt egyszer egy legény, aki házat épített a mező közepén. S hogy víz is legyen az udvarban, kutat ásott nagy szorgalommal. Nemsoká a legénynek lett felesége, gyermeke, s boldogan éldegéltek. Az egész család szerette a kutat, hálásak voltak a friss fi...

Kép forrása: Kondora Beáta munkája

Volt egyszer egy legény, aki házat épített a mező közepén. S hogy víz is legyen az udvarban, kutat ásott nagy szorgalommal. Nemsoká a legénynek lett felesége, gyermeke, s boldogan éldegéltek. Az egész család szerette a kutat, hálásak voltak a friss finom vízért, amit onnan felhúztak. Aztán eltelt sok év, lehetett az száz esztendő, mire házak sorával telt meg a régi mező. A legény házából fogadó, a kútból meg a falu ékessége lett. Körülötte szép virágok tündököltek, fából faragott padokon a megfáradt emberek leülhettek. Sokan súgták a kútba örömüket, bánatukat, néha legféltettebb titkaikat. Volt, hogy vizébe bánatkönnyek hulltak vagy csodát váró fiatalok pénzérméi úsztak.

Egy szép tavaszi napon, a falu arra ébredt, hogy a kút közelében valaki kiabál. Sokan kimentek, hogy megnézzék ki az, de nem láttak egy lelket sem se jobbra- se balra. A hang meg csak mondta, mondta a magáét: Tegnap malacot vettek a Vargáék , már megint mérges a kocsmárosné. Sándor Kata a szatócsba szerelmes, Kovács Pista egész nap csak henyélget...

Közelebb mentek az emberek nyomban, és rájöttek, a kútból hallják a hangokat. Az mondja a magáét, abba sem hagyja, mindenki titkát a falu hallgathatta. Ment bizony a nevetés, mikor meghallották a másikról szóló pletykát, ám ha róluk mesélt a kút, akkor nevetésük szégyenbe fordult.

Tarthatatlan volt már ez a helyzet, összehívták így a falusi népet. Arról tanácskoztak, hogy mit tegyenek, elhallgattatni a kutat hogyan lehetne. Volt, aki azt mondta, törjék össze nyomban, de sajnálták sokan, hisz oly régóta állt már a faluban. Más meg azt mondta, szórják meg borssal, de a tüsszentést se lenne jó hallgatni egész álló nap. Végül egy ember azt tanácsolta, tegyenek a kútra egy vasfedelet, az legalább a hangját majd jól elnyomhatja. El is készítették nyomban a fedelet, s rátették a kútra, de az továbbra is csak a magáét fújta. Hangosabban mondta, mint korábban, így nem lett haszna a nagy tanácsokozásnak.

Újra összehívták a falu embereit, hogy most már tényleg tenni kéne valamit. Zengte mindenki a maga igazát, meg sem hallgatták már egymást.

Eközben egy kislány a kúthoz lopódzott, megsimogatta, majd így szólt hozzá:

- Mesélj csak kis kút, mesélj csak magadról, én meg ideülök, s meghallgatlak nyomban.  Magadról mesélj, milyen voltál kiskorodban? Ekkor a kút hirtelen elhallgatott, s a falu népe a csöndön igen csak elcsodálkozott. A kút köré álltak, s várták, hogy mi lesz, folytatja e vajon a másokról szóló beszédet.

De az nem kiabált, épp csak suttogva szólt:

Megástak már vagy száz éve,

hála érte a legénynek.

Volt neki szép felesége,

s gyermekük is, kislegényke...

Elmesélte az ő életét, s mikor befejezte történetét elmondta,

nem bírta már tovább őrizni a tikokat. Annyi mindent hallott a száz év alatt, de tőle soha nem vártak bíz' szavakat. A kislány volt az egyetlen, ki megkérdezte, ő adott nyugalmat az ő lelkének.

Ettől kezdve a kút többé meg sem szólalt, de vize finomabb volt, mint bármikor is valaha. Annyira, hogy más falvakból is odajártak, hogy a friss vízből vigyenek egy kannával. Minden merítésnél megsimogatták, s az emberek ettől kezdve meghallgatták egymást.

Radics Renáta, meseíró/költő

Ezt a mesét írta: Radics Renáta meseíró/költő

Egy napfényes nyári napon, 1988. augusztus 22-én születtem. Tóalmáson élek a családommal. Az irodalom csodálatos világa óvodásként is nagy hatással volt rám. Már akkoriban bájos, gyermekded versek és dalok születtek meg fejemben, főleg az édesanyám iránt érzett szeretetről. Majd amint megtanultam írni, lejegyeztem saját gondolataimat. Megjelent soraimban többek között a barátság, a természet szeretete is.Teltek...