A Húúdenagy-Erdő - hatodik fejezet

A Húúdenagy-Erdő - hatodik fejezet.

Hatodik fejezet, melyben kiderül a hallgatózás eredménye, megnézünk egy művészeti próbát, és újabb tervet kell kieszelni

A három barátból kettő a harmadikat figyelte annyira feszülten, amennyire feszülten csak figyelni lehet. Ez a harmadik pedig Rezső, a piri-pöttyös tigrincs volt, aki épp beszámolt arról, hogy mit sikerült kihallgatnia Pista Bá és Terem Búra beszélgetéséből, mielőtt leszakadt a kolompfa ága, rajta Szanisz Lóval. Tivadar még mindig a teste különböző pontjait tapogatta, fel-felszisszenve a vissza-visszatértő fájdalomtól és emléktől. A levegőben tapintható volt a feszült figyelem. Rezsőhöz egészen közel hajoltak.

• Szó-szó-szóval, azt mondta Pista Bá, ho-ho-hogy… – a többiek szeme hatalmasra kerekedett – …de-de-de nem fo-fo-fogtok örülni. – szabadkozott Rezső.
• Mondjad már, Rezső! – sürgette Szanisz Ló.
• Igen! Kivele!
• Há-há-hát jó… - Rezső vett egy nagyobb levegőt, becsukta a szemeit és folytatta – Pi-Pi-Pista Bá összeszedte é-é-épp a süteményes tá-tá-tányérokat, é-é-és azt kérdezte Te-Te-Terem Bú-Bú-Búrától, hoooogy…
• Mit kérdezett??? – Szanisz Ló türelmetlensége hihetetlen mértéket ütött meg.
• …hogy, ké-ké-kér-e mé-mé-még sü-sü-sütit. De-de-de Te-Te-Terem Búra ne-ne-nem kért. Aztán me-me-meg le-le-leszakadtál Sza-Sza-Szanisz Ló.
• Ennyi?! – Tivadar agya csendben ledobta az ékjszíjat. Az ő agya ilyen volt. Ékszíj ledobós. – Most ugye viccelsz, Rezső?
• Ne-ne-nem. E-e-ennyi volt. Té-té-tényleg. Ne-ne-nem kért sü-sü-sütit.
• Neeeeem! – Szanisz Ló kissé hátradőlt álltában, és elmosolyodott, mint aki rájön, hogy átverték. – Te most viccelsz, Rezső. Hahaha! – és egy olyan látványosat kacsintott a tigrincsre, hogy azt a Húúdenagy-Erdő másik végén is láthatták.
• Ne-ne-nem. – Rezső kissé lesütötte a szemét. Nem szeretett rossz, vagy semmilyen hírt mondani. De most ez volt a helyzet. A másik kettő arckifejezése pedig megszeppentre, majd csalódottra váltott.
• Mondjuk, eléggé buta terv volt, Szanisz Ló. – mondta Tivadar a paripára nézve.
• Miért nézel rám? Nem az én tervem volt! – háríott a ló. Szerintem a te terved volt, és tényleg eléggé buta volt.
• Az enyém?! Már hogy lett volna az enyém? – horkant fel Tivadar, és összevont szemöldökkel Szanisz Lóra nézett. De mielőtt folytathatta volna a blamálást, Rezső közbeszólt.
• E-e-elég le-le-legyen! – Rezsőnek igaza volt. – A te-te-terv té-té-tényleg buta volt, mi-mi-mindegy kié vo-vo-volt. É-é-és amúgy is! E-e-egyáltalán nem szé-szé-szép dolog hallgatózni! – Rezsőnek ebben is nagyon igaza volt.
• Hát ja. – nyugtázta Tivadar. Fújtatott egyet, kieresztve a gőzt. Majd újra Szanisz Lóra nézett. – Te, Szanisz Ló. Amúgy hol csináltatod a gatyáidat?
• A Varrós Mama csinálja nekem, miért?
• Mert igencsak elszakadt az egyik szára ennek. A fenekedtől a patádig. – és kuncogni kezdett, miközben Szanisz Ló és Rezső a repedt gatyát vizsgálta.
• Tényleg. Ejnye!
• Hát, barátom, nagyon kilóg a lóláb!

