A csintalan tündér

A csintalan tündér.

          Tündérországban különleges lények éltek, a tündérek. Kedvesek, szorgalmasok és segítőkészek voltak. Mindegyiküknek saját feladata volt. Például az egyik tündér feladata az volt, hogy szépek legyenek az erdők, a virágok, a másiké pedig, hogy az emberek boldogok legyenek. Ezért apró varázslatokkal igyekeztek jót tenni. Egyetlen egy tündér akadt csak közöttük, aki sokszor megmakacsolta magát és rakoncátlankodott. Ő volt Violetta, a csintalan tündér. Egész nap csak játszani akart. A bölcsebb tündérek hiába mondták neki, hogy először a munka aztán a szórakozás. Violetta csak huncutul mosolygott rajtuk. Volt egy merész álma, hogy elmegy az emberek világába és meglesi hogyan élnek.

          A tündérek és az emberek világa között volt egy átjáró, egy kapu. Ez a kapu kötötte össze a két világot. Eddig még egy tündér sem merte elhagyni Tündérországot. Különleges adottsággal rendelkeztek. Képesek voltak az emberek gondolataiban olvasni. Így anélkül, hogy beléptek volna az emberek világába, tudták, mi teheti őket boldoggá.

          Violetta egy napsütötte reggelen elhatározta, hogy ma bizony átlépi azt a kaput. Gondolta észre sem veszik majd, mert gyorsan vissza is jön. Sikerült  átlopakodnia. Ámultan bámulta az emberek világát. Nagyon más volt mint az övé. Sokkal kevesebb virág volt és furcsa zajok zavarták a szellő muzsikáját. De tetszett neki ez a furcsaság. Nagyon szeretett volna találkozni egy emberrel, hogy megismerje milyen lények ők. Egyszer csak megpillantott egy házat, mely előtt gyönyörű rózsák pompáztak. Szinte csalogatták őt a virágok édes illatukkal. Repülés közben nagyon elfáradt és meg szeretett volna pihenni. Leszállt egy tó partjára. De hirtelen a szellő úgy gondolta, megvicceli a tündérkét, ezért felkapta és belerepítette a vízbe.

          A házban lakó kislány, Lilla zajt hallott. Valami csobbant a tóban. Kiszaladt a kertbe és észrevette Violettát a vízben. Alig hitt a szemének! Eddig csak a meséskönyvekben látott ilyen tündikét. De erősen hitt a létezésükben. Mindig is szeretett volna találkozni egy ilyen kis különleges élőlénnyel. Óvatosan kiemelte a vízből és rátette az egyik rózsa levelére. A tündér elájult a nagy ijedtégtől. Lilla gyorsan beszaladt egy puha kis zsebkendőért és abba bugyolálta be a vizes tündikét. Bevitte a szobájába és az ágyára tette. Abban a pillanatban magához tért Violetta. Nagyon megrémült, mert nem tudta, hogy hol van és hogy került be a házba. Lilla kedves mosollyal az arcán, lágy hangon próbálta megnyugtatni Violettát, mondogatván, hogy ne féljen, nem bántja őt. Elmesélte, hogy a tó vizéből mentette ki, mert hallotta, amikor belecsobbant. A kis tündérke megnyugodott és elmesélte Lillának, hogy ő Tündérország lakója és csak kíváncsiságból szökött át a két világot összekötő kapun. Mindketten meséltek a saját világukról. Lilla legalább annyira csintalan kislány volt, mint amilyen csintalan tündér Violetta. Ezért nagyon jól össze is barátkoztak. Már esteledett, ezért a tündike elköszönt és visszaindult Tündérországba. Nagy szerencséjére, valóban sikerült úgy vissza is mennie, hogy azt egy tündér sem vette észre.

          Ettől a naptól kezdve, a csintalan tündér nagyon komolyan vette a feladatait, mert amikor Lillával találkozott ígéretet tett, hogy mindig szorgalmas lesz. Lilla is nagyon igyekezett az iskolában is és szüleinek is sokat segített a házimunkában.

          Néha, amikor senki sem vette észre, Violetta átszökött Lillához és talán még mai napig is összejárnak. Igazi jó barátokká váltak.