A hangyamunkás és a katona

A hangyamunkás és a katona.

Mesélő: Gani Zsuzsa

Volt egyszer egy hangya, aki egy népes család legifjabb fészeklakójaként látta meg a napvilágot.

Ő is mint minden hangya magvakat cipelt a karavánnal együtt. De mivel még kicsi volt, fiatal és gyenge minduntalan lemaradt. Testvérei ezért kinevették és mindig csúfolták is. De ő továbbra is szorgalmasan dolgozott. Csak akkor amikor nem látta senki sem akkor eredtek el könnyei. Egyszer mégiscsak észrevette egy katona. Odament hozzá és megkérdezte tőle:

- Miért sírsz oly keservesen? - a kis hangya elmesélte. Erre a katona azt kérdezte:

- Mindig elvégzed a munkád?

- Igen! - felelte a kis hangya.

- Jól érzed magad amikor elvégezted a munkát?

- Igen! - felelte a kis hangya. -

Hidd el, az akarat mindenen átsegít! - Egyik nap amikor a kis hangya ismét munkába állt, megpillantotta, hogy katonák állnak sorfaltat a karaván szélén. Mindenki őt buzdította, mindegyik mondott neki egy jó szót. A kis hangya egyre gyorsabban, egyre bátrabban, egyre jobb kedvvel lépdelt, közben érezte azt is, hogy egyre és egyre erősebb.

Egyszer csak azt vette észre, hogy ő állt a hosszú sor élén és ő vitte be az első magocskát a bolyba. Nagyon büszke lett és nagyon örült. Testvérei tátott szájjal nézték, majd lesütötték a szemüket, úgy szégyellték magukat. Később bocsánatot kértek kistestvérüktől. Mosolyogva ölelték meg egymást.