A királyfi tündére

A királyfi tündére.

            A palotából egy gyönyörű erdő hatalmas fái között vezetett a keskeny út a tisztásra, ahol kristálytiszta vizű forrás csörgedezett. A királyfi, ha erre lovagolt, megállt, megitatta a lovát, majd maga is oltotta a szomját, azután tovább vágtatott.

            Egy napon mikor a szokott helyre érkezett, meglepetten vette észre, hogy egy csapat lány veszi körül a forrást. Ahogyan megszámolta, tizenketten voltak. Éppen annyian, mint ahány királyfi született a palotában. Aranyszínű tüll ruhájuk és hosszú, hullámos hajuk kecsesen ölelte át alakjukat.  Közelebb ment hozzájuk, akkor egyikük megfordult, és ijedten nézett rá.

– Ne félj tőlem, nem akarlak bántani! Még sosem láttalak errefelé benneteket! Kik vagytok? Miért jöttetek? Kit kerestek? – kérdezte tőle.

– Mi a felhők között lakunk! Csak akkor jövünk a Földre, ha hívnak. Mindig éjjel érkezünk, és az első napsugárral hazamegyünk! Tündérek vagyunk, a betegeket gyógyítottuk a környéken. Sajnos nem tudtunk hajnalban hazamenni – felelte a lány.

– Milyen betegség terjed az országban? – érdeklődött tovább a királyfi.

– Magas lázzal, torokfájással járt. De mindenkit sikerült meggyógyítanunk. Úgy eltelt az idő, hogy itt rekedtünk.  Lekéstük az első napsugarat, amely értünk jött. Nem tudott megvárni, legközelebb holnap tudunk felszállni rá.

– Gyertek utánam, elvezetlek benneteket a palotába, ahol lakom! Biztosan elfáradtatok, ott megpihenhettek! – mondta a királyfi, azzal leszállt a lováról, és kantárjánál fogva vezette az erdei útra. A tündérek nagyon sokat dolgoztak, hogy meggyógyuljon az ország népe, ezért reggelre valóban elfáradtak, így mindannyian követték őt. Mikor végre megérkeztek, a palota ezer színben szikrázó látványa fogadta őket. Előtte szökőkút állt, a parkjában sok színes virág pompázott. Hamarosan a díszes ajtóhoz értek, és beléptek rajta. A falakon festmények függtek, a termeket szobrok díszítették. A tizenkét tündérlány csodálta a szépségüket. A trónterembe érve a király és a királyné üdvözölte őket, a királyfi elmesélte, hogyan talált rájuk. A királyi pár elrendelte, hogy készítsenek nekik finom reggelit, vessék meg az ágyukat a legszebb vendégszobában, ahol majd lepihenhetnek. Délután volt, mire a lányok felébredtek. Kisétáltak a kertbe, és ott tizenkét ifjú már várta őket. A királyfi elmesélte tizenegy öccsének, milyen jótékony teremtéseket hozott ide. Sorban bemutatkoztak egymásnak, és beszélgetésbe kezdtek. Hajnalig tartott az ismerkedés, de mikor megérkezett az első napsugár, a tündérek útnak indultak. Tizenegy már hazafelé tartott, a legidősebb még készülődött, mikor a királyfihoz rossz hír érkezett. Az édesanyja magas lázzal küszködik, fáj a feje és a torka. Mikor ezt a tündér meghallotta, azonnal odasietett. Egész nap ápolta őt, sürgött-forgott körülötte, a palota népének azt mondta:

– A királyné ugyanabban a betegségben szenved, mint az alattvalói, akiket meggyógyítottunk, őt is meg fogom, ne aggódjatok!

A legidősebb királyfi néha benyitott az ajtón, látta, amint a tündér lázat mér, megitatja, varázsfőzetet ad és nyugtatja az édesanyját. Úgy érezte, nagyon jó kezekben van a királyné.

Mire a hold feljött, a betegséget mintha elfújták volna, úgy eltűnt.

A tündér kimerülten, de nagyon boldogan ült le a kertben. A királyfi mellé telepedett.

– Köszönöm, amit a népemért és az édesanyámért tettél! – mondta hálásan.

– Örülök, hogy segíthettem! – felelt a lány, majd a királyfi vállára hajtotta a fejét, és azon nyomban elaludt. A fiú eleinte mozdulni sem mert, később, mikor már a lány mély álomba merült, ölbe vette, bevitte a palotába és lefektette a frissen vetett ágyba. Hosszan nézte, ahogy a tündér arcáról sugárzik a jóság, amely gyönyörűvé tette. Addig-addig nézte, amíg ő is elálmosodott, hozott egy széket és ültében elaludt. Arra ébredt, hogy a lány elimerően tekint rá.

– Milyen erős és gondoskodó vagy, mennyire szereted a néped és a családod! – mondta a tündér.

– Láttam, milyen gyengéden ápoltad az édesanyám! Okos és jó vagy! – válaszolt a királyfi.

– Mindjárt érkezik az első napsugár! Haza kell mennem! – felelt a tündér.

– Maradj velem örökké! Légy az én tündérem! – szólt a királyfi.

            Az első napsugár hiába várt, a tündér nem ment el vele a felhők fölé. A királyfi és a lány bejelentette, hogy összeházasodnak. A király és a királyné örömmel fogadták a hírt.  A tündér üzent a tizenegy tündérlánynak, így eljöttek a lagziba, és a királyfi tizenegy öccsével egy héten át ropták a táncot. A királyfi és az ő tündére később is mindig szívesen látták őket, és remélték, hogy hamarosan még tizenegy házasság köttetik a tündérek és királyfik között.