A Kilenc hegyek kapitánya- történet Kárpátaljáról

A Kilenc hegyek kapitánya- történet Kárpátaljáról.

A nagyanyámtól hallottam ezt a történetet, aki Kőrösmezőn élt negyvenéves koráig, majd a Szics gárdisták lázadása miatt Kárpátaljáról, Magyarországra menekült. Ez úgy sikerült neki és a családjának, hogy a nagyapám a Munkács-Záhony-Mátészalka-Debrecen útvonalon dolgozott, mint vasutas, így a zűrzavar kitörése után azonnal átkérte magát a magyarországi vasútvonalra. A nagyszüleim hatalmas házat, jószágot hagytak Kőrösmezőn, melyet életük végéig sirattak.

Íme a történet:

"Élt egy Dmitro nevű férfi Kőrösmezőn, aki a város leggazdagabb embere volt, több ház és termőföld ura. A hatalmas kúriája mögött volt egy üres telek, ahol csak gyom nőtt meg fű. Egy nap egy idős férfi kérezkedett elé meghallgatásra. Különös ajánlatot tett, 100 aranyat akart fizetni az üres telekért cserébe. Dmitro azzal utasította el az öreg ajánlatát, hogy az csak egy értéktelen terület és nem áll ház sem rajta. Az öreg erre azt válaszolta, hogy „Kérlek fogadd el az aranyakat a többit meg bízd csak rám.“ Dmitro nem értette, hogy miért akarja megkötni az öreg ezt a számára előnytelen üzletet, de végül elfogadta a pénzt és kíváncsian várta, hogy mi fog történni. Néhány hónap múltán az öreg megint megjelent Dmitro előtt a következőket mondva:

„Már amint gondolom, láttad uram, hogy elkezdtük a házépítést, így teljesen megfeledkeztünk a jó modorról. A gyerekeim házavató bált rendeznek és remélik, hogy megtiszteled őket a jelenléteddel.“ Dmitro elfogadta a meghívást és amikor a volt telkére lépett, ámulva, de inkább irígyen konstatálta, hogy ilyen rövid idő alatt milyen pompás kúriát építettek oda. A ház kívülről is káprázatosan szép volt, de amikor Dmitro belépett a gazdagon díszített, csodálatos bútorokkal berendezett szobákba, szívében az írigység egyre nőtt. A kaputól a ház bejáratáig levő sétányon végig boroskancsók sorakoztak és finom jázmin és bodzatea illata töltötte be a levegőt. Amint az ebédlőben megkezdődött a mulatság, az öreg ember tósztot mondott Dmitróra. A bor íze alapján Dmitro megállapította, hogy a legdrágább évjáratuból való, valószínűleg Franciaországból. Legalább 50 férfit, nőt és gyereket látott sürgölődni a kúriában. A pompás este után Dmitro nehéz és gonosz szívvel tért haza. Másnap az embereivel vásároltatott kéndioxidot és más gyúlékony anyagokat és azok az éj leple alatt az újonnan épült ház köré helyezték el mindet. Amikor az új lakók nyugovóra tértek, meggyújttatta a kénport. Hatalmas lánggal kezdett égni a ház, akkora füst lett hirtelen, mintha egy óriás pöffeteg gomba robbant volna szét. Hamarosan az égő hús és a haldoklók velőtrázó üvöltése verte fel az éjszaka csendjét. Amikor a tűz porig égetett mindent, az emberei megkezdték a tisztogatást, melynek során száznál is több szénné égett holttestet számoltak. Még javában takarították a mészárlás nyomait, amikor megjelent az öreg ember, arca torz volt a fájdalomtól és dühtől.

„Soha nem tettem semmi rosszat ellened!“-kiáltotta, „Sőt 100 aranyat adtam cserébe az üres telkedért. Ez nem hiszem, hogy zsugori alamizsna lett volna egy értéktelen területért. Mivel tudod megnyugtatni a lekiiismeretedet ezután a vérfürdő után? Meglásd bosszút fogok állni a kegyetlenségeden.“ Ezután elment.