Ezen mind a hárman felnevettek. Ekkor ért oda hozzájuk egy dalmata kutyus. Az eb pacsira nyújtotta a mancsát, és Tivadar és Szanisz Ló is megrázták jelképesen.

• Hátszíííííííííííja Montreal! – köszöntötte mosolyogva Tivadar a kutyulát. – Hát, mi szél hozott erre? Rezső, hagyd már abba a fújást!

A kutyula, pedig válaszolt. Méghozzá egy gyönyörű, búgó és csilingelő női hangon. Olyan hangon, amit az ember csak ritkán hall. Például, mint annak a néninek a hangja, aki be van zárva a telefonokba, és bárminemű kérdésre mindig nagyon tudja az összes választ. Sőt! Talán még annál is szebb hang volt. Nyilván Montreal ezen titkos képessége, miszerint emberi nyelven és gyönyörű hangon beszél gyanút keltett a vele találkozó emberekben. Gyanút, miszerint meggazdagodhatnának, ha pénzért mutogatnák. Ez pedig egyáltalán nem tetszett a kutyulának. Aki fogta magát, felült az első különjáratra, ami a közelben rakta ki, és beköltözött a Húúdenagy-Erdőbe.

• Nemsokára lesz a próba. – felelte Montreal. - Jöttem megnézni. Ti is ezért jöttetek, nem?
• A próbát? – csodálkozott Szanisz Ló. – Mármint a próbát?
• A kabócák kabaréját próbálják el, amivel majd fellépnek.
• Ja, hogy azt! A kabó... a kaba... igen! – erősítette meg Tivadar, akinek halvány gőze sem volt erről, de már fent kellett tartani a látszatot. Mégsem mondhatták, hogy kémkedés utáni egyeztetést tartottak. – A kedvencem, egyébként! Mindig megnevettetnek. – tette hozzá kedélyes mosollyal.
• Te már láttad? – csodálkozott gyönyörű hangon Montreal. – Most adják elő először.
• Ja, hogy igen! Mert nem láttam még. Csak összekevertem a… - Tivadar bajban és zavarban volt. Úgy érezte magát, mint az egyén, aki a sánta kutyával versenyzett, de hamarabb utolérték - …a nem is tudom mivel. De az is nagyon jó volt. Ezt meg külön alig várom. – Tivadar nagy kópé volt. Ezt be kell látni. És pacuha is. – Rezső, ha nem hagyod abba a fújást kapsz az orrodra!

Közben befutott Zsiráf Zsötem is, aki nagyon szerette ezt a fajta könnyed műfajt. Persze, ki ne szeretne egy jó nevetni? És sorra érkeztek még kívácsi lakók. Megjött Szeráj Szamuráj, a japán történelem tanár, aki Törökországban járt továbbképzésen, és annyira megtetszett neki, amit ott látott, hogy nyitott is Japánban egy dönerest, ahol egy szamurájkarddal metszette a húst a vendégeknek, amíg egyszer véletlenül az egyik hőbörgő vendég bal fülcimpáját is lemetszette mérgében. Ezért be kellett zárnia a boltot, és kissé el kellett menekülnie. Pista Bá is ideért Terem Búrával, aki egy zacsi pattogatott kukoricát is hozott majszolni. Pista Bá a Kovács ikrekkel beszélgetett. A Kovács nővérek tökéletesen azonosak voltak. Vagyis ikrek. Kovács Eminencia és Kovács Anomália. Öltözetük egyforma volt. Olyan, mint akiket az 1920-as évekből szalajtottak. Hosszú ruha fodros szoknyával, díszes, nagy kalap, hosszú kesztyűk és fűzős, magasszárú csizmák. Igazi dámák voltak. Egy apró eltérés volt köztük csupán. Mégpedig, hogy Eminencia minden ruhája élére volt vasalva, pedánsan tiszta volt mindene, egy kis kosz nem sok, annyi sem volt rajta. Makulátlan volt a megjelenése. Ellenben Anomáliát össze lehetett volna kötni Tivadarral. A ruhája gyűrött volt, megjelenése csapzott, itt-ott kosz foltokkal. Olyannyira, hogy lehetett látni, hogy melyik nap mit ebédelt. De egyébként egyformák voltak mindenben. Megjött Eszperente szerzet is. Belekezdett egy mellette elhelyezkedett kedves emberrel egy csevelybe. Jött Nyúl Béla, a szívtipró is. Senki nem tudta, mi a titka Bélának. De bármit is tudott, azt nagyon jól tudta. Egyébiránt elhozta a családját is, akik a Valahol-rét nagyjából felét töltöték így meg. Néhányan csicssegni kezdtek, amikor D.Óra ütött egyet, jelezve, hogy kezdődik.

