A fenyőtoboz és a kismadár

A fenyőtoboz és a kismadár.

A fenyőtoboz és a kismadár

Volt egyszer egy kismadár, aki elfáradt a sok repüléstől, s úgy döntött, hogy tart egy kis szünetet. Egy fenyőfa ágára szállt le megpihenni. A még fiatal és tapasztalatlan volt, és  gyönyörű fenyőtobozokat látott az ágakon,  azt hitte, hogy azok a fa gyümölcsei.

– Most ezekből a gyümölcsökből lakomázok! - mondta. Csőrébe vett egy fenyőtobozt, és rágni kezdte, de nagy meglepetésére egy kis darabot sem tudott megenni.

– Hogyan lehetséges, hogy ennek a gyümölcsnek ennyire hasonlít a fához az íze?! – csodálkozott a kismadár zavartan, és újra próbálkozott, de az újabb tobozoknak is keserű volt az íze, és kemények voltak.

– Nagyon szép gyümölcseid vannak, drága fenyőfa, de őszintén megmondom, hogy elég undorító az ízük és kemények, akár egy kő.

A fenyő e szavak hallatán nagyon dühös lett.

 - Persze, mert az igazi kincs belül van  -  jegyezte meg.

 -  Lehet -  szólt a kismadár – de én nem kérek belőle. Tartsd csak meg magadnak!  - s  azzal elrepült. A fenyő ugyan neheztelt rá egy kicsit,  de megkönnyebbülve attól, hogy a szemtelen kismadár elment, ismét nyugodtan élvezte a napot.

Kicsivel később  két gyerek haladt el a fa alatt és azonnal észrevették a lehullott tobozokat. Az egyik fiú lehajolt, hogy felvegye azokat, némelyikből kipotyogott pár fenyőmag.

-  Mennyi fenyőmag! – kiáltottak fel örömükben .  -  Milyen finom is az a süti, aminek a tetejére a nagyi fenyőmagokat szokott szórni!

Gyorsan összeszedték az összes tobozt, ami a fa alatt volt és boldogan futottak haza.

A fenyő boldognak tűnt mindezt meghallva, mert a fiúk megértették a fenyőtoboz igazi értékét.

Így történt, hogy a madár éhgyomorral repült tova, és a gyerekek megtöltötték a hasukat  a nagymama finom fenyőmagos sütijével.