Dmitro először félt, hogy az öreg majd a nyakára hozza a hatóságokat, de telt-múlt az idő és semmi nem történt. Egyszer csak híre ment, hogy banditák vertek tanyát a közeli hegyen. A helyi hatóságok nem tudták elzavarni vagy elkapni őket. Dmitro aggódni kezdett nagyszámú családjáért, de sokkal inkább nagy vagyonáért. Egy szép tavaszi napon egy öreg pap érkezett a déli hegyek felől és beköltözött a szomszédjában lévő paplakba. Hamar híre ment a környéken, hogy az öreg nem csak kiváló pap, de meg tudja mondani bárki jövőjét, mint Nostradamus. Dmitro kiváncsi lett a papra, ezért egy nap meghívta az asztalához, majd a vacsora befejeztével arra kérte jósoljon neki. A pap sokáig nem szólt egy szót sem, csak maga elé révedt, majd hirtelen felállt és nagy hajlongások közepette a következőket mondta:

“Üdvözöllek miniszter uram!” Dmitro nem tudta hova legyen, először félelmében, majd örömében. Végül azzal vádolta a papot, hogy hazudik, hogy lehetne belőle miniszter, mikor nem is tanult ember. Az öreg erre a következőket mondta:" A vidékünkön a kormányzók és miniszterek egytől-egyig közönséges családokból származtak, akiknek nem volt semmiféle végzettségük." Dmitrót ez a magyarázat végül kielégítette. A pap ekkor felajánlotta, hogy szövetségese lesz, s első lépésként mindjárt arra kérte a gazdag embert, hogy vásároljon fegyvereket, és toborozzon katonákat, mert közeledik a ruszin sereg. Dmitro attól félt, hogy ez korai, mert még nincs akkora tekintélye, pláne mint katonának, hogy bárki a zászlaja alá álljon. A pap erre azt felelte, hogy felmegy a hegyekbe a banditák közé és elterjeszti közöttük, hogy Dmitro lesz a következő kormányzó és akkor bizonyára beállnak hozzá katonának. Dmitro beleegyezett a dologba. Elkezdte vásárolni a fegyvereket és harci felszereléseket, ahogyan az öreg tanácsolta. Pár nap múlva a pap visszatért a hegyekből és örömmel közölte Dmitróval, hogy mivel tekintélyének híre ment, valamint az ő szónoki tehetségének is köszönhetően a banditák csatlakozni fognak Dmitro zászlaja alá. És valóban így is lett, mert amikor Dmitro kitekintett az ablakon ezreket látott gyülekezni az udvarán. Hálából a közbenjárásért, Dmitro a papot gazdagon megjutalmazta. Ekkor a pap az otthonában egy csodálatos zászlót készített, mely Dmitro nagyszerűségét hírdette. Dmitro fegyverkezésének persze hamarosan híre ment, s a nevének említése nyugtalansággal kezdte eltölteni a szomszédos városokat. A helyi kormányzóság kisebb hadsereget szervezett, s Dmitro ellen küldte. Dmitro, a pap vezetésével azonban könnyű és gyors győzelmet aratott a kis sereg ellen. A vesztesek ekkor a felső magisztrátushoz fordultak segítségért, hogy jobban felszerelt csapatot tudjanak toborozni. A pap leshelyeket alakított ki az erdőben, így másodjára is legyőzték a helyi prefektura katonáit. Dmitro dicsőségének híre egyre nőtt, egyenes arányban hatalmával, így nagy elbizakodottságában úgy döntött, hogy átkereszteli magát a hangzatos Kilenc hegyek kapitánya névre.

