A homokvár

A homokvár.

A homokvàr

Petra és Marko testvérek voltak. Nagyon várták már a nyarat, mert imádtak a tengerparton homokozni. Miután már nem kellett iskolába járni,   kora délelőtt indultak is a partra. Szerencsére közel laktak, az anyukájuk akár az ablakból is szemmel tarthatta a gyermekeit.  Magukkal vitték a vödreiket, a lapátokat, a kisásót, a gereblyét. Marko ásni kezdett a homokban, Petra vizet hozott a vödörben, és elkezdtek várat építeni. Hamarosan kezdett formát ölteni a dolog, torony, kis ablakok, várkapu,  híd, a vár körül árok, melybe egy kevéske vizet is öntöttek, de azonnal beszívta azt a homok.

– Valóban gyönyörű kastély –  állapította meg Petra.

– Igen az –  bólogatott a kisfiú, és büszkén csodálták alkotásukat.

Azonban Marko hamarosan nagyot nézett, mert kicsi manókat látott, akik libasorban masiroztak kifelé a várból, át a hídon, egyenesen a tenger felé. Alaposan megdörgölte a szemét, mert azt hitte, tán rosszul lát, de a manók utána is ott voltak.

– Petra, te is látod amit én, vagy napszúrást kaptam? – kérdezte izgatottan. –  Látod a manókat?

– Igen, persze, hogy látom őket, nem képzelődsz – nevetett a kislány.

– De igaziak lehetnek?

– Igaziaknak látszanak – felelte Petra.

– De hová mennek ilyen sietve?  A tengerben megfulladnak! – mondta Marko.

– Nem, nem, nézd, nem a vízbe mennek. Van ott egy csónak, oda igyekeznek. Látod?

– Igen, látom.– állapította meg Marko.  – Talán másik otthont keresnek maguknak, vagy egy manótalálkozóra kell utazniuk.

A két testvér meghökkenve követte a manók sorát, látták, ahogy egy odatámasztott deszkán felmennek, majd beugrálnak a csónakba, s amikor már valamennyien bent voltak, a csónak elindult a vizen, végül eltűnt a messzi láthatáron.

– Szerinted miért a mi várunkat választották átjárónak?

– Nem tudom, de a manók köztudottan szeretik a gyerekeket, akik tudnak álmodozni és fantáziálni – felelte Marko,  és elindultak vissza a homokvárhoz.

De jaj, egy kutya éppen akkor kergetett egy labdát, és a nagy rohanásban ráugrott a homokvárra, ami összeomlott. 

 –  Nem baj,  holnap építünk majd másikat –  mondta Marko. –  Lehet, az még sokkal szebb lesz mint ez volt.

 –  Amit ma láttunk, az maradjon a kettőnk titka – jegyezte meg Petra.

–  Igen, természetesen –  bólogatott a fiú, majd megfogták egymás kezét, futásnak eredtek, és belemerültek a tenger hűs hullámaiba.