A kék házak titka

A kék házak titka.

A szélesen hömpölygő, ezer színben csillogó Duna jobbra-balra már sárgás-bozontú hegyekkel körülvéve, az ősz ünnepélyes titokzatosságába burkolta a Börzsönyt. Zebegénybe érve kanyargós utak vezettek fel a dombtetőre, a hirtelen emelkedéseknél csak egy-egy kis ház állt, melyek olyanok voltak, mintha nagy magányukban társak után sóhajtoznának. És ekkor a falu egykori főutcájára, a Napraforgó utcára kanyarodva kék színűre meszelt, virágos parasztházakat fedeztünk fel, melyek stílusosan Napraforgó-házakként híresültek el. A GPS szerint 500 méter múlva a tetthelyre érkezünk, a rajzfelvételi színhelyére.

A településről csak annyit tudtunk, hogy a Millennium évében majdnem megsemmisült, amikor egy hatalmas felhőszakadás következtében a víz a Bükkös árokban felhalmozódott, s mivel az árkot korábban a bánya-meddővel feltöltötték, a felgyülemlő víz átszakította a meddőt és a víz, házakat elsodorva, rázúdult a községre. És a rajztanárnő dédnagyanyja pár évvel később itt a Duna-parton felvásárolt néhány házat, majd miután mindet felújíttatta művésztelepet rendezett be tehetséges gyerekek számára. És a dédunoka, -akihez igyekeztünk, -itt folytatta a megkezdett hagyományt.

-A hasonló stílusú, egymás mellett álló kék házak közül vajon melyik lehet a rajztanárnődé?-kérdeztem Ellától, az emelkedőn immár gyalog, kissé lihegve, felfelé kaptatva. Mert mindegyik kékre festett háznak manzárdteteje volt, csak annyi volt köztük a különbség, hogy az egyiknek zöld, a másiknak meg kék volt a kerítése. Közelebb érve aztán azt is észrevettük, hogy az ajtókon, kerítéseken, házszámokon napraforgók virítottak.

De amikor Ella megtorpant egy különleges, virágváza alakú villa előtt majdnem biztosak voltunk benne, hogy csakis ebben a házban lakhat a művésznő. Jöttünkre a székelyesen faragott kapuból egy szép, szőke kislány szaladt ki, bohókás öltözékben, és amikor megkérdeztük, hogy hogy hívják azt felelte, hogy Magnólia, ami Ella szerint egy igencsak ritka lánynév. Magnólia aztán igazi bennfentes módjára bevezetett minket a hallba, ahol a valaha élt grófnő, életnagyságú festménye állt, éppen szemben a bejárattal. A minimum 2 méter magas és 1 méter széles vászonra festett kép már a méretével sokkoló hatást keltett. Az asztalnak támaszkodó, arcát oldalra fordító, karcsú hölgy, sápadt finom, cameo-szerű vonásokkal és homokóra alakkal, eleganciája és stílusa miatt a maga idejében bizonyára nagy csodálatot válthatott ki. És a szőke leányka kérdezés nélkül már mesélte is a kép történetét:

-A festményen lévő hölgy, akinek csak Madame X volt a neve, a sápadt arcszín elérése érdekében rizsporos ostyákat evett, és levendula színű arc és testpúdert használt. Mint látható a nagyobb hatás kedvéért a fülét is meg, a haját is hennával vörösre festette.-

És tényleg, hogy a kislány felhívta rá a figyelmünket, Madame X betegesen halványlila színű bőre most már kísértetiesnek tűnt. Az viszont, ahogyan Madame X a haját viselte a képen, számomra a letűnt görög korszakot idézte. Diadémja a káprázatos gyémánt félholddal meg Diana, a vadászat és a Hold istennőjéről készült freskókra emlékeztetett. Mint később kiderült, ezek a kellékek együttesen a rejtélyes hölgy éjszakai hobbijaira hívták fel a figyelmet (vadászat, kaszinók) .

