A selyemcukor

A selyemcukor.

Az asztalon egy tálkában még ott volt a karácsonyfáról leszedett édesség. Julcsika hamar felfigyelt a színes csomagolásra. Már nyúlt volna a csábító kincsek után. Édesanyja észrevette és gyöngéden elvonta a figyelmét. Te még nem ehetsz ilyent, ehhez még kicsi vagy. Ahogy néztem a cukorkás tálat eszembe jutott egy régi „édes történet”.

„Kék bolt”. Így neveztük az apró város főutcáján álló boltot. Hatalmas vas ajtóval zárták be. Még egy nagy vaspánttal is átfogták. Minden csupa kék volt. A bolt felett a táblán ez állt: Élelmiszer bolt.

A bátyám vékony, nyurga kamasz lévén, a szőke haja, kék szeme még tovább lágyított a vonásain. Apám azt mondta, fiam jobb ha kereskedőnek tanulsz, ott nem kell kemény munkát végezned. Féltette a gyönge sihedert. A boltba hosszú pult fogadta a belépő vásárlót. A két oldalán üvegekbe színes cukorkák sorakoztak. A pult mögött hatalmas polcok borították be a falat. Ezeken minden áru valamilyen rend szerint sorakozott fel. Megérkezett a cukorka szállítmány. „Eridj fiam, pakold ki a pultra!” Ez volt a boltvezető utasítása. Bátyám a nagy kartondobozokból egy lapátkával töltögette fel a cukorkás üvegeket. A kiürült dobozokat az udvari nagy szeméttárolóba dobálták. Kiürült a selyemcukros doboz is. Már dobta volna a többi doboz közé, hirtelen mozdulattal félredobta. Ne keveredjen a doboz hegyekkel. „Ha végeztél fiam hazamehetsz, mára ennyi volt.” Szólt utána a boltvezető. Bátyám az udvarba ment ahol a biciklijét tartotta. Ő maga szerelgette a kerékpárját. A kormány helyét valakitől kapott furcsa csavart kormány helyettesítette. Látod, a versenyzőknek is ilyen van, mondta. Én persze tudomásul vettem. Mivel a bátyám nagyon tájékozott volt.

Na erre a kormányra rátette a félredobott kartondobozt. Aztán irány haza. Ahogy meghallottuk a kapu csattanását mi kisebbek már az udvaron voltunk. Mindig elárasztottuk a kérdéseinkkel. Mi volt a boltba, kik vásároltak na és mit. Aztán kíváncsi tekintettel vártuk a választ. Nem mindig kaptunk. - Ma nagyon elfáradtam, meg nem történt semmi. - Hasonló kifogásokkal próbált kibúvót találni. De olyan is volt, hogy csak mesélt és mesélt és mi minden szavát figyelmesen hallgattuk. De ma nem ez történt. Ahogy letámasztotta a biciklit, a kormányról leemelte a nagy kartondobozt. Letette az udvar közepére és mi körbe álltuk. Mi lehet benne? Nem mertünk találgatni. Ahogyan kezdte nyitogatni úgy hajoltunk mi is a doboz fölé. Hát ez meg mi lehet.. sárgásbarnás színű, apró morzsalékos valami volt a doboz alján. Na kóstoljátok meg! – mondta. Kóstoljuk meg? de mi lehet ez. Hát nem tudjátok, ez a selyemcukor. Egyikőnk beledugta az ujját és lenyalogatta a rátapadt morzsákat. Ez finom, mondta. Aztán már mindegyikőnk sorba dugta bele az ujját. Mire a nagy doboz teljesen kiürült már minden gyerek tenyere, arca ragadt az édes mennyei falatoktól.

Évekkel később a város főutcáján sétáltam. Szép elegáns boltot láttam a „Kék bolt” helyén. Csupa ablak nagy kirakatokkal. A hatalmas üvegajtó fölött a felirat: Önkiszolgáló bolt. Bevitt a kíváncsiság, vagy valami más.

Már nyoma sem volt a hosszú pultnak a cukorkásüvegekkel. Az áruk szépen csomagolva a polcokon sorakoztak. A vásárlók kis kosarakkal a kezükbe nézgelődtek a rengeteg áru között, aztán ha megtalálták a keresett dolgot a kosarukba tették. Már nem kérdezték a pult mögött: Mit adhatok, tessék parancsolni. A kosárral a kezemben én is nézgelődtem a polcok között. Véletlen volt, már nem tudom, de megálltam egy színes zacskókkal teli polcnál. Az egyik zacskóban apró párnácskákra hasonlító valamit láttam. Levettem és olvasom, selyemcukor. Nahát, ilyen a selyemcukor? Ezt nem gondoltam. Én csak azt az apró sárgásbarnás morzsalékot ismertem. Aztán beletettem a kosaramba. Mikor kijöttem a boltból rögtön felbontottam a zacskót. Megettem egyet, kettőt, hármat, de már nem érzetem azt az édes, ragacsos ízt amit régen. Azt hiszem már soha többé nem fogok selyemcukrot enni.