A királylány ölelése


http://mocorgohaz.hu/

            Ott, ahol a felhők arany és ezüst színben tündökölnek, volt egy királyság, melynek uralkodója mindenkitől féltette egyetlen gyermekét.
            Ahogyan teltek-múltak az évek a királylány egyre szebb és szebb lett. Mikor a tizennyolc évet...

Kép forrása: pixabay.com

            Ott, ahol a felhők arany és ezüst színben tündökölnek, volt egy királyság, melynek uralkodója mindenkitől féltette egyetlen gyermekét.

            Ahogyan teltek-múltak az évek a királylány egyre szebb és szebb lett. Mikor a tizennyolc évet betöltötte, messze földről követek érkeztek a palotába, hogy személyes találkozót kérjenek gazdáik részére, akik szerették volna megkérni a kezét. Az öreg király azonban senkit sem fogadott. Néhányan azonban mégis bejutottak a palota kertjébe, és megcsodálták a gyönyörű lányt, akinek tengerzöld szeme és vállára omló barna haja, karcsú alakja és kedves mosolya azonnal megbabonázta őket. A király rettenetes haragra gerjedt, azt gondolta, csak úgy tudja megvédeni őt, ha toronyba záratja. Volt a kastélynak egy olyan magas része, amely majdnem a csodálatos felhőkig ért. Kialakíttatott benne egy szobát, melyet arannyal díszített bútorokkal rendeztetett be, és a lánya itt töltötte napjait. Szegény egyre sápadtabb, egyre szomorúbb lett. Egy szűk ablakon keresztül látta az égboltot, egy-két csillag és a hold fényét, nappal pedig a napsugarakat. Olvasott, kézimunkázott és festett. Eleinte emlékezett arra, milyen a kert, a virágok és madarak, de később ez feledésbe merült, és csak felhőket és fényeket varázsolt a vászonra, hiszen ezeket látta nap mint nap a toronyszoba ablakából. Az apja gyakran meglátogatta, elégedetten ült az agyoncicomázott kanapén, úgy gondolta, teljes biztonságban él a lánya. Egyszer azonban észrevette, hogy a szépsége nem ragyog már, és a festményei is csupa komor színt tartalmaznak.

– Kislányom, beteg vagy? – kérdezte tőle.

– Igen, lassan elhagy minden erőm! – felelte a lány.

A király rögvest hívatta az orvost. Az idős doktor megvizsgálta, és azt mondta:

– Több fényre, több levegőre, nagyobb szabadságra van szüksége, különben soha nem áll talpra!

Az uralkodó hívatta az ország építészeit. Kiválasztotta a legrútabbat, és azt parancsolta, csináljon hatalmas ablakot a toronyszobára, olyat, amin át egész nap sok fény árad be.

A görbe hátú, apró szemű, hosszú orrú mester azonnal felment a királylányhoz, hogy felmérje a helyiséget, amiben lakik. A lányt sírva találta. Leült mellé, és vigasztalni kezdte. Mesélt neki a kék tengerről, fehér sziklákról, a vízből kiugráló delfinekről, kertekről és virágokról. Sorra vette a kicsi állatokat, és egy-egy történetet mondott róluk. Mikor a gyönyörű lány könnyei felszáradtak, akkor ránézett a rút férfira, de csak a jóságos csillogást vette észre a szemében, a csúnyaságát nem.

– Köszönöm neked a szép történeteket! – szólalt meg hálásan, és megölelte a görbe hátú építészt. Ekkor azonban csoda történt! A férfi daliás legénnyé változott, fején aranykorona csillogott.

– A szomszéd ország királyfija vagyok. Egy gonosz tündér elátkozott. Azokon a napokon nyerem vissza a valódi alakomat, mikor egy szerető szívű királylány megölel engem – magyarázta a fiú.

Ettől fogva minden nap megjelent a toronyszobában, hogy az átalakítást elvégezze. A király reggelente találkozott vele, akkor mindig olyan csúf volt, hogy nem féltette tőle a lányát. A királylány öleléssel fogadta az építészt, aki ettől csodaszép ifjúvá változott, és egész másnap reggelig az is maradt. Miközben dolgozott, folyamatosan beszélgettek. Ahogy telt az idő, egyre többet tudtak meg egymásról. A hetek gyorsan szálltak, hamarosan elkészült az óriási ablak, amin keresztül lehetett látni az egész királyságot, annak minden zugát. A zöld erdők lombjában fészkeltek az énekes madarak, a kék tenger vizében úszkáltak a színes halacskák, az utcákon lovasok jöttek-mentek. A két fiatal egymást átölelve figyelte őket.

– Elkészültem a munkával, jelentenem kell az apádnak! – szólt az ifjú.

– Nem akarom, hogy elmenj! Nélküled nagyon magányos leszek! – felelte a lány.

– Itt a nagy ablak, innen láthatod az egész országot! – vigasztalta a fiú.

Mit volt mit tenni, a királylány elbúcsúzott tőle. Másnap csúf építész alakjában a királyfi átadta a toronyszoba kulcsait a királynak, és eltávozott.

Az utcán a tapintatlan emberek utána kiáltottak:

– Olyan csúnya vagy, hogy rád sem bírunk nézni!

– A királylány ölelésében daliás voltam! – suttogta a fiú.

Suttogását meghallotta a szellő, aki felsuhant az arany felhőkig, és elmesélte neki. Az arany felhő tanácskozott az ezüst felhővel, és úgy döntöttek, segítenek a fiataloknak.

Másnap reggel mikor kinyílt a toronyszoba ablaka, az aranyfelhő így szólt:

– Királylány, kapaszkodj belém, elviszlek a lombos fák közé, ott vár rád a párod!

A lány azonnal nyújtotta a kezét, jól megfogta őt, és már repült is az erdő irányába.

Az ezüst felhő leszállt az emberek közé és így szólt:

– Építész, kapaszkodj belém, elviszlek a lombos fák közé, ott vár rád a párod!

A fiú azonnal nyújtotta a kezét, jól megfogta őt, és már repült is az erdő irányába.

A zöld pázsitra leszállt az arany és az ezüst felhő. Az építész és a királylány egymást megölelték, és elhatározták, hogy többé nem válnak szét útjaik.

A lombos fák között a patak parton egy kis kunyhó várta őket. Minden reggel madárdalra ébredtek és tücsök ciriplésre aludtak el.

            A király hamarosan észrevette, hogy eltűnt a lánya. Elszántan kereste őt. Mikor rátalált, egy forrás mellett ült a királyfival, pettyes hátú őzikék vették őket körül.

– Szereted őt kislányom? – kérdezte.

– Mindennél jobban, Apám! Ha bezársz a toronyba, akkor is az övé maradok! – felelte.

A király rájött, hogy nem tarthatja fogva, hiszen a lelkét úgysem tudja bezárni. Ha igazán szereti, elfogadja a választottját is.

            Így történt, hogy hamarosan megtartották a lakodalmat, és nagy egyetértésben éltek mindannyian. A királylány sosem mulasztotta el naponta megölelni a férjét, így egy idő után már senki nem emlékezett arra, milyen volt ő, a szeretett lány ölelése nélkül.

 

 

           

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!