A gondtalanná tévő korona

A gondtalanná tévő korona.

A gondtalanná tévő korona

            Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, aki mindig boldog volt, hiszen örökölt egy különleges koronát az apjától. Ha fején tartotta ezt a különös fejdíszt, akkor gondtalannak érezte magát. Birodalmán innen és túl ezért nevezték őt boldog királynak.

            Ám, egy szép napon, amikor fel akarta tenni a koronáját, észrevette, hogy az eltűnt. Nagyon szomorú lett. Kihirdette országában, hogy aki megtalálja, annak adja fele királyságát. Meghallotta ezt Vintor, a falu szegény legénye, és elindult a királyi udvarba. Amikor a fenséges úr elé járulhatott, így kezdte beszédét:

- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom… megszeretném keresni a koronáját!

- Örvendnék, ha te megtalálnád – felelte az uralkodó.

- Csak kardot és paripát kérek.

- Rendben, gyere, kövess! – mondta a király.

Az uralkodó kivezette a palotából, egy régi és romos kovácsműhelyhez értek:

- Menj föl a padlásra, ott keresd meg a legrozsdásabb kardot, és hozd le.

A legény úgy tett, ahogy a fenség kérte tőle.

- Menj be az istállóba, és hozd ki a legcsúnyább gebét, majd etesd meg parázzsal.

A szegény legény ismét megtette, amit kértek tőle. Lássatok csodát! A girhes lóból csodaszép aranyparipa lett. A fiú illendően elköszönt, és elindult szerencsét próbálni.

Ahogy átért a hetedik aranyhídon, beért a bűzös mocsármezőbe. Látja messziről már, hogy egy tündért fogjul ejtett az iszap. Vintor odaszaladt, és kimentette a keservesen zokogó tündérszép lányt. A tünde köszönetképpen ezt suttogta:

- Jótett helyébe, jót várj! – A fiú kezébe adott egy varázspálcát. Majd folytatta:

- Ne feledd: három kívánságod van! –, és elrepült.

A szegény legény tovább indult. Három nap múlva elért az Óperenciás-tengerhez. Ahogy leszállt a lóról, észrevette, hogy egy aranyhal kisodródott a partra. Odafutotott hozzá, és óvatosan visszaengedte a vízbe. A hal megszólalt:

- Mivel segítettél, megmondom, hol van a korona, és milyen varázsereje van a kardodnak. A boszorkány rabolta el az uralkodói fejfedőt. Az Üveghegyen lévő házikójában őrzi. A kardod csak egy felszólításra hallgat: „Csiribá-csiribú, repülj kard!” –, s repülni fog. Az útjába kerülőknek mindegyszálig levágja a fejét. Majd így folytatta:

- Adok neked egy láthatatlanná tévő köpenyt, de jól vigyázz az életedre!!! – fejezte be az aranyhal titokzatosan.

A fiú megköszönte a jótanácsokat és a varázsköpenyt. Ment-mendegélt tovább.

Hamarosan rá is talált a boszi kunyhójára. Felvette a láthatatlanná tévő köpönyegét, és bement a sötét, hideg házba. A hetedik szobának, a harmadik szekrényében, annak a huszonnegyedik fiókjában rá is talált az értékes koronára. Ám, amikor kilépett és felült a lóra: észrevette a banya. Vintor azonnal szólította a kardját: „Csiribá-csiribú, repülj kard!” Elkezdtek harcolni. Három nap, három éjjel viaskodott a varázskard és a vasorrú bába. Ám a harmadik nap elfáradt a legény kardja, de a fiú nem rémült meg: felvette harci eszközét, és egy erőteljes csapással legyőzte a gonosz boszorkányt.

Felült az aranyló hátára, és kívánt egyet a varázspálcától: „Legyünk a király udvarában egy szempillantás alatt.” Így is történt.

            Amikor hazaértek nagyon megörült a király, hogy a szegény legény visszahozta a gondtalanná tévő koronáját, ezért a fele királyságán túl, még a lányát is feleségül adta hozzá. Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé.