Ella, Miló és Zapa

Ella, Miló és Zapa.

Ella az egyik nap izgatottan jött haza az iskolából. Örömmel újságolta, hogy egy vándorcirkuszos család költözött a szomszédjukba. Még sohasem járt cirkuszban, mert a szülei, de a nagyszülei sem rajongtak a ketrecbe zárt, idomított állatmutatványokért. Ezért aztán türelmetlenül várta, hogy megismerje végre az új lakókat, de már egy hónap is eltelt és senkit sem látott a házból kijönni vagy bemenni. Napról napra jobban furdalta az oldalát a kíváncsiság. Végül egyik nap hazafelé jövet beleselkedett a kerítésen. De csak kutyaugatást hallott, illetve mintha valaki énekórákat vett volna. Ahogy így tovább kukucskált, hirtelen egy hisztériás kacagás zavarta meg a csendet, ami olyan váratlanul érte, hogy ijedtében hazáig szaladt. Legközelebb gyors léptekkel és behúzott nyakkal haladt el a ház mellett.

Végül különös módon ismerkedett meg a szomszédokkal. Még nem említettem, hogy Ellának volt egy gyors észjárású, kalandvágyó kiskutyája, egy spanyol vízi kutya, Zapa Perro de Agua, magyarra fordítva egyszerűen csak Papucs volt a neve. Ella flamand nagyapja, Eddy vette, de még mielőtt megrendelte volna, alaposan utána nézett a kutyuska pedigréjének. Pl. hogy gyerekbarát-e, mennyire okos, játékos stb. Végül teljesen meg volt elégedve azzal, amit a spanyol tenyésztője osztott meg vele Zapáról, hogy Andalúzia mocsaras régióiból származik, őseit, feltételezhetően a mórok hozták be, mégpedig Észak-Afrikából, s mivel Ella édesanyja magyar volt, Eddy nagy örömére kiderült, hogy a spanyol vízi kutya a magyar pulival áll szoros rokonságban. Tehát csupa jó géneket örökölt! Nagy volt az öröm, amikor Eddy hazavitte.

Zapa azonban, Ella édesanyjának kutyaszőr allergiája miatt nem lakhatott velük egy háztartásban. Ella és Miló csak szerdánként játszhatott vele, amikor a gyerekekre a nagyszülők vigyáztak. A hét többi napján Eddy, Zapát horgászni vitte, és a kiskutya ilyenkor egyfajta mindenesként dolgozott, nemcsak a halászoknak segített a hálók behúzásában és a fogás visszahozásában, hanem hazafelé kiválóan tájékozódott az erdőben, akár vadászkutyaként is megállta volna a helyét. Zapa szépen fejlődött. Ella nagyon szerette, Miló viszont idegenkedett tőle. És az ellenszenve a kutya iránt csak nőtt, amikor minden alkalommal, amikor a nagyapjánál volt, Zapa szétrágta a zoknijait.

Ne zapálj Zapa!-kiáltotta oda neki ilyenkor! Egész Zapa szótára volt, mert a Z betűvel olyan jól lehetett különböző fenyegető kifejezéseket alkalmazni, mint például: vigyázz zebra Zapa, záporozik Zapa, zizeg az avar Zapa…zúg a fülem Zapa a „zugatásadtól”. Hé, a zoknim Zapa!

Ellának viszont nagy tervei voltak Zapával, miután a you tube-on látott egy kutya tehetségkutató versenyt, elhatározta, hogy megtanítja táncolni. Miló viszont már oda sem ment hozzá játszani és boldog volt, amikor a TikTokon felfedezte, hogy 250 lufi kell, ahhoz, hogy egy akkora termetű kutyát, mint Zapa felemeljen, a látottak után aztán komolyan fontolgatta, hogy mi lenne, ha lufikat kötne a hátára? Mert akkor ugye mindig minimum fél méterrel a föld fölött lebegne, és nem tudná megrágni a zoknijait (amiket fel sem vett többé).

