A fenyő élete

A fenyő élete.

A fenyő élete

Fenyőerdőben  boldogan élt társaival a kis fenyő. Formás szép fácska,  húsos, üde zöld leveleivel, apró termetével az erdő büszkesége volt.
Aki elment mellette egy simogatást adott tüskéinek, mert azok nem szúrtak, hanem bársonyosan simultak az ághoz.
Társai bolondoztak is vele, főleg az egyik legöregebb  fenyő  aki nagy bölcsnek tartotta magát és tényleg sokszor okos dolgokat is mondott.
- Te kisfenyő! Olyan szép vagy hogy te leszel a legelső akit elvisznek a favágók innen. Látod én sosem voltam szép, ágaim egyik ilyen, a másik olyan hosszú, tűleveleim ritkák, nem húsosak. Minden évben decemberben eljönnek az emberek fenyőért,  de énrám senki sem néz. Már öreg vagyok , csak nézem  minden társamat elviszik de én itt maradok. Téged megszerettelek nagyon és  fogsz hiányozni.
- Ne búsulj fenyőapó az is szép dolog te itt vagy legalább tudsz mesélni régi történeteket a  kis csemetéknek,  akik alig várják hogy nagy fenyő legyen belőlük. Ugye rólam is fogsz mesélni?
- Igen fogok mesélni, mert te mindig olyan kis huncut fácska voltál hogy az egész erdő mosolygott rajtad. A  madarak is kedveltek mert kicsi lombod között helyet adtál a fészküknek.
- Nagyon fog hiányozni az erdő, de nekem más feladatom lesz, most nem a fenyőknek és a madaraknak kell kedveznem hanem, még nem is tudom  kinek!
Egyik kora reggel favágók lepték el az erdőt, hatalmas fűrésszel nézelődtek, válogattak a sűrű fenyők között.
Egyszer csak megakadt a szeme az egyik favágónak a kisfenyőn és mindjárt hozzálátott kivágni.
Megszólalt mellette az öreg fenyő:
- Látod, eljött az időd, nagyon fogsz hiányozni, de biztosan szép feladat vár rád.
Azzal mellette a két öreg fenyő, kinyúló hosszú ágaival megsimogatta  a kisfenyő buksiját és elköszöntek tőle.
A kisfenyő, társaival együtt egy autó tetején találta magát és azután pedig egy zsibongó árusnál. Nem sokáig volt itt, mert hamar megakadt a szeme egy apukának aki éppen ilyen kis fenyőt szeretett volna venni.
- Biztosan tetszeni fog a kisfiamnak mert nagyon tetszetős kis fa!-örvendezett apuka, anyukának. De igyekezzünk eldugni karácsonyig.
Eljött a karácsony este, amikoris ünnepi díszben pompázott a formás kis fenyőnk. Nézegette magát, jobbról, balról és megállapította, hogy ennyi sok csillogó ,villogó díszt még nem látott és ez mind rajta van. Illegette is magát! Hát amikor még alá tették a sok-sok díszes dobozt, amiben ki tudja hogy mi lehet! Azt meg el sem akarta hinni a szemének amikor körbeállták, énekeltek, mosolyogtak körülötte és bontogatták a díszes dobozokat.
- Ennyi örülő embert és mind nekem örülnek?-de boldog vagyok!-
A zajos este után csendesebb napok következtek, de azért  minden nap valaki ott somfordált körülötte. 
Jól érezte magát itt ebben a közösségben is, ahol szeretet vette körül. Sokat gondolt társaira is akik ebben nem vettek részt. 
Majd jövőre!
Egyik reggel megjelentek dobozokkal az anya és a gyerek.
- Mit akarnak tőlem? Mi lesz most?-
Nekiláttak a sok ékes díszt, cicomát leszedni rólam, lecsupaszítanak!-ijedezett.
Eljött a  vízkereszt és ezután már lebontjuk a fát.- mondta anyuka. Kezdi pergetni tűleveleit igy már nincs helye itt.
- Ne még, van rajtam levél, ígérem egyet sem hullajtok el!- pityergett a kisfenyő.
De hiába, a levelek csak peregtek sorban hullottak le.
A sírás-rívás nem segít.
-Kitettek az udvarra a többi csupasz fenyő közé, akik ugyanúgy pityeregtek mint én.-
- Szomorú, látod mi is úgy végeztük mint te nem sokáig éltünk.-mondta fájdalmasan egy   fenyő.  Minden fenyőnek ez a sorsa. Feldíszítenek, gyönyörködnek bennünk azután itt végezzük.
 Ne búsulj az embereknek sok örömet is szerzünk, minden évben karácsonykor együtt lehetünk velük, együtt osztozhatunk a boldogságban a szeretet ünnepén.
Igazad van! Ezt az áldozatot meghozhatjuk értük!

vége
-