A királylány színes madara

A királylány színes madara.

            A havas hegycsúcson, mindenkitől távol állt egy aranypalota. A csodaszép épületet a Hegyvidék királyának lánya kapta a tizenhatodik születésnapjára. Volt benne száz szoba és ötven fürdőszoba, de kongott az ürességtől mindegyik.

            A királylány a szüleivel együtt, a gyémánt és arany hegy lábánál, a száz forrás völgyében pompázó kastélyban lakott, ahol reggeltől estig nagyon elfoglalt volt. Fogadta a vendégeket, szórakoztatta őket, és minden nap utasításokat adott a szobalányoknak, szakácsoknak, kertészeknek. Kedvenc időtöltéseire alig maradt ideje. Este, amikor a palota népe nyugovóra tért, akkor tudott egy keveset festeni, zongorázni és írni. A szobájában a leghűségesebb társa, egy színes tollú madár várta, akivel megbeszélhette örömét, bánatát. A nap legjobb része számára ez az időszak volt, amikor azt tehette, amit szeretett. Ha kedve kerekedett, a könyvbe írt újabb mesés történetet, ha úgy érezte, hogy a kezében az ecsettel valóra tudja váltani az álmait, akkor az állvány elé állt és tovább festette a tündérszép tájat, amelybe korábban belefogott. Ha zongorázni akart, karcsú ujjai órákon át futkoshattak a fekete és fehér billentyűkön, senki nem zavarta meg ebben.

            Talán ez így is marad örökkön örökké, ha egy napon nem történik rendkívüli dolog a palotában. Egy verőfényes délutánon azonban tizenkét hintó érkezett a bejárat elé, és az őrök lélekszakadva rohantak a királyhoz, hogy közöljék, a hófelhők uralkodója és családja érkezett meg hozzájuk. A király személyesen ment eléjük, hiszen már a nagyapja is jó barátságot ápolt velük, és minden találkozást izgatottan várt.

– De jó titeket látni! – mondta örömmel. – Minek köszönhetem a látogatást? – folytatta.

– Hivatalos ügyben járunk! A trónteremben elmondom, hogy miért jöttünk! – felelte a fehér szakállú Hófelhők királya. Hegyvidék királya a lányáért küldte az egyik őrt, és mire a trónt elfoglalta, a királylány is megérkezett.

– Örülök, hogy mind együtt vagyunk! Azért jöttem a díszkíséretemmel együtt, hogy megkérjem a lányod kezét a fiam számára! – jelentette ki büszkén Hófelhők királya.

– Nem ismerem a fiad! Eljött veletek? – kérdezte a királylány.

– Valakinek otthon kellett maradni! Ő vigyáz most a hófelhőkre! – felelte Hófelhők királya.

– Látott már engem valaha? – kérdezte Hegyvidék királylánya.

– Ebugatta! De sokat kérdez ez a lány! – szólt Hófelhők királya. – Hozzád szólok, Hegyvidék királya barátom! Adj kezet az eljegyzésre, és már szervezhetjük is a lagzit! – folytatta türelmetlenül.

– Itt a kezem, áldásom adom rájuk! – felelte Hegyvidék királya, mielőtt a lány újra megszólalhatott volna.

A királylány szomorúan ment a szobájába, ahol a színes tollú madárnak töviről-hegyire elmesélte, hogy mi történt a trónteremben.

– Nem akarok férjhez menni egy idegenhez! – sírta el magát végül. A színes tollú madár így szólt:

– Megértelek téged. Biztosan jót akar neked a király, de azt, hogy kivel éled le az életed, neked kell eldöntened, nem másnak. Ha itt maradsz, engedelmeskedned kell.

– Nem akarok itt maradni! – hüppögte a királylány.

– Tudok egy megoldást! – vigasztalta a színes tollú madár.

– Mondd gyorsan! – bátorította a királylány könnyes szemmel.

– A havas hegycsúcsokon üresen áll a palota, amit a tizenhatodik születésnapodra kaptál az apádtól. Elviszlek oda! A száz szoba valamelyikében elrejtőzhetsz! – javasolta a színes tollú madár.

– És a festményem? A könyvem? A zongorám? – kérdezte ijedten a királylány.

– Van három sas jóbarátom. Ők majd elhozzák, ne félj! – ígérte a színes tollú madár. Hegyvidék királylánya megnyugodott, hogy nem kell férjhez mennie egy ismeretlenhez, és hogy van hová mennie, a színes tollú madara eljön vele, és a sasmadarak utána repítik a kedvenc holmijait is.

