A hiú gomba

A hiú gomba.

A hiú gomba

Volt egyszer a messzi Bú-erdőben egy kicsi gomba. Fehér volt a szára, és enyhén ferde a barna kalapja, melynek hegyét mintha tejszínhabba mártották volna. Mindezek ellenére a gomba nem volt túl boldog, mert annyira kicsire nőtt, hogy a harmattündérek nem vették észre. Ő azt szerette volna, ha az ő kalapját is csillogó gyöngyök díszítik, mint a többi társait, akik magasabbra  nőttek nála, és a kalapjuk is nagyobb és színesebb volt. A harmattündérek csak velük foglalkoztak, teleszórták azokat a csillogó gyöngyeikkel, és már rohantak is tovább.

A gomba  egyik nap dúlt-fúlt, mérgesen morgolódott,  de olyan hangosan, hogy odament hozzá a tündérkirálynő, és megkérdezte, miért ilyen boldogtalan.  A gomba mindent elmondott.

• Hajlandó lennél megváltozni, hogy a harmattündérek felfigyeljenek rád? – kérdezte a tündérkirálynő, mire a kis gomba azonnal rávágta, hogy igen, készen áll minden változásra.

Ekkor a tündérkirálynő ragyogó varázsport szórt a levegőbe, és a kis gombából gyönyörű, magas gomba lett, élénkpiros kalapjával, fehér foltokkal tarkítva, amitől annyira boldog lett, hogy alig várta már a másnap reggelt.   A tündérek már hajnalban megérkeztek, meglátták a csodálatos új gombát, odalibbentek hozzá, és számtalan apró csillogó cseppecskével szórták be.  A gomba olyan gyönyörűen nézett ki, hogy aki csak arra járt, mindenkit megállított, és mutogatta magát: milyen szép fehér a szára, milyen pompás piros a kalapja, és milyen csodásak a fehér foltok rajta. Csak úgy dagadt a büszkeségtől. Azonban az arra elhaladóknak, hangyák, katicabogarak, de még a szomszédban lakó öreg szarvasbogárnak is egykettőre  elegük lett az ömlengéséből, kikerülték, más utat választottak maguknak. Végül  a gomba egyedül maradt, senki sem szólt hozzá többé, mert csak a maga szépségével volt elfoglalva, soha senkit sem kérdezett meg,  hová mész, hogy telt a napod, hogy érzed magadat. Egy napon a gomba rájött, hogy a korábbi élete mennyivel jobb volt, barátok vették körül, akik most nincsenek, és nagyon egyedül érezte magát. Viszont szégyellte megkérni a tündérkirálynőt, hogy segítsen rajta, ezért csendben maradt, és igyekezett láthatatlanná tenni magát, bár tudta, hogy ez már lehetetlen.

• Ó, ha még egyszer az a kis gomba lehetnék, azzal a ferde barna kalappal! - ábrándozott.

Egy nap elrepült mellette egy méhecske, majd leszállt, hogy megtisztitsa a csápjait.  A gomba szeretett volna beszélgetni, de már nem volt bátorsága, ezért a méhecske látva, hogy nem beszél, megkérdezte tőle, miért hallgat.

• Talán félénk vagy? - de nem kapott választ, és mivel egy kíváncsi méhecske volt, meg akarta tudni ennek az okát. -  Talán túl szépnek képzeled magadat, és ezért nem válaszolsz egy egyszerű rovarnak?

A gomba nem bírta tovább, hangos zokogással elmesélte, miért olyan hallgatag.. Ekkor színes felhő burkolta be a méhecskét, majd amikor eloszlott, a méh helyett a tündérkirálynő állt ott. A gomba vette a bátorságot, és halkan bocsánatot kért, s azt mondta, nagyon hiányzik neki a ferdekalapú kis gomba, még akkor is, ha nincsenek rajta harmatcseppek, de voltak barátai. A tündérkirálynő azt válaszolta, hogy nagyon örül neki, hogy ezt felismerte, mert annyira el volt foglalva a saját szépségével, hogy a barátairól megfeledkezett.

• A barátaidnak nem számít, hogy harmattal felékszerezve lássanak, nekik anélkül is ugyanolyan szép és érdekes voltál - mondta a tündérkirálynő.

A gomba megtanulta a leckét, és bocsánatot kért a hiúsága miatt a hangyáktól, a katicabogaraktól, az öreg szarvasbogártól, és mindenki mástól, cserébe a királynő visszaváltoztatta őt a régi állapotába.  Szavakkal nem lehet leírni azt a boldogságot, amit a kis gomba akkor érzett. Megígérte, hogy  soha többé nem akar más lenni. Minden barátja visszatért, újra nevettek, viccelődtek, és szeretettel vették körül.

• Nicsak, milyen helyes kis gomba, nézzétek! – kiáltott fel másnap reggel az egyik harmattündér. Azzal körbevették és teleszórták ferde kalapját  csillogó harmatcseppekkel.

Fgy