Ella végül Zapa hőstette révén ismerkedett meg a szomszédokkal. Úgy esett az eset, hogy a gyerekek az egyik szerdai délutánon a közeli tónál sétáltatták a kutyát, amikor egy hihetetlenül magas férfi, három kutyával szembe jött velük. Ella, ki akart térni az óriás elöl, de a férfi egyik kutyája, valószínűleg csak barátkozási szándékkal odaugrott Zapához. Nem számította ki azonban jól a távolságot, és zsupsz, beleesett a folyóba, mire Zapa, aki a fajtájához méltóan imádta a vizet, utána ugrott és kimentette. A férfi nem győzött hálálkodni Ellának. Hazatérve persze nagy nevetések közepette mesélték el a nagyszüleiknek, hogy a kutya milyen mókás pofát vágott csuromvizesen, de aztán a sok házi feladat és egyéb különórák miatt Zapa hőstette feledésbe merült, egészen addig, míg Miló egy héttel később ki nem halászott egy levelet a postaládájukból. Kiderült, hogy a cirkuszos szomszédoktól jött, meghívták az egész családot egy vasárnap délutáni tea-sütemény partira.

Biztosan amerikaiak, mert ott szokás süteménnyel ismerkedni.-vélekedett Bianka. Elfogadták hát a meghívást.

Amikor egy doboz, finom, belga csokival a kezükben becsöngettek a házba egy rikácsoló hang válaszolt, majd ezt követően kinyílt a bejárati ajtó. Az előszobában a kutyákat sétáltató, óriás termetű férfi fogadta őket, aki elég szürreális látványt nyújtott, amint az egyik vállán egy papagáj rikoltozott, a másik kezében pedig egy kékszínű kutya pórázát tartotta.

„Helló, Bon jour, Guten Tag, Buon giorno, Namaste!-ordibálta a beszélő papagáj, különböző nyelveken. Ella ekkor jött rá, hogy ő ugyanettől a rikácsolástól ijedt meg, de ha tudta volna, hogy egy papagáj adott ki magából ilyen hátborzongató hangokat, nem rettegett volna többé.

A férfi a szokásos üdvözlő formulák után elmondta, hogy a kékszínű kutyát, Corsót, korábban nyomkövetésre, személyi védelemre és bűnüldözésre használták. A nagytestű, félelmetes kutya legalább 50 kilót nyomhatott, de a férfi megnyugtatta a családot, hogy Corso valójában meglehetősen engedelmes és szelíd. Így legyen, gondolta Bianka, de azért fél szemmel állandóan a kutyát figyelte, nehogy hatalmas testével rárontson a gyerekekre. Különben se számítottak arra, hogy a délutáni partin állatok is jelen lesznek. Pedig még csak ezután jött a java.

A vándorcirkuszosoknak irgalmatlan nagy házuk volt, egy igazi elvarázsolt kastély, mert csak egy labirintusszerű hosszú, folyosón keresztül lehetett bejutni a ház belső szobáiba. A legnagyobb közepén, egy paravánon egy liliputi méretű házaspár ült. Természetesen ők voltak a házigazdák, s mint kiderült az óriás termetű férfi meg a mindenesük.

„Jotta a neve és illik rá, mert egy jottányit sem enged az igazából!”-mondta nevetve a pici néni a vendégeknek a férjét bemutatva.

Az én nevem meg Csandra. A családtagoknak a mini házaspár láttán a döbbenettől a torkukon akadt a szó, mert még soha életükben nem láttak ilyen törpe termetű párt, akik viszont hozzá lehettek szokva az ilyen reakciókhoz, mert magyarázatként a falon lévő poszterre mutattak, amelyből kiderült, hogy Csandra a 62,8 centiméteres magasságával a világ legalacsonyabb asszonya. Az óriás férfi, aki török származású volt, 2 méter 50 centiméter magasságával szintén bekerült a Guiness rekordok könyvébe, mint a legmagasabb férfi. Szultán volt a neve, iskolába sem járhatott, mivel már akkor olyan magas volt, hogy nem fért be a padokba, így került a párizsi cirkuszba. Ott ismerkedett meg a liliputi házaspárral és jó barátok lettek.