A pap pedig tovább ügyködött Dmitro karrierjén. Egy nap azt tanácsolta neki, hogy vegyen lovakat, de mivel a környéken a lázadó ruszinok felvásárolták az összeset, így messzebbre kellett utazni értük. De a szerencsés véletlen úgy hozta, hogy Dmitro megtudta, hogy egy császári lovakat szállító karaván jön hamarosan errefelé. Dmitro lesben állva várta a szállítmányt, melyet kis csapatával egy kis közelharc során meg is szerzett. Dmitro érezte, hogy hamarosan megilleti egy kitűntetés a császártól. A vidék kormányzóját azonban a vártnál jobban felizgatta a császári lovak elrablása, így erősítést kért és kapott is a császári kormányzóságtól. Hadseregét hat csapatra osztotta és így támadta meg Dmitrót. Amikor a vidék kormányzója felvonultatta csapatait, császári lobogókkal és harcosokkal telt meg a völgy és a hegyoldal, az erődítményt is beleértve. Dmitro megijedt a nagy sereg láttán és hivatta a papot, hogy mondja meg mitévő legyen. Az öreget azonban hiába keresték, sehol sem találták. Nyoma veszett. Dmitro letekintett a várából és rezignáltan mondta a feleségének, hogy nem gondolta volna, hogy ekkora hatalma van a császárnak. Közben megfújták a harci kürtöket és kezdetét vette a csata. A császári seregek Dmitro kúriáját könnyűszerrel bevették. Dmitrót banditizmus és a császári birtokok elfoglalása miatt halálra ítélték, és az ítélet kimondása után nem sokkal a családjával együtt kivégezték. Dmitro önteltségében csak halála pillanatában döbbent rá, hogy az öreg pap az a férfi volt, akinek a családját féltékenységből kiírtatta, ezért bosszúból a döntő pillanatban szándékosan cserben hagyta. Dmitro egyet elfelejtett, hogy a cselszövés, az okos emberek legfontosabb tulajdonsága.

Tanulság: ha egy családfő banditaságra adja magát, megérdemli-e a halált? De vajon a családjának is bűnhődnie kell emiatt? Amikor nincs mag a földben a legjobb öntözési technika sem segít termést hozni.  Szóval az öreg pap semmi mást nem csinált, mint mégjobban felszínre hozta Dmitro igazi jellemét, egyúttal bosszút is állt rajta. Gondolj bele, ha valaki egy nap azt súgná a füledbe, hogy te leszel a következő államfő? Feláldoznád érte a családodat? Vagy először kételkednél, utána hinnél a jóslatnak, egészen addig, amíg el nem vesztenéd a becsületedet, a vagyonodat, végül az életedet.

Az előzmények: 1938-ban, a csehszlovák uralom idején féktelen anarchia ütötte fel a fejét Kárpátalján, amelyet a Szics-gárdák tevékenysége csak még jobban elmérgesített. Egy August Volosin nevű vérengző fasiszta egypártrendszert vezetett be, s minden községben megalakította az Ukrán Nemzeti Egységpárt szervezeteit. Létrehozott, egy fekete egyeninget viselő segédcsapatot, akikkel terrorcselekményeket hajtott végre kárpátaljai magyarok, zsidók és csehek ellen. Ami a dédszüleimet is érintette, hogy Kőrösmezőn a közélet legbefolyásosabb személyiségei az ott élő és gazdálkodó, majd később vállalkozói tevékenységet is folytató hírhedt Klimpus-fivérek voltak. Egyikük, Dmitro 1938-39 között a Kárpáti Szics gárda parancsnoka volt. A gárda főként a Kárpátalja visszacsatolására meginduló magyar csapatokkal szemben kegyetlenkedett. Szervezetlen és szórványos ellenállása azonban nem hátráltatta a Magyar Honvédség előrehaladását. 1939 márciusában a magyar csapatok megszállták Kárpátalja vissza nem kapott részeit, így Kőrösmezőt is. Ekkor Volosin szics-gárdistákból álló kíséretével előbb Romániába, majd Jugoszláviába menekült. A II. világháború után elkapták és a Szovjetunióban hazaárulás vádjával kivégezték. A Szics gárda a visszacsatolás után feloszlott, bár néhány tagja a hegyekbe húzódva még hónapokig partizánharcot folytatott minden, ukrántól eltérő etnikum ellen.