-Szóval ő alapította a Virágfalut,-vette át a szót a kislány, Magnólia édesanyja, (az ő neve meg Protea volt, egy dél-afrikai virág után vette fel ezt a nevet), -ahol a fiúk madarak, bokrok és fák neveit kapták, a lányok pedig virágok neveit. A grófnő saját magát Napraforgónak nevezte el. És ezeken a neveken köszöntötték egymást, hogy például „Jó reggelt, Napraforgó!”, „Jó estét, Karvaly!” A névválasztás tökéletes volt, mert a virágzó napraforgófejek ugye a Napot követik az égbolton, gondolom így követték a növendékek is mesterüket. De majd meglátják, hogy nemcsak a nevekben, hanem ebben a házban minden a virágokról szól valamilyen formában.-

És ekkor megjelent a rajztanárnő, alias a grófnő tökéletes reinkarnációja. Mert döbbenetes volt a hasonlóság a kép és az előttünk álló hölgy között. Mintha egyenesen a képkeretből lépett volna ki, vagy a kép elevenedett volna meg.

-Hát igen a dédi mesevilágot varázsolt maga köré, tanárokat vett fel, és a gyerekeket különböző művészeti ágakkal ismertette meg,-mondta,- a tehetségesebbeknek fizette a taníttatását is. A felvételire jöttél kislány?-fordult most oda barátságosan Ellához, akit lenyűgözött a sok újdonság mosolyogva válaszolta, hogy igen.

-Akkor készülj fel arra, hogy elég rendhagyó tesztet kell megoldanod!-mondta Magnólia. De előbb tekintsék meg az alkotó műhelyemet!-intézkedett Madame Napraforgó, és megkezdte a tárlatvezetést.

Hát mit ne mondjak, a muzeális értékekkel berendezett kastélyban egy kis álomvilág kelt a szemünk előtt életre. A szépművészeti kiállításnak is beillő faragványoktól, színpompás szőnyegektől és egyéb művészeti alkotásoktól csak úgy vibrált a levegő a helységben. Egyébként minden szoba más színű, és más tematikájú volt. A falakon egy-egy meglepő kép, a sarkokban vagy bútorokon egy-egy ízlésesen elhelyezett szobor, egytől-egyig a grófnő jó ízlését dicsérték. A nagyobb szobákban búbos kemencék, az első helyiségekben nyílt tűzhelyeken, öles fahasábok pattogtak, lángolva világítottak és árasztották a finom fenyő és gyantaszagot.
Olyan volt ez az egész Napraforgó ház, mintha valami gyönyörű mesébe csöppentünk volna bele, csak éppen minden szoba 21. századi komforttal rendelkezett. Rafinált kényelem és gazdagság, költői magaslatokba helyezve, így lehetett leginkább jellemezni a rajztanárnő házát.

És ekkor egy újabb kép előtt haladtunk el, ami madame Napraforgót ábrázolta, vagy a dédnagymamát, hosszú szipkával a kezében, az öltözéke és a sziluettje tisztára olyan volt, mint Szörnyella Defrászé a 101 kiskutyából.

Mellesleg a kiállítás darabjai az utóbbi száz év terméséből álltak, az ezalatt az idő alatt híressé vált tanítványok képeiből, így keveredett a klasszikus régi iskola a modern technikai újdonságokkal, mint pl. egy animatronikus állatokat ábrázoló stencíl technikával készült kép, az önmagukat BBQ szószba mártogató kicsiny Chicken McNuggetet felügyelő tyúkanyó, vagy a magát éppen a tükörben sminkelő, gyöngynyakláncos nyúl képével.

-Képzeljék el, hogy ennek a műnek a bekeretezett példánya egy aukción vett részt, ami spontán módon széttépődött egy mechanikus szerkezet segítségével, amelyet a nagyanyám a keretbe rejtett. A londoni kritikusok szerint ez volt "az első mű a történelemben, amely valaha is árverés közben jött létre". -

Ella kedvence a „Lány piros lufival” című, szintén stencilfestmény vagy inkább graffiti volt. A kép egy kislányt ábrázolt, aki kezét egy piros, szív alakú lufi felé nyújtja, amelyet a szél elvisz. Tökéletes volt.

-Ennyi volt a bemelegítés egyben ötletmerítés és most kedves szülők vonuljunk át a tetthelyre, a felvételi teszt következik.-mondta Madame Napraforgó. Amikor a ház utolsó termébe léptünk, meglepődve láttuk, hogy a konyhában vagyunk. Itt lesz a felvételi?-néztünk mi szülők egymásra. A konyhapulton rengeteg-féle zöldség, gyümölcs hevert, és mellettük konyhai eszközök. Nem főzőtanfolyamra akarunk beiratkozni!-súgta egy anyuka méltatlankodva a férje fülébe, de a tanárnő meghallotta.

