A két vörösbegy

https://gabicsabi.hu
Fodor Gyöngyi :   A két vörösbegy 
 
Bimba, a vörösbegy mama és Milko, a vörösbegy papa elhatározták, hogy beköltöznek a városba.   Bár eredendően erdei-mezei madarak voltak,  de azt hallották, hogy a városi fákon is kiváló az élet.  Azt tervezték, ha ig...

Kép forrása: pexels

Fodor Gyöngyi :   A két vörösbegy

 

Bimba, a vörösbegy mama és Milko, a vörösbegy papa elhatározták, hogy beköltöznek a városba.   Bár eredendően erdei-mezei madarak voltak,  de azt hallották, hogy a városi fákon is kiváló az élet.  Azt tervezték, ha igazán kedvükre való helyet találnak, ott fognak fészket rakni, és ott nevelik fel a fiókáikat, mivel Bimba számára hamarosan elérkezik a tojásrakás ideje.

Többször is berepültek a kertvárosba, hogy szemrevételezzék a lehetőségeket, végül megtetszett nekik egy rövid utca, ahol  egy háromemeletes ház  kertjében hatalmas tűlevelű, mediterrán fenyők adtak árnyékot a virágoknak. Ki is nézték, hogy melyik fa melyik ága  lenne alkalmas a számukra.  Mielőtt végleg döntöttek volna, elindultak megfigyelni a környéket,  hogy hol találnak ennivalót, valóban jobbak-e a lehetőségek, mint az erdőben. 

A közelben több pizzériát is láttak, melyek teraszain bőven találtak morzsákat.   Megfigyelték azt is,  hogy  szép, gondozott kertek és veteményesek  sorakoznak az utcában, ahol a virágládákban, vagy a veteményesben lévő földben is biztosan lehet találni néhány pondrót. Egy citromfán madáretetőt is láttak, ami tele volt apró magokkal. Bimba észrevette, hogy az egyik házból egy asszony jött ki  kezében abrosszal,  melyet a kertben rázott ki.  Arról is potyogott le néhány finom falat. Viszont kóbor macska is bőven akadt. Napoztak a parkoló autók tetején,  vagy egy régi épület védelmében kialakított macskaszállás dobozaiban aludtak. Bár az etetőikben száraz macskaeledelt láttak,  de biztosan nem vetik meg a gyenge madárhúst  sem.

   – Biztonságos ez a környék? – érdeklődött  Milko  a közeli fákon élő másik madaraktól.

   – Ennivaló van bőven – károgta egy varjú, aki érdeklődve figyelte az újonnan érkezőket.

   – Könnyű magának, maga elég nagytestű  madár, ezért ritkán veszik célba az éhes macskák  – szólt közbe a feketerigó.

   – Sajnos az én páromat elvakították a finom, édes kekszmorzsák –  csiripelte a szomszédos fán lakó veréb –, és nem vette észre, hogy egy  vörös kandúr leselkedik  a bokor mögül. Hiába csipogtam neki hangosan, nem figyelt rám, önfeledten lakmározott, megfeledkezve a veszélyről. Ó, jaj,  szegény fejem! Egyedül maradtam négy éhes fiókával.

   – Én különösen azt az időszakot szeretem, amikor a kertekben dolgoznak, ásnak, kapálnak, kifordítanak nekünk jó kis húsos gilisztákat, egyéb földben lakó pondrókat. Igazi terített asztal! –  adta minden ott lévő madár tudtára egy másik  feketerigó, s a többiek helyeslően bólogattak.

    –    Én egy oroszlántól sem ijedek meg, nem hogy egy macskától.   Akár kettővel, hárommal is könnyedén elbánok  – hencegett Milko  kihúzott nyakkal és magasra feltartott fejjel. Úgy állt ott, mintha egy hatalmas kitüntetés fityegne a mellén, melyet a bátorságért  adományoztak  neki.  –  Nem félek tőlük! Ügyes vagyok és fürge.  Mire ezek az elhízott, lusta  macskák megmozdulnak, én már messze járok!

      –  Úgy legyen ! –  károgta a varjú és elrepült.

A látottakat és hallottakat összevetve a két vörösbegy úgy döntött, hogy maradnak, mégis csak jobb lesz a városi fán,  mint az erdőben, vagy a mezőn egy bokorban.  Itt csak a macskákra kell figyelni, nincsenek  fára felkúszó kígyók,  lecsapó sasok, héják, más ragadozók, akik nyúl vagy ürge hiányában madarakat is esznek.  Még aznap elkezdték a fészekrakást. Kis ágakból és a környéken talált cérnaszálakból, elhullott tollakból építkeztek, s amikor elkészültek vele, boldogan vették birtokba új otthonukat. Jó viszonyban voltak a szomszédokkal, és a környező fákon élő más madarakkal is. Hamarosan  Bimba tojásokat rakott, és boldogan üldögélt rajtuk, melengette azokat, mialatt Milko  élelemszerző körúton repkedett.    

Egyik délután vörösbegy papa észrevette, hogy  a közeli kertben  friss földhalom magasodik, és senki emberfia nem tartózkodik a közelben.  Odarepült, szemrevételezte, kapirgálta, kotorta a lábaival, de még a   csőrével is bele-belebökött, hátha talál benne valamit.

