A csipkeháló verseny (Kázmér színes zokniai 5. rész)

A csipkeháló verseny (Kázmér színes zokniai 5. rész).

Egy szép, késő tavaszi este, mint mindig, találkozott Bonifác a méhecske, Kázmérral, a pókkal. Bonifác el volt fáradva, a hosszú, szorgos nap után, így hallgatagon ült Kázmér mellett, és Kázmér csipkehálóját csodálta. Csendesen beszélgettek. Egyszer csak melléjük ült Oszkár, az erdei fülesbagoly.

- Szervusztok!- köszöntötte őket Oszkár. Örülök, hogy találkozunk.

- Mi is örülünk. – válaszolta Kázmér.

- Szép az idő, nemde bár?- kérdezte Oszkár.

- Szép. – válaszolt Kázmér.

-S te Bonifác? Nagyon csöndben vagy.

- Csak fáradt vagyok. Kevés a vadvirágos rét, így sokat kell nagyon repülnöm, a nektárért. Mindenhol csak tömött, vastag, szabályosra nyírt füves területek vannak. Sajnos. De azért jól vagyok.

- Hála az égnek. –válaszolta Oszkár. Képzeld Kázmér, azt hallottam az egyik vándormadártól, hogy az Elba folyó eredésénél, csipkeháló készítő versenyt rendeznek.

- Tényleg?- kerekedett el Kázmér szeme.

–Benevezhetnél! – bíztatta Oszkár.

-S messze van az a vidék?

- Messze. De én elvihetnélek téged.

-  Én is megyek! – kiáltott fel Bonifác.

-S mikor lesz?- kérdezte Kázmér?

- Pipacs virágzásra hirdették. Úgyhogy, hamarosan indulnunk kell. – válaszolta Oszkár.

- Addig összehívom a többi ismerősömet, hogy segítsenek eldönteni, hogy milyen pályaművel induljak. Holnap ilyenkor téged is várlak Oszkár!

- Jó. itt leszek. Szervusztok. S Oszkár nesztelenül elrepült.

Kázmér mindenkihez elment, meghívta őket, és másnap estére ott volt a kupaktanács. Ott ült Tódor, a róka, Bonifác, Oszkár, Ceília a pillangó, Guszti és Erna a galamb pár, és Amália a pók hölgy. Kázmér megköszörülte a torkát, és előadta a mondandóját. Megmutatta jelenlegi csipkés pókhálóját, és megkérdezte őket, hogy szerintük, milyen munkával induljon.

- Szerintem, ez a mostani nagyon szép! – szólt Guszti, a galamb.

- De ott több versenyző is lesz, biztosan az övéké is nagyon szép lesz. – válaszolt Kázmér.

- S mit szólnál, ha én festenék pókfonalat, és beleszőnél valami színeset? Valami mintát? – kérdezte Amália a pókhölgy.

- Ez, nagyon jó ötlet! – lelkendezett Kázmér.

- Szerintem is. – helyeselt Tódor.

- S milyen legyen a minta? – érdeklődött Kázmér.

- Valami olyasmi kellene, ami neked szép, ami neked fontos, valami, ami belőled származik. – javasolta Amália.

- Lehetne egy szép pipacs! – szólt Bonifác a méhecske. Én a pipacsokat nagyon szeretem, folytatta Bonifác.

- Én is. – szólt Erna, a galamb.

- Akkor ezt megbeszéltük. – zárta le a megbeszélést Kázmér. Köszönöm, hogy eljöttetek.

Oszkár, néhány nap múlva megjelent, és mondta, hogy másnap hajnalban indulniuk kell. Bonifác is minden áron menni akart. Kázmér nem örült neki.

- Veszélyes egy méhecskének annyi pók között. Mi barátok vagyunk. De ha nem vigyázol, beleakadhatsz valami hálóba. S még valaki megesz, ha nem vigyázol.

- De majd vigyázok! – erősködött Bonifác.

- Szerintem maradj a hátamon, ott biztonságban leszel. – javasolta Oszkár, a füles bagoly.