Elvégre az ellentétek vonzzák egymást, nem igaz?-mondta Csandra mosolyogva.

Eközben egy tisztes korú, indiai hölgy, valószínűleg Csandra édesanyja behozta a süteményeket, meg a narancsvirággal ízesített teát, tejszínnel dúsítva. És miközben falatoztak, a házaspár mesélni kezdett:

A párizsi l’Hiver cirkusz volt az állandó munkahelyünk, de hamar ráuntunk a kötöttségekre és megalapítottuk a saját cirkuszunkat, ami azzal vált egyedülállóvá a világon, hogy semmilyen állatszámunk nem volt, viszont annál több akrobatát, zsonglőrt, légtornászt és komikust foglalkoztattunk. És a zsonglőrködés nem merült ki a labda, karika, vagy késdobálás tudományából, mert leszerződtettünk olyan művészeket, akik a virágbotozást, diabolozást és jojózást is profi szinten művelték.”-mesélte Csandra.

Emlékszel, hogy mekkora sikere volt a Szólótánc mankóval vagy a Kézegyensúlyozás pálcákon műsorszámainknak?-idézte fel az emlékeket Jotta.

Hát igen, vannak napok, amikor nagyon hiányzik a cirkusz világa!-sóhajtott fel Csandra, majd így folytatta:

Persze, mint látják, megtartottunk pár kedvencünket, főleg a kutyáinktól nem tudtunk semmiképpen sem megválni, mert mindegyik speciális valamiben…És Szultán, mintha egy kutyakiállításra készült volna, felsorakoztatta őket:

Ő az amerikai rókakopó, éneklő hangja számos könnyűzenei felvételünkön szerepel.

Szóval ez egy éneklő kutya?

Igen, pont olyan, mint Jack London könyvében!-bólogatott Csandra.

Aztán a híres kínai meztelen kutya következett. Ellának nagyon tetszett a „haja”, mert az egész teste csupasz volt, de a lábfejét, farkát és főleg a fejét gyönyörű hófehér hajkorona díszítette, pár szürkés tinccsel keverve.

Őrá nagyon kell vigyáznunk, a hidegtől és a tűző naptól egyaránt védeni kell. Főleg tavasszal kell óvatosnak lenni, amíg szépen le nem barnul. A hideget rosszul tűri, ezért a hűvösebb időszakokban ruhát adunk rá. És a kiskutya, mint valami modell többször megpördült a vendégek előtt, majd pukedlizett egyet.

Őt egy hófehér mini kutya követte, aminek Volpino volt a neve. Külsőre leginkább egy kis hógolyóhoz hasonlított. Miló nagyokat kacarászott, amikor a kiskutya napszemüvegben szaladgált, Csandra megmagyarázta, hogy azért, mert ennek a fajtának nagyon érzékeny a szeme.

Egyébként ez a kutyafajta meglehetősen ritka, csak körülbelül 3000 példány létezik belőle világszerte. Okos, ravasz és éber a mi kis Volpinónk, és ami a fő, hogy mindössze 5 kilósra nő meg, ugye drága? És Volpino felugrott a paravánra, majd letelepedett Csandra mellé.

Végül egy lenyűgöző megjelenésű vadászkutya következett, az ún. porcelánkopó, vele fejezte be Szultán a kutya-show-t. Ő Franciaországból származott. Bámulatosan fényes, fehér volt a teste. A feje finom vonalú, kecses, hosszú lelógó füle illett hozzá, könnyű csontozatú, de izmos állat volt.

Ha a “munkáját” végzi, nem ismer lehetetlent. Nagyon független állat, ezért személyiségüket sokan hasonlítják tévesen a macskákéhoz.-mondta Szultán.

Ella még két kutyát fedezett fel a szobában, az egyik az volt, amelyiket Zapa kimentett a vízből, a másik meg hasonlított a kék kutyára. Vajon miért hagyta Szultán őket utoljára? Gauguin, Caruso!- füttyentett Szultán a két kutyának.

