A búslakodó esőkabát

A búslakodó esőkabát.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy esőkabát. Ez az esőkabát, egy lakás beépített szekrényében élt, összehajtogatva. A színe sötét zöld volt, rajta kék káró mintával. Egy lány tulajdona volt. Néha előkerült a szekrényből, amikor a lány úszni ment, biciklizni, vagy a piacra bevásárolni, és éppen lógott az eső lába. S ha eleredt, a lány bosszankodva elővette. Majd sietve és csendesen hazatekert. Az esőkabát nem szerette azt, hogy őt mindig akkor hordják, amikor rosszkedvűek és zsörtölődnek, aggódnak a cipőjük miatt, vagy félnek, hogy tönkremegy a frizurájuk. Azt szerette volna, ha, amikor őt hordja valaki, akkor vidám legyen az illető, és kacagást is szeretett volna hallani. Ehelyett, megszárították, és visszahajtogatták a szekrénybe. S ott kucorgott megint, hetekig. Történt egyszer, hogy ez a lány meglátogatta a nagybátyját Eleket, aki egy kis városban lakott és gazdálkodó volt. Mivel kissé szomorkás volt az idő, az esőkabátját is magával vitte. De jaj, a lány, ott felejtette a nagybátyjánál az esőkabátot. Elek felhívta telefonon a lányt, és közölte vele a hírt. A lány azt felelete, hogy nem baj, majd alakalom adtán elmegy érte. A nagybáty eltette az eső kabátot. Teltek múltak a hónapok. S nyár lett. Elek dinnyetermesztő volt. S hetek óta nem esett. Várták és várták az esőt. De nem jött. Kornyadoztak a palánták, összekunkorodtak a leveleik, és repedések jelentek meg a földön. A gazda, minden reggel meghallgatta az időjárás jelentést a rádióban. S a telefonján lévő radart is minden nap megnézte. S végre a meteorológus esőt ígért. Nagy dérrel-durral meg is érkezett. Egész éjjel esett, hol gyengébben, hol erősebben. Még másnap is szemerkélt. A gazda előkapta az eső kabátot, kocsiba ült, és elvágtatott a dinnyeföldre. Kiszállt a kocsiból, fölvette a szép káró mintás eső kabátot, egy gumicsizmát, és besétált a dűlőúton a földjéig. Útközben dalolászott: Esik az eső szakad, iszik a dinnye dagad…Látta a feléledt, megfürdött, esőcseppektől csillogó dinnyepalántákat és nagyon boldog volt. Örömmel nézett fel az égre, ahol még a nagy, szürke felhők tanyáztak. Nagyokat szippantott a levegőből, és fütyörészve tért vissza a kocsijához.  Az eső kabát meg volt rendülve.  Valaki őt viselvén, fütyörészve sétál és énekel!  Nahát! Erre vágyott mindig. Hogy valaki őt hordván jókedvű legyen.  Az eső kabát együtt örült új tulajdonosával.  A gyümölcsontó nyarat, felváltotta az aranyló ősz. S az eső kabátot, megint elővették. Egy októberi délután volt. Elek lezárta a biciklijét egy fához, és bement az erdőbe. Sokáig bóklászott benne. Gomba után keresgélt. Az erdőben dús, párás levegő honolt.  Néhol hirtelen egy ragadozó madár repült messzire. Az őzlábgomba barna pettyes kalapját keresgélte. Talált is egy párat. Az eső ismét megeredt, de a gazdát nem zavarta, felvette szép, új, káró mintás esőkabátját. A kosárba szépen sorakoztak az őzlábgombák, és a nagy, fehér pöffeteg gombák. Majd kiért a rétre, ahol szegfű gombára vadászott. Amikor úgy gondolta eleget szedett, haza felé indult. Beugrott egy ismerőséhez, hogy megvizsgáltassa zsákmányát. Az illető behívta, és megkínálta egy itallal. A szobában már tűz pattogott.

- Nincs is annál jobb, mint egy nagy őszi séta! Nem baj, ha esik, ha fúj, csak az embernek legyen rendes cipője, kabátja!- szólt Elek.

- Úgy, úgy! - helyeselt Géza, a gombaszakértő. Elcsevegtek még egy jó fél órát, majd Elek útnak indult. Az eső kabát megint nagyon boldog volt! Mert aki őt felvette, az kellemesen és boldogan töltötte az idejét vele!