Nos, gyerekek gondolom furcsának fogjátok találni a feladatot, ami a következő lesz, az itt található zöldségekből kell egy kompozíciót készítenetek, de nem akárhogyan, hanem egy általatok választott műalkotás, festmény alapján…Ebből majd kiderül, hogy ki rendelkezik művészi tehetséggel és ki nem, ugyanis az én dédnagyanyám például fotografikus memóriájáról volt híres, ami azt jelentette, hogy bizonyos színeket barátságosnak, másokat barátságtalannak talált, és a színekhez folyamatosan hangokat kapcsolt. Ezen kívül erősen kötődött a festékanyagokhoz is, úgy kezelte “őket”, mintha élőlények lennének:

 „Néha hallom a színek sóhaját.”- mondogatta. Ha belépett valahova, pl. templomba, operába, vagy akár csak egy boltba mindig úgy érezte magát, mintha egy festmény főszereplője lenne. A színek hatásáról kifejtette, hogy azok egy mélyebb tudás hordozói.

-Nos, most a színekbe a „festészet színpadán” nektek kell életet lehelni! Itt van például ez az alma, aminek a színe meleg vörös, de hiába vörös, mégis hiányzik belőle a szenvedély, igaz, hogy van benne némi sárga is, a sárga meg önmagában is lángol és az energiáját nem pazarolja céltalanul. Aztán ez itt egy fekete retek, a fekete ugye félelmet, szomorúságot, ellenszenvet vált ki belőlünk, az áfonya, kökény, szilva mélykékje jellegzetesen a sötét éj színe, nyugalom és meditáció, a legtöbb zöldség viszont zöld, az életet adó klorofill, maga a nyugalom, nagyanyám gyűlölte a zöld színt, mely szerinte egy önmagával elégedett, öntelt tehén. A fehér végtelen, lehetőségekkel teli, zenei szünet. Szóval vigyázzatok, mert a színek, és formák mellett az elrendezés is nagyon fontos szerepet játszik.

Megkezdődött a verseny, Ella a sok étellel kapcsolatos festmény közül Kandinszkij szürreális festményét választotta ki, és a zöldségkínálatból egy fantasztikus salátát készített háromféle módon, amelyek öntete, hozzávalója, fűszerezése azonos volt, csak máshogy dizájnolt. Volt egy franciásan, szénaboglya alakzatban készült salátája, a tányér közepére halmozva, egy másikat csak egymás mellé/alá katonás sorokba rendezte, szinte mértani pontossággal, a harmadikat pedig, Kandinszkij absztrakt festménye alapján készítette el. És láss csodát, Ella salátáját találták a legvonzóbbnak a színek, formák, és a művészi elrendezése miatt. Egy Pipacs nevű kislány eperből készített műalkotást, amihez áfonyával kékre festett grill csirkét kínált. Mondanom sem kell, hogy nem aratott sikert vele, mert a csirke, a kék színe miatt mindenkit romlott ételre emlékeztetett.

Az est fénypontja aztán az volt, amikor madame Napraforgó szakácsa, el is készítette azon nyomban a nagyközönség előtt az ételeket. Elláét úgy, hogy a szárított zöldségeket vékonyra vágta, a gombát 3 percig párolta, majd az édes japán borecetben, a Mirinben marinádozta. A friss brokkolit, a piros és sárga spanyol paprikát, nagyon vékonyra vágta, a karfiolt úgyszintén, az 5 db cukorborsót pedig pár perc párolás után egészben tette a tányérra. A szószhoz 2 db előfőzött, köménymaggal, sóval, cukorral és tárkonnyal ízesített céklát, egy kevés málnás-mustáros borecet hozzáadásával pürésítette. A főtt répát szintén pürésítve, a főtt karfiolt citromfűvel ízesítve egy szitán passzírozta át. És Ella ekkor újra tányérra rendezte a saláta hozzávalókat a Kandinszkij festmény alapján. Amikor a barnás-fekete színű “ecsetvonás-pacnit” gomba esszenciával és olíva olajjal lelocsolta kitört a taps.Mondanom sem kell, hogy Ellát felvették a Napraforgó rajziskola haladó csoportjába.

Amikor hazafelé tartottunk eszembe jutott az, amit a minap olvastam a napraforgóról, hogy gyakori tévhit, hogy a virágzó napraforgófejek a Napot követik az égbolton. Bár az éretlen virágbimbók mutatják ezt a viselkedést, az érett virágfejek azonban a nap folyamán egy állandó, általában keleti irányba mutatnak!