A kislány őzgidája

A kislány őzgidája.

            A hajnali langyos levegő beáramlott az erdei házikó nyitott ablakán, és a kislány, aki eddig mélyen aludt a virágmintás takaró alatt egy nagyot szippantott belőle, majd a másik oldalára fordult. Egy faág zöldellő levelei érintették a ház falát, rajta egy cinege ült várakozva. A nap már leküldte első sugarait a piros cseréptetőre, a környék narancssárga fényben úszott.

            A cinege úgy döntött, hogy felkölti a kislányt, és hangosan énekelni kezdett. A virágmintás takaró lecsúszott az ágyról, és hamarosan két kis talp tapogatózott a papucsáért. Mikor a gyerek végre megtalálta, és belebújt a rózsaszín lábbelibe, a cinege a párkányra repült, és ott folytatta a dalt.

– Mi olyan sürgős kismadár, mit szeretnél nekem mondani? – kérdezte a kislány álmos hangon.

A cinege abbahagyta az éneklést, és apró szemei rátapadtak az ágyon ülő gyerekre.

– Jól van, megyek már! – szólt a kislány, és a nyitott ablakhoz lépett. A cinege a szárnyait megemelte, mintha repülni akarna, de végül mégis ott maradt a párkányon.

– Értem. El szeretnél engem vezetni valahová. Rendben van, várj egy kicsit, felöltözöm és indulhatunk! – mondta a kislány, mire a kismadár hálásan bólintott.

Nem sokára az erdőbe vezető úton haladtak, a cinege alacsonyan repült, hogy a gyerek könnyen tudja követni őt. Néhány perc múlva a tisztáshoz értek. A cinege egy bokor felé vette az útját, mely éppen virágzott, és a hatalmas fehér szirmoktól alig lehetett látni a kis zöld leveleket.

– Miért hoztál ehhez a bokorhoz? Látom, hogy nagyon szép, de most komolyan kérdezem, hogy tényleg ezért költöttél fel? – kérdezte a kislány.

A cinege a bokor másik oldalára repült, és bebújt alá.

– Óh, most bújócskázni szeretnél, igaz? – hajolt le a kislány. Széthúzta a virágzó ágakat, és nagyon meglepődött. Egy kis őzgida ült alattuk, akit a sok fehér virág jótékonyan eltakart. A cinege intett a szárnyaival, hogy célhoz értek, és elrepült a legközelebbi fára, onnan figyelte az eseményeket.

A kislány behúzódott a bokor alá, az őzike mellé telepedett, akinek barna hátát sok-sok fehér petty borította, fekete szemeivel segélykérőn nézett rá. A gyerek óvatosan megsimogatta a pettyes hátat, majd mikor látta, hogy a kis állat nem bánja, egészen közel ült hozzá, mire az őzgida az ölébe hajtotta a fejét. A kislány hagyta, hogy pihenjen egy keveset, majd halkan megkérdezte:

– Hol vannak a szüleid?

Az őzgida felemelte, és szomorúan megrázta a fejét.

– Értelek. Nem tudod, merre vannak. Figyelj rám! Megkeressük őket, de addig is, legyél az én őzgidám! – kérte bátorítóan a kislány.

Az őzike hálásan bólintott.

– Hozok neked friss füvet, és a patakból vizet! Amíg elmegyek, vigyáz rád a cinege! Jó lesz? – mondta a kislány, és mikor látta, hogy az őzgida beleegyezik, kimászott a virágzó bokor alól.

– Cinege, szállj a bokorra, és jó hangosan énekelj akkor, ha szokatlant észlelsz, vagy ha valaki bántani akarja az őzgidát, és én rögtön visszajövök! – mondta, és elsietett a friss fű irányába. Már éppen tele szedte a kötényét, mikor meghallotta a cinege dalát, majd kisvártatva motorzúgás verte fel a csendet. Egy nagy terepjáró állt meg a rét közepén, és egy férfi szállt ki belőle, aki odasietett a kislányhoz.

– Nem láttál errefelé egy őzgidát? – tudakolta.

– Nem. Miért kérdezed? – érdeklődött a kislány.

