Maszat

Maszat.

Így hívták a kutyánkat, azt a fekete, loncsos, bozontos, öreg pulit. – Az oroszok hagyták itt. Anyám ezt szokta mondani. Ha ő hagyta itt, hát jól tette, gondoltam én. Mert a maszat nagyon jó játszópajtás volt. Még a kisszekérbe is befogtuk. Szerettük volna húzatni magunkat. Na persze nem bírta elhúzni, hamar kibújt a mi pórázunkból. Naphosszat tudott volna játszani velünk, ha nem lett volna közben más feladata is. Az utcán elmenőket megugatni, a szekeret húzó teheneket, a kóborgó kutyákat, egyszer még anyám elé is elment. Gondolta hazakíséri a munkából jövet. A portás szólt anyámnak. – A magáé ez a kutya? – Anyám odanézett a gyárkapu elé. – Az enyém hát! – Már órák óta itt vár, hiába akarom elküldeni. Mondta a portás. Hazakísérte anyámat, talán arra gondolt, hogy este nem talál haza. Maszatot mindenki szerette. Csak az idegen kutyákat nem állhatta.

Egy napon csomagot kaptunk messze földről. Mindenki izgatott volt. Mi lehet benne? Anyám kezdte bontani a nagy dobozt. Tele-stele volt mindenféle ruhával. Szoknyák, kabátok, sálak. Színes, tarka és mindenféle holmi került elő. Én is nézegettem. Mi lehet a dobozban.. Észre is vettem egy barnás, vöröses ruhát, de amire felfigyeltem, azok a gombok voltak. Még nem láttam ilyen szép, fényes gombos ruhát. Amikor kihúztam a dobozból akkor vettem észre, hogy ez egy nagykabát. Gondoltam egy nagyot és magamra vettem. Ami igaz az igaz, a kabát ujj egy kicsit hosszú volt, nem álltak ki belőle az ujjaim. Na és a hossza.. Hát igen.. A hossza… talán úgy a bokámig, na talán egy kicsit feljebb ért, de a gombok meseszépek voltak. Pergelődtem-forgolódtam az új szerzeményben. Aztán komoly arccal határozottan mindenkivel közöltem, ez nekem éppen jó! – Hát nem látod? Ez nagy neked! mondták a testvéreim. „Nem-nem ez nekem éppen jó.” És csak forogtam-pörögtem a hosszú kabátba. De már akkor az egész család dőlt a nevetéstől. Attól a naptól én nem voltam hajlandó másba szaladgálni, csak az éppen jó kabátomban.

Tél volt, nagy havazással. Egész álló nap a hóban játszottunk. Persze Maszat is körülöttünk szaladgált. Estére az éppen jó kabátom bizony nagyon vizes lett. Anyám a kinti verandán kihúzott szárító kötélre tette. Na majd itt lecsöpög belőle a sok hó. Reggelre már fagyosabb lett az idő. Amikor kimentünk, hát a kabátom nem volt sehol. Aztán megláttuk Maszatot a veranda sarkába. Nem mozdult. Az éppen jó kabátom volt alatta. Én oda akartam menni, de nem engedtek. Kóbor kutyákkal verekedhetett. – mondta apám. Az éjjel nagy kutyaugatást hallottam. Azok bántak el szegénnyel.

Egyik nap a fiatalabbik bátyám telefonált. Hallottad! a Maszatot felküldték a világűrbe. Így nevezték el az első magyar műholdat.

Én mindig tudtam, hogy ő még világhírű lesz..