A műsor valóban nagyon vicces volt, azt leszámítva, hogy a fűben a kabócák egyáltalán nem látszottak. Többen a könnyeiket is törölgették a nevetéstől. Csak azt a porszívót kapcsolná már ki valaki! Na, végre, elhalkult. A műsor alig egy órás volt, a közönség tapsolt, a művészek egy pici ráadás után meghajoltak és elrepültek. A nézők pedig elindultak a dolgukra.

• Ez tényleg jó volt. – jegyezte meg Tivadar, mert ő olyan volt, aki beismeri, ha valami jó.
• Té-té-tényleg. – erősített rá Rezső, a piri-pöttyös tigrincs.
• Így van! – mondta Szanisz Ló – Ez az előadás, nagyon… – és elgondolkodott, mi is ide a jó szó, amit csak ő, a jó szavak ismerője használhatott ebben a mondatban.
• Rövid volt? – segítette ki Tivadar.
• Vi-vi-vicces volt? – igyekezett Rezső is.
• …frappáns volt. Ez az! – mondta büszkén a csodamén. – De még mindig nem vagyunk közelebb a megoldáshoz, barátaim.
• Hát ja. – Tivadar elgondolkodott – De mit csináljunk? És légyszi, több fáramászós tervet nem kérek! – és sajgó tagjait masszírozta.
• Ne-ne-ne! E-e-egyáltalán ne-ne-ne! – Rezső rázta busa fejét. Ő bizony sem mászni, sem lógni nem fog többet.
• Jó, de akkor mi legyen a terv?
• Ta-ta-talán me-me-megkérdezhetnénk Pi-Pi-Pista Bát? – javasolta Rezső félszegen.
• Me-me-meg vagy húzatva? – gúnyolódott Tivadar.
• Ne gúnyold! – intette helyre a varázsló. – Nem szép dolog. Bár én sem értek egyet a javaslattal.
• Há-há-hát jóóóó…

Álltak és tanácstalanok voltak, mint egy kisközség. Néztek és a fejüket vakarták, ötleteket dobáltak fel, vitattak meg, vetettek el, de a tökéletes ötlet csak elkerülte őket. Leültek és tovább ötleteltek. A percek teltek és ők már a földön fekve, fűszálakat rágcsálva hemperegtek. A komoly ötletek egyre komolytalanabbak lettek, amiken jókat nevettek. Ezeket a poénokat még a kabócák is megirigyelték volna! Az utolsó ötlet az volt, hogy Rezső álruhába öltözve bekopog Pista Bához, mint házaló ügynök és feltartja addig, amíg Szanisz Ló bemászik az ablakon, majd lámpaburának öltözve beáll a sarokba, és kifigyeli a beszélgetéseket. Az infót pedig rádió adó-vevőn továbbítja morze jelekkel Tivadarnak, aki ezeket dekódolja. Egy könyv segítségével persze, mert nem ismerte a morze ABC-t. Mondjuk, egyikőjük sem.

• Megéheztem. – váltott témát Tivadar.
• É-é-én is! – értett egyet a tigrincs.
• Én is, ráadásul a gatyám is elszakadt, és jön be rajta a hideg levegő. Na jó. Menjünk haza, együnk valamit, úgyis ránk fog lassan esteledni.
• Ma-ma-majd ho-ho-holnap folytatjuk!
• Ja, gyerünk. Már megint porszívóznak?!

Folyt. köv.?