    – Mennyire örülne a párom, ha meglepném egy szép kövér pondróval!  –   csipogta. Úgy érezte, hogy az a földhalom  maga a bőség kosara. Talált is egy szép rózsaszín gilisztát.  Kicsit lecsípett a végéből saját magának, a másik részét pedig  elvitte a fészekbe.

    –  Hozok még, van ott bőven, ahol ez is volt ! –  csiripelte  és elrepült, de Bimba hiába várta az újabb adagot, csak nem érkezett meg. Egy idő után kezdett  nyugtalan lenni.  Idegesen  fészkelődött,  forgolódott, mert  ilyen sokáig még sohasem kellett várakoznia.

      – Nem igazán hagyhatom itt a tojásokat, mert kihűlnek,  ki tudja mikor jövök vissza  –   gondolkodott félhangosan, és azon törte a fejét, mit csináljon.  Azonnal eszébe jutott a megoldás.

     – Veréb szomszéd,  itthon van?  –   kérdezte  jó hangosan.

     – Igen, itthon vagyok, de épp sziesztázok és nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak.

     – Nem akarom zavarni, csak egy kis szívességet kérek.  Meg kellene  keresnem a páromat, már jó ideje, hogy nem tért vissza, és félek, hátha baja esett. Legyen kedves átjönni,  és ráülni a tojásaimra, amíg visszajövök.  Ígérem, sietni fogok!

    –  Nem is tudom...   még sosem ültem más tojásain, de végül is mindegy, hogy itt ülök vagy ott  –  válaszolta a veréb és átrepült a vörösbegyfészekbe. Kényelmesen elhelyezkedett a hat tojáson  és elbóbiskolt.

Bimba kirepült a fenyőfa ágai közül,  és a kertek felé vette az irányt, közben hangosan trillázva hívta a párját, akit hamarosan meg is talált.  Két macska elől ugrált hol erre, hol arra, hol felreppent egy kicsit, de mindig visszaesett a földre.

    –   Repülj magasra, fel a fára!  –  kiáltotta le neki.

    –  Nem tudok, megsebesültem,  már alig van erőm. Félek!   – csipogta Milko rémülten.

    –  Tarts ki, hozok erősítést!  –   azzal megfordult és hazafelé repült, miközben olyan hangosan csipogott, ahogyan csak tudott, hogy a többiek felfigyeljenek rá.

Elrepült  oda, ahol a feketerigók tanyáztak. Elcsiripelte nekik, hogy nagy a baj, segítség kell, máskülönben a macskák megeszik a férjét, s a születendő fiókáknak apa nélkül kell felnőniük. A feketerigók azonnal indultak, és magukkal vittek még három másik társukat is. Útközben csatlakozott hozzájuk két vadgalamb és két varjú is. Legalább kilenc veréb követte őket.  Elrepültek  a kertbe, ahol a sebesült szárnyú vörösbegy papa fáradtan  viaskodott a macskákkal.  Már alig volt ereje, és az egyik szőrös kandúr épp felemelte a mancsát, hogy ráüssön egy utolsót,  amikor a madarak hada lecsapott. Csípték,  vagdosták a macskákat az éles csőrükkel, s azok azt sem tudták, hová meneküljenek. Végül feladták a küzdelmet és elsomfordáltak onnan.   

    –  Még visszajövünk, akkor  elkapunk benneteket! – nyávogtak elmenőben.

Amikor elmúlt a macskaveszély, a varjak hoztak egy nagy levelet, melyre ráfektették a  sebesült madarat, majd a vadgalambokkal közösen csőrükbe vették a levelet és elrepültek vele a fenyőfára.   Amikor megérkeztek vele,  Bimba bármennyire is sajnálta felébreszteni a tojásokat melengető szomszédját a délutáni szunyókálásból,  kénytelen volt megtenni. Óvatosan odaugrált a fészek közelébe, párszor a csőrével finoman meglökte, mire az álmosan kinyitotta a szemét és ránézett.

    –  Veréb szomszéd,  elnézését kérem,  de most le kell szállnia a tojásokról! Meghozták a férjemet.  Köszönöm a segítségét!  És köszönöm mindenkinek, aki segített!  –  csipogta nagy boldogan.

A veréb kikászálódott a fészekből,  ahová a nagyobb testű madarak betették sérült társukat, s innentől kezdve ő melengette a tojásokat, és  Bimba járt élelmet szerezni.   A finom, húsos pondróktól Milko hamarosan meggyógyult, újra erőre kapott, s a  fészekben töltött idő alatt volt bőven ideje elgondolkodni mindazon, ami történt.

Amikor kikeltek a fiókák, Milko visszatért az élelemszerző és etető feladatához. Okos madár lévén tanult a történtekből.  Megfontolt, óvatos és körültekintő madár vált belőle,  s a fiókáit is erre tanította.

Fodor Gyöngyi, Író - regények, novellák, mesék

Régóta írok. Első megjelent mesém a Nők Lapjában volt, Utazás seprűnyélen címmel, majd megjelent egy mesekönyvem A királykisasszony fogyókúrája, magyarul és német nyelven is . A német nyelvű kiadás a Frankfurti Könyvvásáron mutatkozott be 2007-ben. Hamarosan egy többszerzős-többmesés mesekönyvben is benne lesz egy mesém. Számos antológiában jelentek meg novelláim (meséket és novellákat a saját nevemen írom...