A kismókus karácsonyfája

A kismókus karácsonyfája.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy sűrű erdő. Ebben a sűrű erdőben élt egy kismókus a mókuspapájával és a mókusmamájával.

Mókusmama kicsinyét mindig szeretgette, dédelgette, fésülgette, míg papája sokat játszott és labdázott vele.

Közeledett a tél és a kismókus egyre többet szomorkodott. Hiába kérdezték szülei, hogy mi bántja őt, nem mondta el .

A kismókus elment sétálni az erdőbe, és ahogy ment mendegélt, lógó orral, egyszer csak a vaddisznóval találkozott, aki megkérdezte tőle:

- Miért lógatod az orrodat kisbarátom, mi nyomja a szívedet?

A kismókus nem válaszolt, de a disznó addig- addig kérlelte, míg végül csak elmondta bánatát:

Erdő szélén jártam,

kis házikót láttam.

Házikóban emberek laktak,

fenyőfára díszeket raktak.

Olyan szépen pompázott,

én egy ilyen fára vágyom.

- Ne búslakodj kis barátom, hogyha nagyon szeretnéd, egyszer biztos teljesül az álmod. -mondta a vaddisznó , megsimogatta a kismókus kobakját, majd tovább baktatott.

Ahogy a kismókus ment tovább az erdőben, lógó orral, egyszer csak a manó állt meg előtte, s azt kérdezte tőle:

- Miért lógatod az orrodat kisbarátom, mi nyomja a szívedet?

A kismókus nem válaszolt, de a manó addig- addig kérlelte, míg végül csak elmondta neki is a  bánatát:

Erdő szélén jártam,

kis házikót láttam.

Házikóban emberek laktak,

fenyőfára díszeket raktak.

Olyan szépen pompázott,

én egy ilyen fára vágyom.

- Ne búslakodj kis barátom, hogyha nagyon szeretnéd, egyszer biztos teljesül az álmod.-mondta a kismanó, majd tovább ugrándozott.

A kismókus ahogy tovább ballagott, egy barlang előtt leült, és sírni kezdett keservesen. Annyira hangosan sírt, hogy a barlangban alvó mackócsaládot is felébresztette.

Mackópapa nyitotta ki először a szemeit, s azt kérdezte:

- Mi ez a hang, mi történt, tán a szél sír ilyen keservesen?

Majd mackómama is felébredt és azt kérdezte:

-  Mi történik, tán a szél dúl fent a hegyekben?

Aztán a kismackó nyitotta ki álmosan szemeit:

-Talán itt van már a tavasz? Olyan mintha nemrég aludtunk volna csak el.

Mackómama meglátta a szomorú kismókust és odacammogott hozzá:

-Mondd csak kicsi mókus miért sírsz olyan keservesen?  Mondd el nekem, ne félj tőlem!

A kismókus kicsit elszégyellte magát, hogy sírásával felébresztette a mackócsaládot, de amiért mackómama olyan kedvesen kérdezte, elmondta hát, miért sír:

Erdő szélén jártam,

kis házikót láttam.

Házikóban emberek laktak,

fenyőfára díszeket raktak.

Olyan szépen pompázott,

én egy ilyen fára vágyom.

Mackómama megnyugtatta, és azt mondta neki:

- Ha ennyire szeretnéd, álmod egyszer biztos megvalósul.

Későre járt már az idő, a kismókus hazament, megette a vacsoráját, majd  a mamája lefektette, betakarta kedvesen.

Ezalatt az odú elé a vaddisznó lépett csendesen és az ott álló fenyőfára  néhány szem mogyorót aggatott, majd elosont.

Aztán a manó érkezett nesztelenül lépkedve és néhány szem almát aggatott a fára majd ő is csendben elosont.

Utána mackópapa érkezett,  s gallyakból készült csillagot tűzött a fa csúcsára, majd ő  is lopva elsietett.

Reggel a kismókus kedvetlenül dörzsölgette szemeit, kimászott az odújából és akkor látta meg a gyönyörűen feldíszített karácsonyfát. Nem akart hinni  a szemének, még soha nem látott ilyen szépet. Örömében nagyot kiáltott:

- Teljesült az álmom! Nekem is van karácsonyfám!

A nagy örömködést a szülei és az erdő lakói is meghallották, s mind a fa köré állva csodálták a  díszeket.  Mindenkinek nagyon tetszett, s a kismókus boldogsága jó kedvre derítette őket. De talán a legszebb mosoly mégiscsak a vaddisznó, a manó és a mackócsalád arcán volt, mert ők tudták csak a titkot, hogy ők okozták az örömet a kismókusnak. Az állatok a fa köré sereglettek, körbe járták, körbe táncolták, s a kedvenc dalukat dalolták.