A róka és a báránybőr kabát

A róka és a báránybőr kabát.

Egyszer régen élt egy róka. Egy szép napon, amikor kibújt az odújából, egy sast látott arra repülni.

“Halló!”-kiáltott rá a rókára a sas, amikor a rókalyukhoz közel lecsapott. “Hogy tudod egy ilyen lyukban leélni az életedet, igazán nem értem, ahelyett, hogy szárnyalnál a kék égen. Nem vagy egy vállalkozó szellemű már látom.” Majd a sas ismét felszállt a kék égre és boldogan körözött, a róka meg csak nézte és azt kívánta, hogy bárcsak ő is tudna repülni. A sas incselkedni kezdett a rókával és néhány perc múlva lecsapott megint.

“Hallottad amit mondtam?”-kérdezte.

“Igen hallottam.”-felelte a róka.–“Mondd el, hogy néz ki a világ olyan magasról?” A sas leszállt a róka mellé a földre és a következőket mondta: Néha a földtől olyan messze repülök, hogy olyan kicsinek, szinte láthatatlannak tűnik, mint a levegő. A róka erre gúnyosan nevetni kezdett.

“Nem hiszek neked.” Ezzel felbosszantotta a sast, aki mindig gyűlölte a rókát ravaszságáért, titkos éjszakai útjaiért. Itt az idő gondolta, hogy megszabaduljon tőle.

“Ugorj csak fel a hátamra!”-mondta. “Elviszlek magammal, hogy a saját szemeddel győződj meg róla, hogy igazat mondtam. A róka egy darabig húzódozott, végül felugrott a sas erős hátára, a meleg tollak között kényelmesen elhelyezkedett, jól befészkelte magát, majd odakiáltott a sasnak: “Kész vagyok, felszállhatsz!”

A sas éles kanyarban felemelkedett, a róka becsukta a szemeit félelmében, mivel még soha életében nem rohant a földön ilyen gyorsan, nemhogy repült volna.

“Milyen nagynak látod a földet?”-kérdezte a sas. A róka kinyitotta a szemét, amint fél szemmel lepislantott, elakadt a lélegzete. “Úgy néz ki, mint egy szalmakosár, amit a kosárfonók csinálnak a Balatonnál.- mondta.

“Aha!”-felelte a sas. De mindjárt máshogy fog kinézni”. Egyre feljebb és feljebb ment, majd amikor elég magasan voltak, a sas ismét feltette a kérdést, hogy “És most milyen nagynak látod a földet?”

“Akkorának, mintegy hagyma.”- felelte a róka, abban a reményben, hogy most a sas szája íze szerinti dolgot mondott az végre visszaviszi a földre. De a sas még mindig emelkedett, egyre feljebb, miközben a róka egyre görcsösebben kapaszkodott a sas tollaiba, annyira felt, hogy már a szemét sem merte kinyitni.

“És most mekkorának látod innen a földet?-kérdezte nagy sokára. Fél szemét óvatosan kinyitotta a róka és lepillantott, de nem látott semmit. Ekkor már tágra nyitotta mindkét szemét a csodálkozástól, de így sem látott semmit a földből, mivel olyan magasan voltak.

“Semmit sem látok!”- kiáltott fel igazgatottan a róka. “Szerinted milyen messzire vagyunk a földtől?

“Meg tudnám mondani neked,”-mondta büszkén a sas, “de azt akarom hogy találd ki.” Mikor a sas ezt mondta, hirtelen nagy ívben megfordult, úgy hogy a rókát lerázta magáról.

A róka nagy üvöltés közepette elkezdett zuhanni, ahogy pörögve zuhant, hol fejjel lefelé, hol visszafordulva, nem tudta elképzelni, hogy mi történik, majd amikor leér a földre. Nemsokára megtudta, mert nagy puffanással egy szántóföld kellős közepén landolt! Szerencséjére egy báránybőrre esett, ezért nem törte ki a nyakát, élve megúszta a kalandot. Felsóhajtott a róka megkönnyebülten, és bekúszott a báránybőr alá. Így álcázván magát, ha netalántán bárki meglátta volna és meg akarná ölni. Komikus látványt nyújtott, gyors lépéseivel, báránybőrbe bújva amint az erdő biztonságos rengetege felé indult, hogy egy kicsit kifújja magát.

