A kismadár reggeli dala

A kismadár reggeli dala.

Volt egyszer egy kismadár, aki szeretett ülni a fán.
Nézelődött, dalolgatott, míg el nem töltötte a napját.
Minden reggel a legszebb énekét csipogta,
de néha úgy érezte, hogy senki sem hallotta.
Naphosszat csivitelt és hangoskodott,
míg körülötte minden állat szorgoskodott.
Egyedül élt, volt ideje, erre-arra pillantgatott
és mindenkit  szemrevételezett.

Látta, mikor kel a hangya, mikor indul útnak a róka,
mikor nyílnak a virágok hajnalban ki újra.
Látta, mikor röppen ki az első méh a kaptárból,
hogy aztán társai kövessék a raktárból.
Látta a harmatcseppet a pókhálón,
látta a vakondot, ahogy kidugja fejét a túrásból.
Egyszer csak úgy érezte,
nem fontos, hogy dalával az erdőt ébressze.
Hiába énekelte énekét,
hajnalban senki sem dicsérte érdemét.
“Holnaptól nem kelek,
reggelente nem énekelek.”

 Hajnalban hatalmas csend volt,
a kismadár nem dalolt.
Minden állat későn kelt,
de a munka nem maradhatott el.
“Mi ez a hangzavar???” – ébredt a kismadár.
“Nem hangzavar ez te, elaludt az állatvilág!”
“Borzalmas így ébredni,
hogy fogok így pihenni???”
“Miért nem dalolsz inkább úgy, mint korábban, a nap előtt?
Dalolni még mindig tudsz,
jobb ha mindjárt munkához is fogsz!”
A kismadár gondolkodott, gondolkodott,
majd jó gyorsan hangja után kapott.
Megszólalt és énekelt egészen addig,
míg az állatok dolgoztak napnyugtáig.