A kecskék

A kecskék.

Kora tavasztól késő őszig a legnagyobb feladat a kecskék őrzése volt. Nyáron meg aztán szinte egész napos feladatnak számított. Ilyenkor a mező terített asztalt kínált. Amerre a szem ellátott mehettünk a falkával, mert nem ám csak egy kecskénk volt. De nem ám.. Apám kiengedte az istállóból az állományt és ők szépen sorba megindultak a kapu felé. Elől ment a legidősebb anyakecske, a Tarka Kati. Őneki barnás, fekete, fehér foltjai voltak. Innen kapta a nevét is. Őt követte a két iker, a Tatár meg a Néger. Hát persze, hogy a fekete bundájukról kapták a nevüket. Aztán jött a másik anyakecske, a hófehér Új Kati. Mivel ő nemrégen érkezett a családba. Végül jöttek a kicsi gidák. Még nem voltak abba a korba, hogy nevet kapjanak. Azt ki kellett érdemelni. Mi gyerekek egy kis vesszővel egyengettük az útjukat. Nem kellett használni a botot, tudták ők a dolgukat. Azt csak a magunk kedvéért vittük magunkkal. Messzire elcsatangoltunk így a kecskecsapattal. Ők szorgalmasan legelésztek, mi pedig játékkal ütöttük el az időt. Tudva lészen, hogy a kecske leginkább az ágas, bokros helyeken szeret dézsmálni. A friss üde hajtások az igazi csemegéjük. Így aztán igyekeztek olyan területet találni.

Nyár volt és nagyon meleg. A tavaszi árvíz után nagy tavak maradtak vissza a réteken. Na nem kell ám valami komoly tóra gondolni, csak afféle térdig, derékig érő pocsolyára. Hamar kaphatók voltunk egy kis fürdőzésre. A kis tó mellett egy nagyobb fa állt. Az ága szinte belelógott a vízbe. Egyikőnk kitalálta, hogy erről ugráljunk a vízbe. Hamar rájöttünk, hogy ez milyen jó játék. Egymás után ugráltunk az ágról a vízbe. A játéknak se vége, se hossza nem volt. Hacsak az nem, hogy a nap már erősen kezdett lenyugodni. Indulni kellene haza. Gyerünk hajtsuk a kecskéket! Igen ám, de a kecskék hada, akik nemrég még mellettünk legelésztek, köddé váltak. Rémült keresgélésbe kezdtünk. Végig jártuk a bokros-bozontos helyeket. Sehol semmi. Már sötétedett. Nagyon megijedtünk. A hiábavaló keresgélés, szólongatás után rájöttünk, hogy itt már nem tehetünk semmit. Szégyenszemre hazakullogtunk a kecskék nélkül.

Lógó orral álltunk sorba apám előtt. Töredelmesen kezdtük a vallomást. - Hát az a helyzet, szóval az történt, hogy mi nem találjuk a kecskéket. Kerestük őket mindenhol, de nincsenek sehol. Nem tudjuk mi történt. - Aztán csak mondtuk, mondtuk kétségbeesetten a történteket. Apám végighallgatott bennünket, aztán lassan, csendesen de annál határozottabban mondta. Persze, hogy nem találjátok a kecskéket, ők úgy látszik, jobban tudják a rendet mint ti. Biztos telerakták a bendőjüket és már érezték, hogy itt van a fejés ideje ti meg sehol. Ezért szépen elindultak hazafelé. A tarka Kati jobb vezető volt nálatok. Ő vezette haza a csapatot. Meg is lepődtem, ahogy az istálló felé menetek. Csak azt nem értettem, hogy ti hol vagytok. Szóval a kecskéknek több eszük van, mint nektek. Megszégyenülten hajtottuk le a fejünket. Csak annak örültünk, hogy nem lett semmi bajuk és hazataláltak. Apámtól még sokáig hallgattuk az intelmeket, de azt mi nem is bántuk. Csak örültünk az állatok megkerülésének.

Most sem értem hogyan volt ennyi eszük.