A körhinta lovai_10. fejezet: Amire senki sem számított.

10. Amire senki sem számított

Ábris szinte nem is aludt, annyit törte a fejét valami jó kis varázslaton, amivel megtörhetné a pónik makacsságát. De hiába forgatta a régi varázskönyvét, lovakról szó nem volt benne. Durcás, hisztis, engedetlen gyerekek jobbá változtatásához talált néhány bekezdést a könyvében, azokat tanulmányozta órák hosszat.

Végül összeállított egy varázstervet, amivel kora reggel majd engedelmes, dolgos pónikká fogja változtatni ezt a makrancos ménest. Hosszasan mondogatta a bűbájverset, amit papírra vetett, hogy el ne felejtse.

„Abrakadabra!

Múlj el, makranc!

Pricc, prucc, pracc!

Jámbor pónik jöjjetek!

Egész nap keringjetek!

Pracc, pricc, prucc!”

Kakasszóra ébredt, és rögtön magára öltötte a cirkuszban használt fellépő ruháját, a fekete frakkot, a cilindert. Magához vette a varázspálcáját is, így indult Helénhez és Karolához. Azok rácsodálkoztak, hogy hová indul hajnalok hajnalán ilyen elegánsan. De amikor elővette a varázspálcát, megörültek, mert tudták, hogy Ábris fejében megszületett a megmentő ötlet. Türelmetlenül várták, hogy őket is beavassa a tervébe. Ábris pedig kellő komolysággal elszavalta nekik a varázsigét:

Abrakadabra!

Múlj el, makranc!

Pricc, prucc, pracc!

Jámbor pónik jöjjetek!

Egész nap keringjetek!

Pracc, pricc, prucc!

Elégedett volt magával, mert nem tévesztette el a szöveget. A biztonság kedvéért azért a zsebében ott lapult a papír, amire az éjjel leírta a versikét. A két körhinta-társtulajdonosnál nem aratott osztatlan sikert, amit hallottak. Egymás szavába vágva próbálták győzködni Ábrist, hogy a harmadik és a hatodik sorban a szavak sorrendje nem lesz így jó. Hiába erősködtek, az egykori bűvész nem volt hajlandó változtatni. Arra hivatkozott, hogy ez az ő szakmája, varázskönyve is csak neki van hármuk közül, tehát ő tudja, mit hogyan kell mondani. Helén aggodalmaskodott, hogy a helytelen varázsigével még valami nem várt fordulat fog bekövetkezni. Karola magában visszaemlékezett a sok félresikerült bűvészmutatványra, amik miatt Celesztin elküldte Ábrist. Arra gondolt, hogy mindegy is milyen sorban mondja azt a három szót a társuk, úgysem fog történni semmi, hiszen Ábris a legügyetlenebb a szakmájában, akit valaha cirkuszban látott. A varázsterv része volt az is, hogy a varázspálca helyett Karola ostorát kívánta használni a mágus, mivel itt lovakról volt szó. A vitatott szavakat tervezte ostorcsettintéssel kísérni. Karola kihozta a kocsiból az ostorát, bár nem hitte egy percig sem, hogy bármit elérhet Ábris a mutatványával. 

A három hintatulajdonos kellő komolysággal vonult a karámhoz. A pónik már éberen figyelték a feléjük közelítő díszes társaságot. Mivel kíváncsiak voltak, mind a karámajtóhoz igyekeztek, hogy ne maradjanak le semmiről. Ott sorakoztak egymással szemben, a nyolc póni és a három hintás. Ábris nem sokat teketóriázott, az ostorral a kezében előrelépett, és belekezdett a versikébe.

„Abrakadabra!

Múlj el, makranc!

Pricc, prucc, pracc!”

Három csettintéssel kísérte a varázsszavakat, majd folytatta.

„Jámbor pónik jöjjetek!

Egész nap keringjetek!

Pracc, pricc, prucc!”

Újabb három ostorcsettintés, és lássatok csodát! Olyasmi történt, amire senki sem számított, még maga Ábris sem. Az első három csettintés után a még izgő-mozgó lovacskák már mozdulatlanul figyelték a fejleményeket, csak a fülüket tudták mozdítani. A második adag csettintés után pedig mind a nyolc póni morgása, szuszogása megszűnt, teljes mozdulatlanságba merevedve álltak ott az állatok. A három ember nehezen ocsúdott fel, elsőnek Helén szólalt meg.

– Éreztem, hogy valami rossz fog történni, hibás volt a varázsigéd. Mi lesz így az élő pónis körhintámmal?

– Talán a körhintánkkal! – kiáltott rá Karola. – De mi lesz Noellával, ha így látja a lovakat?

– Ez hihetetlen, hogy sikerült varázsolnom! Persze nem egészen ezt akartam, de megpróbálom visszafordítani a történteket.

Azonban hiába csettintgetett az ostorral, hadonászott a varázspálcájával, olvasta fel a jegyzetét többször is, nem történt semmi. Ott állt a hintásokkal szemben a nyolc kővé vált póniló. A megszólalásig hasonlítottak az élő pónikhoz, csak teljesen mozdulatlanok és némák voltak. Elsőként Karola merészkedett közelebb hozzájuk. Óvatosan megérintette az elől álló Petya orrán a fehér foltot. Majd megkocogtatta a homlokát, és így szólt.

– Valószínűleg nem kővé változtattad őket, Ábris. A tapintás és a hang alapján inkább falovak lettek belőlük. 

Erre aztán a másik két társa is a lovak közé merészkedett. Sorra simították végig a hátukat, a fejüket, a sörényüket. Belenéztek nyitott szemükbe, Ábris még az egyiknek a lábába is belerúgott, de nem reagált rá a ló. Meglepődve tapasztalták, hogy a pónik szőre, sörénye és minden porcikája fényes felületű fává változott a varázslat hatására.

– Túl jól sikerült a mutatványom! – vélekedett Ábris. – De legalább ezekkel nem lesz gondunk. Igaz, hogy menetelni sem tudnak. Akkor viszont visszaalakítjuk a körhintát motoros hintává és úgy fogjuk be a pónikat.

Karola és Helén egyelőre szólni és gondolkodni sem tudott a meglepetéstől. Mikor aztán meggyőződtek róla, hogy mind a nyolc póni makulátlan falovacskává változott, nagy egyetértésre jutottak Ábrissal. Igen ám, de mit mondanak Noellának, a többi hintásnak és az ő kedves közönségüknek. Összedugták a fejüket és megszületett a nagy hazugság.