– A szomszéd erdőben jártam, és ott találtam rá egy kis őzgidára, aki egyedül ült a kuckójában, gondoltam elviszem ajándékba valakinek. Betettem az autóba, de mikor megálltam ezen a réten, hogy a patakból vizet merítsek, megszökött előlem, és nem találom azóta sem. Visszajöttem ide, mert arra gondoltam, hogy egy ilyen kicsi őzgida nem tud elmenni nagyon messzire, ezért ezt a környéket alaposabban átkutatom.

– Lehet, hogy hazament a szüleihez! – mondta a kislány. 

– Én nem láttam a szüleit sehol! – felelte a férfi.

– Biztosan elmentek reggeliért, azért nem voltak ott, mikor arra jártál! – felelte a kislány.

– Most látom, hogy a kötényed tele van fűvel! Kinek szedted? – érdeklődött a férfi.

– Otthon nyulaim vannak, nekik viszem! – füllentette a kislány.

– Hát jó, akkor én tovább megyek, mert engem várnak már! – szólt a férfi, és elindult az autójával.

A kislány szaladt a virágzó bokor alá, odaadta a friss füvet az őzgidának, majd tenyerében hozott vizet a patakból. Mikor a gida evett, ivott, így szólt:

– Tudom már őzgida, hogy hol az otthonod! A szomszéd erdőben laksz, onnan hoztak ide téged terepjáróval! Mi nem messze lakunk innen, autóval percek alatt odaérünk. Otthon megkérem apukám, és hazavisz téged, a szüleid már biztos nagyon várnak!

Amint az őzgida kimászott a virágzó bokor alól, a cinege hangos éneklésbe kezdett. A pettyes hátú őzike megfordult, és szaladni kezdett. A kislány odanézett, és meglátta az őz papát és az őz mamát, amint nagyon fáradtan közelednek felé. A gidájukat keresték órák óta, mert az erdőben megtudták a madaraktól, hogy amíg reggeliért mentek, egy terepjáró elvitte a kuckójukból. Végre, végre megtalálták! A szülők és az őzgida összedugták a fejüket, és mindent elmeséltek egymásnak. Ezalatt a kislány szedett nekik füvet, odatette elébük, miután ettek, elmentek együtt a patakhoz, és az őzikék ittak a friss vízből. Őzgida sem félt már, hiszen minden jóra fordult, együtt voltak mindannyian.

A kislány megsimogatta mind a három őzet, majd elköszönt tőlük, és hazaindult.

Otthon a házuk előtt állt a terepjáró, amivel a tisztáson találkozott. Mikor belépett a házba, a nappaliban ott találta az idegen férfit, aki a szüleivel beszélgetett.

– Merre jártál kislányom? Eljött egy régi barátunk, szeretnénk bemutatni neki! – szólt az apukája.

– Találkoztunk már, mikor a nyulaknak szedett füvet a réten! – mondta az idegen férfi.

– Milyen nyulaknak? – kérdezte az anyukája meglepetten.

Ekkor a kislány elmesélte az egész történetet a három felnőttnek. Végül azt mondta:

– Azért füllentettem, hogy megvédjem az őzgidát!

– Értem. Tudod, hogy éppen neked akartam elhozni ajándékba? – kérdezte az idegen férfi.

– Most már igen. De én nem szerettem volna őt elszakítani a szüleitől! – felelt a kislány.

– Belátom, hogy igazad van! Sajnálom, hogy miattam füllentened kellett! – mondta az idegen férfi.

– Én is sajnálom, nem szoktam soha. És nem is szeretnék. De akkor te se vidd el többé az őzgidát az erdőből! – felelte a kislány.

– Rendben! Megegyeztünk! – felelte komolyan a férfi.

            Másnap reggel a kislány arra ébredt, hogy a cinege dalol az ablakpárkányon. Kiment a kertbe, és ott találta a három őzikét. Magához ölelte a pettyes hátút, és nagyon boldog volt, hogy az őzgidája meglátogatta, pedig akkor még nem is tudta, hogy ezután minden reggel el fog jönni hozzá a szüleivel együtt.