– Hajnalhasadáskor induljunk! – kérte a királylány.

– Ilyen gyorsan el akarod hagyni az otthonod? – lepődött meg a színes tollú madár.

– Nincs más választásom! Különben sietve férjhez ad az apám! – magyarázta a királylány. A hűséges madara megértette őt, és azonnal elrepült a sasokhoz, és hajnalhasadáskor velük együtt tért vissza.

– Ne aggódj, segítünk neked! – rikkantott a leghatalmasabb sasmadár, és a hátára vette a zongorát.

– Már viszem is! – röppent ki az ablakon.

– Jövök utánad a festőállvánnyal és a vászonnal! – tette hozzá a középső sasmadár.

– Én pedig viszem ezt a vastag könyvet! Toll, ceruza, festékek és ecsetek is ideférnek! – mutatott a hátára a legkisebb sasmadár. A királylány felpakolt rá, és kiröppent az ablakon a többiek után.

– Gyere, öleld át a nyakam! – bíztatta a lányt a színes tollú madár. Először kissé félénk arccal kapaszkodott a hátán, később aztán biztonságban érezte magát, és bátran nézelődött a magasból a királylány. Már látszott a havas hegycsúcson, a távolban az aranypalota, amikor egy hófelhő közeledett feléjük.

– Jaj, nekem, észrevett Hófelhők királya, és hóvihart gerjeszt körülöttem! – remegett a királylány.

– Dehogyis vett észre, errefelé mindennaposak a havazások! Ne félj, majd megszokod! – nyugtatta a színes tollú madár. Éppen jókor, mert egy csillogó hópehely a királylány barna hajára szállt, és követte még vagy tizenkettő.

– Látod, csupán szállingózik a hó! – mosolygott a színes tollú madár.

Egy havas hegycsúcson, éppen az aranypalotával szemben egy ifjú állt. Hófehér ingujja úgy dagadt, mint a vitorla, ahogyan belebújt a szél. Nem vette észre, mert mást figyelt. Egy lányt, akinek barna hajában koronaként ragyogtak a hópelyhek. Bordó selyemruhája lágyan ölelte karcsú alakját, arca kedvességet és megértést sugárzott. Biztosan az elhagyatott aranypalotába igyekszik. Az előbb szállt be a toronyszobába három sasmadár, vittek magukkal zongorát, festőállványt és egy vastag könyvet. Bárki is ez a lány, nem árulom el, hogy a Hegyvidék királylányának aranypalotájába tart! – gondolta a fiú, és várt. Egyáltalán nem lepődött meg, mikor a színes tollú madár hátán beröppenni látta őt a nyitott ablakon.

Üdvözlöm a lányt, és felajánlom a segítségem! – határozta el, és egy arra járó hófelhő lenyúló szélébe belekapaszkodott.

– Vigyél át a szomszéd hegycsúcsra! – kiáltotta, és a hófelhő zökkenőmentesen átúszott az aranypalotához. Ott a fiú elengedte, nagyot huppant a zúzmarás kastélykertben.

Elengedtem a felhőt, most akkor fel kell másznom a falon a toronyszobába? – kérdezte magától, és bólintott. Észrevett egy kötelet, és azon ügyesen felkúszott.

– Ne ijedj meg tőlem! – szólt köszönés helyett, amikor a nyitott ablakon bekukkantva a lány rémült arcát meglátta. – Azért jöttem, hogy a segítségem felajánljam! Nem árullak el, ne félj! Az aranypalota úgysem kell senkinek! – nyugtatgatta a lányt, aki lassan rájött, hogy nincs mitől tartania. Behívta a fiút, a három sas és a színes tollú madár társaságában beszélgetni kezdtek. A nap folyamán kiderült, hogy a fiú tud zongorázni, így négykezest játszottak. Gyorsan telt az idő, és a lány gyomra megkordult.

– Hozok ennivalót! – szólt a fiú, és az egyik sas hátára ülve elszállt. Rövid idő múlva visszatért egy nagy kosár finom élelemmel, és mindannyian megvacsoráztak. Mondanom sem kell, hogy ezután minden napos vendég lett a fehér inges fiú a házban. Figyelte, amint a lány fest, vagy ír, ilyenkor meg sem szólalt, hogy ne zavarja meg őt. Ha kedvük kerekedett együtt zenéltek, énekeltek. Egy napon a fiú megtanította felhőbe kapaszkodva utazgatni a lányt. Érdekes módon a hófelhők neki is engedelmeskedtek, így megcsodálhatta a környék csodás völgyeit, legelőit, és meredek sziklafalait.

