A sárkány és a vándorlegény

https://gabicsabi.hu
Egyszer volt, hol nem volt, tán a pitypangos árkon és a tóalmási dombtetőn is túl, egy helyen, ahol mindig hideg szél fújt, élt egy öreg király.  Nagy gondban telt minden napja, országa lakói egyre fogyatkoztak. Nem azért, mert ő rossz király volt, ha...

Kép forrása: Kondora Beáta munkája

Egyszer volt, hol nem volt, tán a pitypangos árkon és a tóalmási dombtetőn is túl, egy helyen, ahol mindig hideg szél fújt, élt egy öreg király.  Nagy gondban telt minden napja, országa lakói egyre fogyatkoztak. Nem azért, mert ő rossz király volt, hanem mert féltek a sárkánytól. A sárkánytól, akit igazán még soha nem láttak, róla ijesztő legendák jártak. Barlangjából mindig nagy füstfelhő szállongott, s félelmetes hangja reggeltől estig hallatszott. Jött sok bátor vitéz, katona, erős legény, hogy a sárkányt megöljék. De amint a sárkánybarlang közelébe értek, mindannyian fejvesztve elmenekültek. Már a király maga is azon gondolkozott, kevéske kincseit veszi magához, más országban hátha jut neki oltalom. Egy napon egy vándor érkezett az országba. Bakancsa talpa már teljesen elkopott. Gondolta, tán a királyi udvarban akad neki egy kis könnyen jött munka, amiért cserébe új lábbelit kaphat. Nyomban bebocsájtást kért a király elé, aki fogadta őt. A vándor munkát kért. A király ekképpen válaszolt, szavaiban erős félelem hallatszott:

Van az országban egy hatalmas barlang, sárkány lakik ott, hangját tán hallhattad. Neked adok bármit, amit csak szeretnél, ha megölöd a sárkányt, mindenem tiéd.

A vándor nem ijedt meg a király kérésétől, nem volt ő soha, semmitől sem félős.

Elindult a barlanghoz, oldalán egy karddal, egyre hangosabb volt az üvöltés hangja. A fiú nem ijedt meg, csak jó nagyot szimatolt, s a füstben szalonnás krumpli illatot szagolt.

– Ez a sárkány krumplin éldegél, micsoda különös teremtmény – gondolta magában, kalapja szélét bőszen markolászva. A barlanghoz érve, lopva bekukkantott, kezében szorítva a kardot, mit a királytól kapott.

– Gyere ki te sárkány, ha nem félsz tőlem! – üvöltötte befelé a terjengős füstben.

Csak várta csak várta, hogy kijön az állat, várta csak várta, de nem jött a válasz.

Lába ujját megbökték, sok a lyuk cipőjén, gyorsan lenézett, a kard nem volt már kezében. Egy apró lény állt előtte, nézett a vándor meglepődötten.

– Nem vagyok én sárkány, csak Manó Tóbiás. Itt élek már régen, ne ölj már meg, kérlek.

A vándor csak nézett, majd beljebb lépett, s akkor látta a kis tüzet, mit a szél kifelé vezetett.

– Te laksz itt igazán, nincsen itt sárkány? Akkor mi az az üvöltés, mitől a hideg ráz?

– Ez csak a fuvolám, csodás zeneszerszám, de a szél eltorzítja mindig a hangját. Tüzet gyújtok mindig, látod, parázs izzik. Egész nap csak fázom, s fuvolámon játszom. Elmennék én innen, melegebb helyekre, de két kicsi lábam, messzire nem vinne.

A vándornak egyből jó ötlete támadt, el is mondta tüstént, új kis barátjának:

– Elviszlek én téged, szívesen magammal, tarisznyámban elférsz, de egy ideig még, kérlek, ne zenélj. Csak addig, amíg az országot elhagyom, utána mi leszünk a legjobb pajtások.

A manó örömmel fogadta a dolgot, s a tarisznyába máris belekúszott. Eloltották a tüzet gondosan, s indultak is a királyhoz két kővel dobolva.

– Uram királyom, a sárkányt megöltem, kérem a jussomat, amit ígért nekem!

A király nem hitt a fülének, s csak akkor vette észre, hogy vége az üvöltésnek. Az ablakból látta, hogy a barlangban nincs füst, arcára a látvány festette a derűt.

– Édes fiam, mit adhatnék e tettért cserébe? A lányom keze gondolom elég lesz.

– Uram királyom, bocsássa meg nekem, de nem kell a királyleány édes-kedves keze.

– Nem kell a lányom? Akkor kitalálom. Kincsem már nincs sok, ugye azt akarod?

A vándor csak nevetett, s bakancsát levetette, a király elé tolta, ki az orrát befogta.

– Nem kívánok mást, csak egy új bakancsot! Ugye azt én gyorsan megkaphatom?

A király hívta nyomban az udvari susztert, s hamar mondhatta – itt van amit kértél. A vándor új bakancsát rögtön fel is vette, két szeme máris az új utat kereste. S indult is nyomban, persze a manóval. Gyalog mentek ők, nótázva, dalolva. Hamar híre ment a sárkány halálának, s visszaköltözött a nép a király országába.

 

 

Radics Renáta, meseíró/költő

Ezt a mesét írta: Radics Renáta meseíró/költő

Egy napfényes nyári napon, 1988. augusztus 22-én születtem. Tóalmáson élek a családommal. Az irodalom csodálatos világa óvodásként is nagy hatással volt rám. Már akkoriban bájos, gyermekded versek és dalok születtek meg fejemben, főleg az édesanyám iránt érzett szeretetről. Majd amint megtanultam írni, lejegyeztem saját gondolataimat. Megjelent soraimban többek között a barátság, a természet szeretete is.Teltek...