A királylány jégmadara

A királylány jégmadara.

            A vízparton szárnyalt az apró, fodros hullámok fölött a kicsi jégmadár. Kék, narancs és fehér tollai ragyogtak a napsütésben, hosszú, erős csőre riasztóan hatott az arra repkedő apró bogarak szemében, ha csak tehették, elkerülték őt.

             A hintó megállt a tó mellett végig futó fejedelmi sétányon.

– Kiszállok! – mondta a királylány, és bordó bársony cipellőjével már ki is lépett. Alakját köpeny takarta, melynek kapucnija hullámos szőke haját csak félig borította. Kék szeme csillogott, arca kipirult az izgalomtól. Sokszor járt már erre, de mindig nagy kísérettel, és csak a hintóból csodálhatta meg a tó vizét. Itt van hát az alkalom, hogy közelebbről megtekintse! Elbűvölve tette meg a parthoz vezető rövid utat, a csapkodó hullámok lágy zenéje kíséretében. Amint a fehér habokat és a víz tükrén táncoló fényeket figyelte, hirtelen megpillantotta a kicsi jégmadarat.

– Ő kell nekem! – mutatott rá, és már ugrott is két testőr, hogy teljesítse a kívánságát. Csónakba szálltak és üldözőbe vették őt. A madárka gyorsabb volt, és elszállt, vissza, a fák lombkoronájára, ahonnan érkezett.

– Hol a kék madaram? – követelte a királylány a jégmadarat, amint megpillantotta az üres kézzel érkező őröket.

– Felséges királykisasszony, nem tudtuk megfogni! – mondták.

– Maradjatok itt, és keressétek meg! Nekem kell az a madár! – makacskodott a királylány.

Mint tudjuk, a királylányok minden kívánsága parancs, így történt, hogy a hintó elhajtott és a két őr a parton maradt. Három nap és három éjjel keresték a madarat, míg végre hét kis tojásán ülve megtalálták. Hálót dobtak rá és elkapták, majd örömmel vitték haza a palotába, jutalmat reméltek érte.

– Felséges királykisasszony, engedelmével, elhoztuk a jégmadarat! – mondta az egyik marcona férfi, és átadta a foglyul ejtett madarat.

Szegény kis madár remegett, mert nagyon félt, hogy a tojásokból sosem kelnek ki a kicsinyei, ha ő nem térhet haza. A királylány ránézett, majd az őrök felé fordult:

– Három nap és három éjjel kellett nektek ahhoz, hogy egy ilyen apró madarat megfogjatok! Ráadásul jól megijesztettétek szegényt! Mire vártok még, tűnjetek el a szemem elől! – mondta.

Az őrök hanyat-homlok menekültek, nem akarták, hogy a királylány haragja még jobban rájuk zúduljon. Ismerték őt, tudták, hogy nagyon szeszélyes, és azt is, hogy hiába mondanák el neki, úgy sem törődne a magyarázkodással, csak a kiadott parancs fontos számára. Pedig nekik nincs szárnyuk, mint ennek a kismadárnak, így nem tudtak utána repülni, meg kellett keresniük a fészkét, és megvárni a megfelelő pillanatot, amikor megpihen, hogy elkaphassák, és elhozzák ide. 

A királylány kettesben maradt a jégmadárral.

– Ne aggódj, itt nagyon jó dolgod lesz! Mindent megkapsz, amire vágysz! Nézd, aranykalitkát adok neked, abban pihenhetsz egész nap, ételt, italt hozatok, annyit, amennyit szeretnél! Nem kell semmit tenned, csak légy a közelemben, hogy had csodálhassalak! – szólt kedves hangon a királylány.

A jégmadár meghallgatta őt, de kicsi szíve hevesen dobogott, féltette a tojásból még ki nem bújt fiókáit, egyfolytában csak rájuk gondolt, nem érdekelte sem az aranykalitka, sem a finom étel és ital.

– Látom a szemedben a riadalmat. Ne félj, jégmadár! Elkergettem az őröket, ha akarod, tömlöcbe vetem őket, nyugodj meg! – mondta a királylány.

– Ne légy igazságtalan, te parancsoltad, hogy fogjanak meg engem! Éppen a fiókáimat költöttem, mikor elkaptak! Teljesítették a parancsodat, a hét tojásom pedig magára maradt! – szólt a jégmadár.

– Nem tudtam, hogy tojásaid vannak! – felelt halkan királylány.

– Most már tudod. Haza kell mennem, értsd meg! Nem vágyom díszes kalitkára és finom ennivalóra, csak a saját fészkemre, ahol a hét tojás vár engem! Vigyél haza! – könyörgött a jégmadár.

A szeszélyes királylány még soha nem gondolta végig, hogy a kívánságai bajt okozhatnak. Elgondolkodott, majd így szólt:

– Ne haragudj kicsi jégmadár, hogy elszakítottalak az otthonodtól! Befogatom a hintót, és a két testőrrel együtt visszamegyünk, letesznek oda, ahonnan elhoztak!

A jégmadár megkönnyebbülten köszönte meg, hogy a királylány visszaviszi őt a fészkébe. Mikor a hintó sebesen gurult a tópart felé, a királylány csodálkozva érezte, hogy a szívét melegség járja át. Sem makacs, sem szeszélyes, sem igazságtalan nem volt ebben az órában, csak egy lány, aki helyrehozza, amit tett, és ez jó érzéssel töltötte el.

Hamarosan megérkeztek a tóhoz. A két testőr jól emlékezett a helyre, ahonnan elhozták a jégmadarat, és örömmel vitték őt vissza. Arcukon igazi megkönnyebbülés látszott, mikor a hét tojást sértetlenül látták a fészekben. A kicsi jégmadár elfoglalta a helyét rajtuk, és boldog volt, hogy ismét itt lehet. Köszönhette ezt a bátorságának, hogy ellent mert mondani egy királylánynak.

A királylány elégedetten hajtatott vissza a palotába. Ő is örült, hogy a tojásoknak semmi baja sem esett.

            Eltelt pár hét, és egy napon éppen a szobájában üldögélt, mikor a nyitott ablakon nyolc jégmadár röppent be. Egy nagy, és hét kicsike. Rászálltak a vállára, és hangosan csiviteltek. A jó érzés a szívébe ismét beköltözött. Ezek azok a kismadarak, akik a tojásokból kikeltek! Hozatott nekik ennivalót, jól megvendégelte őket, majd hagyta, hogy elszálljanak, mert tudta, hogy sokkal többet ér, ha saját akaratukból visszatérnek, mintha erőszakkal itt tartja őket. Jöttek is a kék tollú madarak nap mint nap, és a királylány szívét örökké melegen tartották.