Bizsu, a màgikus macska

Bizsu, a màgikus macska.

Bizsu, a màgikus macska

      Bizsu nem akármilyen házimacska volt,  mert különleges erővel bírt; bármire volt szüksége, csak koncentrálnia kellett. Olyankor a  vörös bundája erős fénysugarat bocsátott ki, amitől pontosan az jelent meg, amit a macska gondolt. Senki sem tudott a varázslatáról, még a kis gazdája, Beatrice sem, aki egy nagyon édes hatéves kislány volt.

 Bizsu és Beatrice egy elegáns, nagy házban laktak  Pamela kisasszonnyal, a házvezetőnővel, mert a kislány szülei  gyakran voltak távol a munkájuk miatt. Megtörtént, hogy hetekre más országba kellett utazniuk. Bizsu pedig olyan volt a kislánynak,  mint egy szőrös kistestvér, játszott vele, elvitte sétálni, és éjszakánként odafektette maga mellé, így nem érezte annyira a szülei hiányát. Egyik este szorosan magához ölelte apja és anyja fényképét, mely az ágya melletti éjjeliszekrényre volt állítva, de jaj, a keret kicsúszott a kezéből, és ezer darabra törött, tönkretéve a fényképet is.

 Beatrice sírni kezdett, senki sem tudta megvigasztalni a sírását, még Pamela kisasszony sem, akinek ez általában mindig sikerült. A kislány egyedül akart maradni a szobájában, csak Bizsu maradt vele,  aki az ölébe kucorodott.  A macska tudta, hogyan segíthetne a kislányon bánatán,  de így felfedte volna a titkát. Bizonytalan volt, de arra gondolt, hogy a kislány mennyi  szeretetet ad neki, és egyre inkább azt érezte, itt az ideje visszaadni, megtéríteni azt  a sok jót, és Beatrice megérdemli a boldogságot. Bizsu lehunyta a szemét, intenzíven gondolkodott a kereten, majd a szobát vakító fény árasztotta el, és a  képkeret a fotóval együtt teljes épségben, egyetlen karcolás nélkül ott volt Beatrice kezében.  A kislány nem akart hinni a szemének,  azt hitte, hogy ez is csak egy bizarr álom, de megcsípte a karját, és rájött, hogy minden igaz.

  A kislány sírása miatt a szomszéd,  Money úr kinézett az ablakon, és szemtanúja volt a varázslatnak. Cinikus, kapzsi és gátlástalan ember lévén azonnal azt gondolta, hogy hogy azzal a macskával ő nagyon gazdag ember lesz, ezért csak a tökéletes pillanatra várt, hogy megszerezze magának. Másnap, amikor a kislány iskolába ment, Pamela kisasszony pedig a piacra, felmászott a csatornán, és a nyitott ablakon át egyenesen a kislány szobájába ugrott be. Egy szempillantás alatt felkapta Bizsut, és begyömöszölte egy zsákba, majd fénysebességgel távozott. Szegény Bizsu hiába küzdött, hiába nyávogott, senki sem hallotta, aki segíteni tudott volna.

 Amint megérkeztek Money úr házába, a gonosz férfi levitte  a pincébe, és bezárta egy ketrecbe, majd azonnal ráparancsolt.

–Tudom, hogy mágikus erővel bírsz, ezért gondolj a pénzre! Erősen gondolj rá, és egy nagy összegre szeretnék szert tenni általad.

Szegény Bizsu annyira meg volt ijedve, hogy teljesítette a parancsot, mert arra gondolt, hogy utána majd szabadon engedi. A sok pénz láttán Money úr arca felragyogott, és mint minden kapzsi ember, ő is egyre többet akart, ezért minden nap megparancsolta Bizsunak, hogy varázsoljon neki egy halom pénzt.         Mindeközben Beatrice és Pamela kisasszony kétségbeesetten keresték a macskát, többször is végigmentek az utcán, még  Money úr háza előtt is, de szegény Bizsu hiába nyávogott a pincében, a hangja nem hallatszott fel. Money úr napról napra egyre gazdagabb lett, a pincében már magas halomban állt a pénz, s a házban is egyre több értékes tárgy halmozódott fel, de a gonosz férfi furcsán fáradtnak érezte magát, és lefeküdt a kanapére. Először figyelte meg alaposabban a kezét, és észrevette, hogy megráncosodott, barna foltok éktelenkedtek rajta, olyan volt a keze, mint egy öreg embernek. Nagy nehezen felkelt, és bement a fürdőszobába,  hogy megnézze magát a tükörben. Megijedt attól, amit látott. Egy megőszült öregember nézett vissza rá, akinek az arca szürke volt, és nagyon megviseltnek látszott. Ám eszébe jutott a pénz, és a mágikus macska, s a gazdagság utáni vágya mindennél erősebb volt. Napról napra egyre gyengébb lett, már arra is alig volt ereje, hogy a pincéből felmenjen a lakásába, ezért leült a ketrec elé. Bizsu is egyre fáradtabb, egyre kimerültebb lett a sok varázslástól.    

Egy délután Beatrice úgy döntött, házról házra jár, hogy az egész környéket megkérdezze Bizsuról. MOney úr ajtaján kopogtatva vette észre, hogy az nyitva van, és a kislány belépve szólította a szomszédját, de senki nem válaszolt, ellemben  halk sírás, nyöszörgés  hallatszott a pincéből.  A kislány a kíváncsiságtól hajtva lement a lépcsőn, és egy ütött–kopott öregember ült a földön egy ketrec előtt, melyben meglátta Bizsut. Gyorsan odaugrott, és kiszabadította, s boldogan magához ölelte.

–   Hol van a szomszédom, Money úr? És hogy került ide Bizsu? – kérdezte az öreget, aki elmondta az igazságot, miként vette észre a macska mágikus tulajdonságát, hogyan lopta el, és miként áldozta fel nap mint nap az erejét a pénzért cserébe.

–      A pénz már nem érdekel. Bármit megtennék, hogy visszakapjam a korábbi életemet – mondta az öregember. – Félek, hogy meghalok. 

Beatrice figyelmesen hallgatta Money úr szavait, és alaposan átgondolva megértette, mire lesz valójában szüksége. Bizsut nézve rájött, hogy a macska kimerült, de tudta, hogy egy utolsó erőfeszítést kell kérnie tőle, és   a fülébe súgott valamit. A macska utolsó energiájával megtette, amit a gazdája kért tőle, és a fénysugárból megjelent egy aranyos kölyökkutya, aki  Money úr felé rohant,  és a karjaiba merült. Azonnal elhalványult a fény, s vele együtt eltűnt a pincében felhalmozott pénz, és Money úr öregsége is.

Beatrice és Bizsu abban bízva mentek haza, hogy adtak neki  egy második esélyt.   Az élet lassan visszatért a rendes kerékvágásba, és időnként a macska és a kislány az ablakból leskelődtek, mit csinál a szomszédjuk. Úgy tűnt,  Money úr boldog ember lett,  a kiskutya ragaszkodása  megtanította, mi az igazán fontos az életben.