Ők kik?-kérdezte Ella.

Mindjárt megtudod kislány, de ők saját magukat fogják bemutatni!-tapsikolt Csandra, mint aki már előre örül annak, ami következni fog.

És Szultán behozott egy festőállványt. Gauguin a mancsába vett egy filctollat és a család legnagyobb döbbenetére elkezdett rajzolni. Amikor letette a tollat Szultán elvette tőle a papírokat, majd átnyújtott mindenkinek egy-egy rajzot, pontosabban 4 karikatúrát, ami a család minden egyes tagját külön ábrázolta.

Ez fantasztikus! Nos, ő a mi Gauguin-ünk!

Ezután Caruso következett, Jotta egy tangóharmonikán egy dalt kezdett neki játszani, mire Caruso jódlizva kísérte. Ezekkel a produkciókkal köszönte meg az indiai házaspár, kiskutyájuk, Volpinó megmentését! Legözelebb hozzátok el Zapát is!-mondták a gyerekeknek a házigazdák.

Ilyen cirkuszba, amilyet ma láttunk önöknél, szívesen elmennék!-mondta Bianka búcsuzóul.

A jó hangulatú parti után aztán nemcsak a szülők kerültek nagyon jó barátságba a cirkuszosokkal, de Zapa is. Gauguinnel és Carusoval, minden szerdán együtt viháncolt a parkban. Milo és Ella meg minden találkozás után azt remélte, hogy majd egy nap Zapáról is kiderül, hogy tehetséges valamiben, de a kutya továbbra is csak a zoknievésben jeleskedett!

Egy nap aztán Szultán csak a kis Volpinóval érkezett, amikor a gyerekek Gauguin és Caruso után érdeklődtek, szomorúan mondta, hogy elrabolták őket!

Pár napja értesítettük a rendőrséget, elindultak a forró nyomon, még Corso-t is kölcsönkérték, aki ugye bűnüldöző kutya volt, de egyelőre nem találják őket.

Ella és Miló apukája felfedezi az igazságot

Végül Simon véletlenül bukkant rá Gauguin és Caruso elrablóira. Simon, aki gazdag milliomosok fogadásait irányította computeren keresztül, és a rendőrségnek is dolgozott, egyik éjjel a Dark portálra klikkelve felfigyelt arra, hogy az aznapi áruba bocsájtott cikkek között két kutya is szerepel, nevek nélkül, melyek értékét különösen megemeli, hogy egyedülálló művészi tehetséggel rendelkeznek. Az egyiket úgy hirdették, hogy a néma kutya, aki viszont gyönyörűen jódlizik, a másik meg fantasztikus képeket fest.

Amikor Simon tovább olvasta a kutyák életrajzát, egy sor adat egyezett azokkal, amiket a liliputi házaspár megosztott velük, hogy Gauguin-nek a párizsi állatkertben kb. nyolc évvel ezelőtt egy ecsetet adtak a mancsába, és ettől kezdve a kutya lenyűgöző festmények sorát készítette, karikatúrákat, absztrakt képeket. Alkotásait darabonként 50 fontért értékesítették. Már volt kiállítása is, ahol Gauguin képeit és 19 plakátját azonnal megvették. A másik "árverésre" kerülő kutya életrajzából meg ráismert Caruso-ra, akit úgy reklámoztak, hogy: Egy fajtiszta basenji anya és apa 18. kiskutyájaként látta meg a napvilágot, egyike azon ritka kutyáknak, melyek nem tudnak ugatni, de ha felidegesítik őket, akkor úgy csaholnak, mint egy farkas, illetve jódli-szerűen vonyítanak.

Simon azonnal értesítette a rendőrséget, aztán felhívta Jottát és Csandrát, akik örömükben könnyekre fakadtak. A rendőrség úgy szerezte őket vissza, hogy az árverésen alkudtak a kutyákra, s amikor megkapták a címet, hogy hol lehet átvenni az árut, lecsaptak a tettesekre.