Nem volt azonban elég nagy biztonságban, mert szembetalálkozott egy medvével. A medve azonban, ahelyett, hogy megtámadta volna, úgy meglepődött a róka álruhájától, hogy csodálkozva kérdezte tőle:–“Honnan szerezted ezt a meleg bundát? Még soha sem láttalak ilyet viselni azelőtt.”

Ó, csak megváltoztattam az életstílusomat.-felelte rá gyorsan a róka. “Nem lopok már a farmerektől csirkét, az olyan alantas dolog, azért járok ilyen nagy bundában, mert megtanultam varrni. Csináljak neked is egy ilyen báránybundát?”

“Igen, szeretnék egyet.- mondta a medve, gondolván, hogy milyen jó álca lesz, amikor majd a szarvasokat akarja bekeríteni.

“Jól van.”-mondta a róka, te sokkal jobb vadász vagy mint én, hozzál 6 bárányt és a bundájukból megcsinálom a kabátodat, a fizetségem meg a húsuk lesz.”

A gyanútlan medve el is ment bárányokat lopni a közeli hegyoldalra, mialatt a róka lefeküdt a földre és a hasát fogva nevetett, önelégülten, hogy ismét rászedett egy buta állatot.

Amikor a medve visszatért a 6 legyilkolt báránnyal, a róka rávette a medvét, hogy segítsen neki a barlangjáig hurcolni a nehéz állatokat. Majd megígérte, hogy a követlező hétre kész lesz a kabáttal, jöjjön értük. Ezekkel a szavakkal el is küldte a medvét. A rókának volt felesége és 6 kis kölyke, nos amikor meglátták a rengeteg húst, mellyel a medve ellátta őket, az egész családot nagy örömmel töltötte el. Még soha sem volt részük ilyen pompás lakomában. Napokig annyit ettek amennyi a gyomrukba fért, és napokig nem kellett vadászni sem menniük. De a medve korántsem volt ilyen boldog, amikor visszajött a rókához és kérdezte, hogy készen van-e már a kabátja.

A róka amíg a hús tartott, mindig elküldte valamilyen kifogással, de amikor elfogyott, hízelegni kezdett a medvének és a következőket mondva:- “Te sokkal nagyobb állat vagy mint én, ezért sajnos azt kell mondanom, hogy a 6 bárány bőre nem elég a bundádhoz, több szőrre van szükségem a kabátodhoz. Holnapra tudnál még hozni néhányat? Utána biztosan be tudom fejezni a kabátodat.” A medve már egy kicsit gyanakodott, de végül elment és hozott még 3 bárányt a rókának.

Így a rókacsalád megint tele tudta tölteni a bendőjét jó ideig. A róka kezdte szégyellni a viselkedését annál is inkább, mert tudta hogy a medve amint rájön a turpisságra szörnyű bosszút fog állni, másrészt viszont fogalma sem volt, hogy kell kabátot készíteni. Így elkezdett vadászni a vidék különböző részein, mindig óvatosan meggyőződve róla, hogy a medve nincs-e a közelben. Amikor legközelebb találkozott a medvével bocsánatáért esedezett, hogy még mindig nem készítette el a kabátját, ezúttal azt hazudta, hogy elfogyott a cérnája, máskor meg éppen eltört a tű a varrógépben; néha pedig úgy tett mintha nem is az a róka lenne, amelyik báránybőrben jár és mivel a rókák eléggé egyformák, ezért szerencsére a medve nem tudta megkülönböztetni a rókákat egymástól. Egyszer eljött az idő, amikor a medve besokallt a sok hazugságtól, és eldöntötte, hogy leszámol a rókával.. Egy szikladarab mögé bújva, lélegzet visszafojtva várta, hogy a róka visszatérjen szokásos vadász körútjáról. Egy szikladarabbal lesújtott a rókára, de a róka olyan gyors volt, hogy még mielőtt lesújtott volna, beugrott a rókalyukba, így csak a róka lompos, dús, hosszú farkát sikerült elkapnia.

