A csintalan mókusok

A csintalan mókusok.

A hatalmas erdő közelében élt három testvér. Nagyon szerették egymást, együtt voltak, amikor csak tehették. Azelőtt a szülőkkel járták be a terebélyes fákkal benőtt erdőt, de mostanra már elég nagyok voltak ahhoz, hogy hármasban tegyék meg szokásos útjukat. Örömmel sétáltak, játszottak az égre nyújtózkodó fenyők, széles lombkoronájú tölgyek, jó szagú akácok, s a büszkén álldogáló daliás bükkök között. A gyönyörű cserjék, virágok, és gombák sokasága tetőzte díszét a csodás természetnek. Apró kis bogarak végezték szorgalmas munkájukat, s szívhez szóló volt a madarak éneke. 

Egy napon az erdei tisztáson labdázgattak, olyan sokáig, hogy belefáradtak. Lefeküdtek kicsit a magukkal hozott plédre, hogy egy kellemeset pihenjenek a legszebb fenyő alatt. Jólesett hallgatniuk a susogó fák zenéjét, a harkályok ütemes kopogását, a szárnyasok vidító szólamait, s magukba szívni a virágok által árasztott finom illatokat. Azon a fenyőfán, amelyik alatt álomra hajtották fejüket, éppen mókusok tanyáztak. Egyikük észrevette őket, s mivel igencsak szeretett huncutkodni, elhatározta, hogy a kis kirándulókat valahogy megtréfálja. Mindjárt fel is szaladt a fa legtetejére, ahol társai frissen szedett fenyőtobozokat falatoztak. Odaszólt: 

–        Hagyjátok abba az evést! Van egy fontos dolgom, amiben segítenetek kellene!

–        Mi lenne az? – kérdezték a többiek.

–        Lent a fa alatt alszik három embergyerek. Meg kellene tréfálnunk őket. Benne vagytok?

–        Benne. De hogyan?

Még alig gondolták ki a mókázás mikéntjét, máris a pokrócon termettek. Mellső lábaikkal óvatosan leemelték a fiatalok cipőjét, majd ügyesen elvitték azokat a szomszéd fa alá. Gyorsan feliszkoltak egy-egy fenyőágra, ahol tobozok tömkelege várt rájuk.

–        Ennyit úgysem bírunk megenni – állapították meg – télére meg ráérünk még gyűjteni!

–        Nos, akkor mi legyen? Szedjünk egy ölnyit, s rakjuk le melléjük! – mondta az egyik.

–        Ó, az nem jó! Valami viccesebbet találjunk ki! Mi lenne, ha inkább egyszerre dobnánk le rájuk? Arra hirtelen felébrednek, s majd azt hiszik, hogy tobozeső esett. Aztán felugranak, s elkezdenek futni, hogy menedéket keressenek. Mi meg jót nevetünk rajtuk.

–        Nagyszerű ötlet! Próbáljuk ki! – lelkendeztek kacarászva a kis csintalanok, s szaporán kezdték el szedni a fa terméseit.  

–        Háromig számolok és dobjuk! Egy, kettő, hááárom! Rajta! – kiáltotta egyikük, s máris az alvókra potyogott a számtalan toboz.  

A gyerekek felriadtak. 

–        Jaj, jaj, mi potyogott rám? A fejemre, a mellkasomra, a hasamra és a lábamra is!

–        Az enyémre is! Az enyémre is!

–        Szaladjunk, amíg nem késő! – kiáltoztak rémülten, s futásnak eredtek.

Már majdnem hazaértek, amikor egyikük észrevette, hogy a lábaikról eltűntek a cipők, ráadásul a szeretett plédjük is ott maradt.

–        Egy szörnyeteg támadhatott meg bennünket! – mondogatták.

Kétségbeesett sírással rohantak be a kapun.  

–        Mi baj van? Mi történt veletek? – kérdezte izgatottan apjuk, aki éppen az udvaron tartózkodott.

A testvérek egymás szavába vágva próbálták elmondani, hogy mit tett velük valami gonosztevő.

–        Na, gyertek be a házba, nyugodjatok meg! Talán nem is lehetett akkora a baj! Kicsit pihenjetek, aztán együtt visszamegyünk! 

–        Nem akarok visszamenni! Soha többet nem akarok az erdőbe menni! – tiltakoztak mind a hárman.

–        Gyertek bátran, vigyázni fogok rátok! – kapták a biztató szavakat.

Végül elindultak. Elől az apa, mögötte a három csemete. A fenyőfa közelébe értek.

A tréfálkozók addigra kupacba szedték a tobozokat, s megtisztították a plédet az apró hulladékoktól.  

–        …hát nem egészen így gondoltuk! Viccnek szántuk, de nem jól sült el – töprengtek.

Megbánták, hogy rosszat tettek. A másik fa alatt még ott várakozott a három pár cipő. A mókusok elfutottak értük, s a lábbelikkel várták a feléjük közeledő családot. Néhány perc elteltével felszaladtak a fára. Odújukból lehoztak egy-egy odagyűjtött maréknyi mogyorót, s bocsánatkérésük jeléül megajándékozták az immár mosolygó gyerekeket.