Egy napfényes reggelen a színes tollú madár könnycseppeket vett észre a királylány szemében.

– Mi bánt, Hegyvidék királylánya? – kérdezte.

– Apámra gondoltam, és az otthonra, amelyet elhagytam – felelte a lány.

– Nem haragszol már rá? – nézett rá a madár.

– Nem, már nem – rázta a fejét a királylány.

– Hazavigyelek? – kérdezte a színes tollú madár.

– Olyan boldog vagyok itt! – felelte a királylány.

– Félsz, hogy nem tart sokáig, ugye? – kérdezte a színes tollú madár.

– Ha csak eddig tartott, már akkor is megérte, hogy eljöttem ide! – felelte a királylány, és ekkor megjelent egyik kezével egy hófelhőbe kapaszkodva a fiú. Kis hóvirágcsokrot tartott a szabad kezében, és beugrott az ablakon, majd így szólt:

– A völgyben kidugta a földből a fejét a hóvirág! Gyere, nézzük meg együtt!

A királylány elfeledkezett minden másról, és boldogan tette vízbe a hóvirágot, majd leszálltak a völgybe megnézni a tavasz kezdetét. Amikor elfáradtak a sétában, a fiú így szólt:

– Szeretném, ha mindig velem maradnál. Te mit gondolsz erről?

– Jó volna mindig együtt lenni! – bólintott a lány.

– Gyere, akkor bemutatlak a szüleimnek! – húzta magával a fiú, és egy arra járó hófelhővel felszálltak a magasba. Ilyen messze a földtől még sohasem járt a királylány! Egy csodás, hófehér palotába érkeztek, mely soha el nem olvadó hópelyhekből épült. Bementek a kapun, és az őrök mind tisztelegtek.

– Ki vagy te? – lepődött meg Hegyvidék királylánya.

– Várj egy kicsit, mindjárt kiderül! – csitította a fiú. A királylány megdöbbenve állt meg a trónteremben, mert ismerte azt, aki a trónszéken ült.

– Apám, elhoztam a választottam! A világ összes királylányánál jobban illik hozzám! – mutatta be őt a fiú.

– Hegyvidékek királylánya! Az apád és én is hetek óta keresünk! Miért rohantál el az esküvőd elől? Te honnan ismered a fiam?  – kérdezte Hófelhők királya.

– Te menyasszony vagy? – döbbent meg Hófelhők királyfija.

– Igen. A te menyasszonyod. Apád megkérte a kezem az én apámtól, és mivel nem ismertelek, elszöktem otthonról az aranypalotába előled – felelte a királylány.

– Előlem szöktél és véletlenül hozzám jöttél! – mosolygott a királyfi. – Nem mondtad, hogy királylány vagy! – folytatta.

– Te sem, hogy királyfi vagy! – vágott vissza a királylány.

– Együtt elmegyünk Hegyvidék király palotájába! Ne aggódjon tovább a barátom! – mondta Hófelhők királya.

     Tizenkét hintó indult útnak a hófelhők tetején, a gyémánt és aranyhegy lábához, a száz forrás völgyébe, ahol a királylány otthona állt. Három sas és egy színes tollú madár kísérte őket az úton. Amikor a pompás palotához értek, Hegyvidék királya eléjük jött, és a boldogságtól nem tudott hová lenni, hogy előkerült a lánya.

– Nem adlak férjhez, ha nem akarod! – ígérte a király.

– De akarom apám! Hófelhők királyának fiát szeretem, megkérte a kezem! – felelte a lány.

– Ha ti úgy akarjátok, akkor hamarosan áll a bál az esküvőtökön! – ígérte a király, és hozzáláttak a világra szóló lakodalom megszervezéséhez. A három sas és a színes tollú madár kísérte az oltárhoz a menyasszonyt. Az ifjú pár boldogságából mindenkinek jutott aznap, a hegyek, völgyek, felhők birodalmában. A zene szólt, az emberek táncoltak és énekeltek, az asztalok dúsan megterítve várták őket étellel, itallal, százszorszép virágokkal szórták tele az egész palotát, melyek illata elbódította a vendégeket. Amikor véget ért a lakodalom, hazatértek, és ennek a csodás napnak az emlékével aludtak el. Álmaikban még mindig az álomesküvőn jártak, és a mosoly még éjjel is ott ragyogott az arcukon.