“Rendben van! Ezúttal megúsztad.”-üvöltötte a medve. –“De most már meg foglak mindig ismerni, mert te vagy az egyedüli farok nélküli róka.”

Ezután a medve gondoskodott arról, hogy még jobban megbüntesse a rókát és egy lódarázs fészekkel torlaszolta el a róka barlangjának a bejáratát, hagy szenvedjen egy kicsit az éhségtől róka koma. Tudta, hogy a lódarázs állandó zümmögése nagyon hasonlít majd a hiúz dorombolására, így a róka akármilyen okos, nem meri kidugni az orrát sem attól való félelmében, hogy kint a hatalmas állat várja. Majdnem egy hét telt el így, a róka már nagyon éhes volt és morfondírozni kezdett, hogy vajon a medve, hogy tud ilyen hosszú ideig egy helyben maradni anélkül, hogy ennivalóért menne? Odakúszott óvatosan a bejárathoz és kilesett, fel is fedezte nyomban a lódarázs fészket. Dühös lett nagyon, hogy ilyen könnyen be tudta csapni a medve, de nem mert még kibújni a lyukból, mert amióta a medve letépte a farkát, könnyen felismerhetővé vált. Valahogy ki kell jutnom eleségért-gondolta, miközben hallgatta a lódarazsak zümmögését. Sötétedésig várt és akkor ide-oda rohangált a rokon róka családokhoz és barátokhoz, segítségüket kérve.

“Gyertek velem barátaim! Találtam egy pazar szőlőskertet. A szőlőindák csak úgy roskadoznak az érett fürtöktől. Gyertek és lakomázzatok velem, most a legjobb ha odamegyünk, mert a tulajdonos bent a házában édes álmát alussza.” Hamarosan tucatnyian követték a rókát a távoli szőlőskertbe. “Micsoda lakoma! -Micsoda lédús szőlőfürtök!’ -kiáltották elragadtatva a rokonok és nem rokonok, miközben szűrcsölték az édes gyümölcsöt.

“Várjatok egy percet, ez így nem lesz jó!”- szólt rájuk a róka. “Nem jó, ha így össze-vissza letaroljuk a tőkéket. Mindenkinek kijelölök egy sort, melyből mindenki annyit ehet amennyit bír, háborítatlanul, mindenféle veszekedés nélkül.” Így egyenként külön sorba vezette a rókákat és mindegyiknek mondta, hogy legjobb ha hozzákötözi a farkukat a sorhoz, hogy ne tévedjenek át a szomszéd sorába. Ez mutatja majd, hogy melyik sor kihez tartozik, így lesz a legigazságosabb.

A rókák egyet értettek és boldogan lakmároztak kijelölt sorukban.. A róka csendesen otthagyta lakmározó társait ő meg halkan, settenkedve a tulajdonos háza felé tartott. Megdöngette az ajtaját, hogy felébressze az egész házat, majd hangosan, mély hangon  üvölteni kezdett: “Menjetek azonnal a szőllősbe, mert a rókák lopják a termést. Vigyetek magatokkal botokat is és üzzétek el a tolvaj bandát!”

A ház lakói a nagy zajra felriadtak és nagy üvöltéssel rohanni kezdtek a szőlőskertbe, vészesen lóbálva fejszéiket, nehéz botjaikat.

A rókák meghallották, hogy jönnek az emberek, de mivel a farkuk oda volt kötözve egy-egy sorhoz, így az egyedüli menekülési lehetőség az volt, ha nagy erővel megpróbálják kiszabadítani magukat, a farkukat maguk mögött hagyva. A medve nagy megrökönyödésére, az egész környék hirtelen tele lett farkatlan rókákkal. A medve nem bírta elviselni, hogy a rókával szemben alulmaradt, ezért úgy döntött, hogy a ravasz rókától minél messzebbre költözik. A róka pedig a feleségével és hat kölykével ismét szabadon rohangálhatott és úgy vadászhatott és akkor, amikor csak akart.