Dinnyézés


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 26

Gyere dinnyézni mama! Robbant be Hanna az előszoba ajtaján. Bár a délutáni szunyókálásomban zavart meg, de nagyon jól tudja, hogy egy kis dinnyézésre mindig kapható vagyok. Na vajon milyen lesz a dinnye? Teszi fel az örök kérdést az édesapja, miközben rendezi ...

Kép forrása: kepguru.hu

Gyere dinnyézni mama! Robbant be Hanna az előszoba ajtaján. Bár a délutáni szunyókálásomban zavart meg, de nagyon jól tudja, hogy egy kis dinnyézésre mindig kapható vagyok. Na vajon milyen lesz a dinnye? Teszi fel az örök kérdést az édesapja, miközben rendezi a tányérokat, késeket, az árnyat adó pergóla alatt. Szerintem édes lesz, mert én választottam. - mondja magabiztosan Hanna.

Hát te már tudod milyen a jó dinnye? – kérdeztem. Tudom hát. Te is tudod Mama, hogy milyen a jó dinnye? Hogy tudom-e? És emlékezetemben megjelentek a magas dinnye hegyek.

Már a nap erősen lemenőben járt. Mi gyerekek az utcán kergettük azt az egyetlen labdát, amit már régen kilyukasztott valaki. „Adj Király katonát!” Ezt szerettük legjobban játszani. Ehhez elég volt egy labda és persze sok gyerek. A játék hevében soha nem éreztük az idő múlását. Most azonban a poros utcába egy teherautó fordult be, utána pótkocsi volt akasztva. A két csapat széjjel ugrott, hogy utat adjunk az erősebbnek.

Az öreg „Zill” a Déri pajta felé vette az irányt. Ez egy hatalmas fából készült épület volt, amit a szövetkezet mindenféle tárolásra használt. Nagy lakattal zárták és csak bizonyos autóknak nyitották ki, ha éppen valami áru kellett a boltokba. Na most ide tartott ez a pótkocsis áruszállító is. Mikor közelebb ért, láttuk ám, hogy a rakomány nem más, mint dinnye. Hatalmas sötét zöld, kerek tök, jó magasra rakva. A sofőrök kiszálltak, nézelődtek, aztán hamar ráébredtek a valóságra. – Na komám, ezt még holnapra sem fogjuk ketten lerakni. Tudva levő a dinnye kényes jószág. Nem lehet, csak úgy dobálni, mert bizony hasad, reped. Rövid tanácskozás után megszólalt az egyik. Na gyerekek ki akar itt dinnyét enni? Ez nagyon buta kérdés volt. Hatalmas hangzavar lett. Én is -én is..

Na akkor figyeljetek, szólt a parancs. Aki a legerősebb álljon a sor elejére. Ő keresi a helyet a pajtába, a többi meg sorba adogatja szépen, láncba a dinnyéket. Az autóról a sofőrök adogatták le. Lassan beindult a munka. A dinnyehegyek emelkedtek a helyükön, az autóból meg fogyott az áru. De bizony nem minden dinnye volt egyforma. Némelyik olyan nehéz volt, hogy azt már csak gurítani lehetett nem felemelni. Egyikőnk nagyon szemfüles lévén, nem is gurította ám sokáig a nagy fűbe. Csak annyira, hogy félre essen a sorból. Aztán már jött a következő. Sötét este lett mire az autó platója kiürült. Ideje volt, mivel nagyon elfáradtunk. Na akkor végeztünk is! – mondta az egyik sofőr. Mindenki vigyen egy dinnyét amekkorát elbír. Hát én persze nem tudtam olyan nagyot elbírni, de azért örültünk az adománynak. Ők meg annak, hogy még este vissza indulhattak az üres kocsival. Ahogy hazaértünk már bele is kezdtünk a falatozásba. Végig ültük az udvari kispadot és a kinti lámpa halvány fényénél csak ettünk, meg ettünk. A poros kezünkről hosszan csordogált az édes dinnyelé.

Másnap reggel, ahogy a nap felkelt szaladtunk a Déri-kertbe. Nem kellett messze menni, hiszen a szomszédságunkba volt. Keresni kezdtük az út melletti magas fűbe gurított dinnyéket. Meg is találtuk hamarosan. Aztán egyikünk suttogva integetett. Gyertek itt van még egy, megy még egy, meg még egy..

Lassan rájöttünk, hogy nem csak nekünk volt nehéz a dinnye. A többiek is így tettek. Ami biztos, biztos, mi részünket a kertünk végéig gurgattuk. Nem is lehetett volna tovább, mivel a nagy és érett finomság addigra már elhasadt. Mit lehetett tenni, megint dinnyét kellett enni. Így történt, hogy életünkben először már nem kívántuk a dinnyét. De nem csak mi voltunk így ezzel, hanem a kecskék is. A sok dinnyehéjat nem győzték elpusztítani. Apám meg is jegyezte, hogy ennek a kicsi dinnyének mennyi héja van..

Azóta is szeretem a dinnyepartikat, de olyan ízeset talán már sohasem fogok enni.

Bedőcs Magdolna, amatőr meseíró

Nyugdíjas vagyok, két felnőtt gyermek édesanyja és két kislány nagymamája. Témáim a gyermekkoromat idézik, az ötvenes és hatvanas évek világából. Szeretném az akkori életformát megmutatni a családom és az olvasók számára. A meséim a "Mama igaz meséi" sorozat részei.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!