A magányos vadmacska

A magányos vadmacska.

Volt egyszer egy vadmacska, akit Kirának hívtak. Nagyon magányos volt, mert senki nem barátkozott vele az erdei állatok közül. Túl vadnak és mogorvának tartották. A macskahölgy azonban kedves, jószívű és csendes volt. Ezt azonban csak egy valaki tudta. Egy tehén, akihez Kira minden délben járt ebédelni. A boci jószívvel adott a macskának a friss tejéből.

A csordás a teheneket minden nap kihajtotta egy tisztásra. A tisztás egy erdő mellett volt, így Kira és a boci minden nap könnyen találkozhattak. Az egyik nap amikor a vadmacska épp lakmározott, meglátta a csordást. Nagyon megijedt, mert még nem látott embert. A tehén azt mondta neki, hogy most túl veszélyes visszamennie az erdőbe, mert ha az ember meglátja, képes lesz bántani őt. Azt hinné vadászni jött és tehénhúsra fáj a foga.

• - Mindjárt indul a csorda, maradj itt addig és bújj el a tehenek között! Óvatosan osonj és gyere el a farmra ahol élek. Talán neked is tetszeni fog és találsz egy társat! A farmon öt kandúr él, összebarátkozhatnál az egyikkel!
• - Oké, veled megyek, hátha találok ott egy új barátot! – mondta Kira.

Alighogy ezt megbeszélték, a távolból hallatszott a csordás csengője.

• - Induljunk! – mondta Kirának a tehén.

El is indultak, szépen egymás mellett bandukoltak. Hamarosan oda is értek a farmra. A tehén körbevezette a vadmacskát. Kira az istállóban megpillantotta a kandúrokat. Volt egy cirmos, egy barna, egy fehér, egy fekete és egy vörös. A kandúrok a szénabálákon feküdtek. A vadmacskának a fekete kandúron akadt meg a szeme. Ő volt George. A kandúr első lástásra megkedvelte Kirát. Le sem vette a szemét a vadmacska gyönyörű galambszürke bundájáról. Igéző kék szemeiben pedig egyenesen elveszett. A két macska az egész napot együtt töltötte. Georgnak sikerült megszelídítenie a vadmacska szívét. Elhatározták, hogy együtt fognak élni a vadonban. Az esti holdfényben elsétáltak az erdőbe és ott kezdték el közös életüket.