Másnap hajnalban útra keltek. Az Elba folyó eredője, a messzi északon volt. Átszeltek országokat, zsendülő búzamezőket, folyókat és erdőket. Egy nap, egy göcsörtös, idős fára szálltak. Az Elba folyó egy zuhataggal indult, és attól nem messze készültek a versenyre. Tíz pók nevezett be, közöttük Kázmér is. A háló készítésre egy napot kaptak. Felkértek két szabad tartású tehenet, hogy farkukkal tereljék el az arra repülő rovarokat. A tehenek vállalták a feladatot, és biztosították, hogy a területen ne kószáljank arra bogarak.Cserébe, olyan helyet választottak a pókok a verseny számára, hogy a tehenek harsogó füvet ropogtathassanak, míg folyik a küzdelem. Kázmér is nekilátott. Az alap hálóra felszőtte a piros pipacsot, és a zöld szárát. Volt egy kis sárga fonala is tartalékban, ebből egy kis körömvirágot formázott. Na, csak meg ne tévesszen egy méhecskét, és bele ne repüljön a hálómba. Gondolta magában Kázmér. Remélem, a tehenek jól dolgoznak. A szélekre indákat és borostyán leveleket formázott. Délután ötkor a zsűri körbe járt. A zsűri három tagból állt, egy házi kaszáspókból, egy koronás keresztes pókból, és egy skarlát bikapókból. Amíg Kázmér dolgozott, Bonifác egy kicsit körülnézett. A zsűrinek nagyon tetszett Kázmér csipkecsodája. Különösen a skarlát bikapóknak, mert a pipacs az ő szép piros hátára emlékeztette.

- Ezt hogyan készítette el?- kérdezte Kázmért a skarlát bikapók.

- Egy ismerősöm, Amália festette meg előre, az én számomra.

- Ez így szabálytalan! Ki kell zárni a versenyből! – kiáltott a kaszáspók.

- De hisz nincs is benne a szabályzatban konkrétan, hogy nem lehet hozott anyagból dolgozni. – válaszolta a keresztes pók.

-S legalább az is látható, hogy Kázmér mennyire készült a versenyre! S az is értékelendő. – szólt hozzá a bikapók.

Így Kázmér versenyben maradt. De voltak pókok Prágából is. Az egyik prágai pók egy prágai utcarészletet szőtt a hálójára, tekergő lépcsővel, és szökőkúttal, mely olyan fenséges volt, hogy Kázmér érezte, ez bizony komoly ellenfél lesz. Egyszer csak hangos kiáltást halottak.

-Kázmér, Oszkár segítség! –kiáltott Bonifác.

Szerencsére, Oszkár a közelben, egy faágon vígan szundikált. De éles füle, azonnal felriasztotta. Oszkár kinyitotta a szárnyait, és Bonifác után suhant, aki beleakadt egy hálóba. Oszkárnak sikerült a mentő akció, de közben megsértett két versenyző hálót. A felháborodás óriási volt. Kázmért ismételten ki akarták zárni, hiszen az ő barátai okozták a galibát. De a skarlát bikapók ismét Kázmér mellé állt. Hiszen nem ő okozta a felfordulást. S egyébként is, a tönkrement hálók, már zsűrizettek voltak. Amíg hangosan tanakodtak, Bonifác bocsánatot kért Kázmértól. Kázmér így felelt.

- Jó móka egy ilyen verseny, de mégiscsak azért szövöm ezeket a szép hálókat, hogy esténként melléjük üldögélve, gyönyörködhessünk bennük, s nem a versenyért. Semmi baj Bonifác!

A zsűri kihirdette a verseny eredményét. A prágai Anton és Kázmér holt versenyben az elsők lettek. S a fődíj egy körutazás volt, Tivadar a nyári lúd hátán. Kázmér ugyan nagyon örült az első díjnak, de ő három napot utazott Oszkár hátán, míg ide nem értek, így felajánlotta a díját a két károsultnak, akiknek a hálóját Oszkár összerombolta. A díjhoz tartozott még egy fa táblácska ráfaragva a verseny neve, helye és a helyezés.

-Jaj de jó! Ezt haza tudom vinni! S meg tudom mutatni a többieknek!– lelkendezett Kázmér.

A verseny után Kázmért megkereste a skarlát bikapók, és elmondta, hogy ő is szeretné a pókfonál színezés mesterségét megtanulni.

- Gyere el velünk a mi akácos Alföldünkre, és bemutatom neked Amáliát, a pók hölgyet.

- Én, majd elviszlek. –szólt Oszkár, a füles bagoly.

- De, hogy jövök vissza? – kérdezte a bikapók.

- Van nekem sok jó ismerősöm a vándormadarak között, majd beszélek velük. Valamelyik biztosan elhoz.

- Jó. Egyezett bele a skarlát bikapók.

Felültek mindannyian Oszkár hátára. Három nap alatt hazarepültek. Majd Kázmér elvitte a bikapókot Máli nénihez, aki örömmel fogadta a vendégeket. S már másnap, hozzá is látott a bikapók tanításához. Kázmér pedig esténként találkozott Bonifáccal a barlang bejárata előtt és csendesen diskuráltak a csipkeháló előtt.