A körhinta lovai_15. fejezet: Újra indul a körhinta.

15. Újra indul a körhinta

A tegnapi kiadós lovaglástól fáradtan, mély álomba szenderült Noella. Arra sem ébredt fel, amikor Karola kilopózott a kocsiból. Éjfélre beszélték meg a cselszövők a találkozást a raktárnál. Mire odaért, már várták a társai. Ábris épp Kenéz markába számolta le a kialkudott munkadíjat. A tervük az volt, hogy az éjszaka leple alatt felszerszámozzák a falovakat, és a helyükre állítják őket. Így nem derülhet ki, hogy valójában a raktárban rejtegették az elvarázsolt pónikat. Néma csöndben „dolgozott” a négy összeesküvő. A vidámpark többi lakója pedig – Noellával együtt – az igazak álmát aludta. Már virradt, mikor Karola visszabújt az ágyába. Szerencséje volt, Noella erre sem ébredt fel.

Reggel nyolckor aztán a kislánya hangos nyújtózkodása ébresztette Karolát. Gyorsan reggelit készített, felöltöztek, aztán kedveskedve így szólt Noellához.

– Gyere, gyermekem! Nézzünk szét a vidámparkban! Lehet, hogy valami meglepetésben lesz részünk – mondta sokat sejtető mosollyal.

Noellának szokatlan volt ez a kedvesség, de jól is esett neki, ezért szót fogadott. Gyorsan felvette a cipőjét, és már indultak is együtt a reggeli szemlére. Karola persze a körhinta irányába vette útját, így Noella is követte. Az anyukája mellett lépdelve közelített a körhintához. Már messziről feltűnt Helén, aki a hinta közepén teljes „harci díszben”, azaz a legvidámabb bohóc jelmezében integetett nekik.

– Ide, ide, lányok! Kenéz barátom az éjjel leszállította a falovakat és beállította őket a helyükre. Már csak a motort kell megolajozni, és indulhat is a körhinta.

Ábris eközben egy olajoskannával ügyetlenkedett a hinta motorja körül. Noella földbegyökerezett lábakkal állt a megújult körhinta előtt. Nem akart hinni a szemének, a falovak egytől-egyig az ő élő pónilovainak hű másai voltak. Minden ugyanolyan volt, mint a valódi lovakon, a foltok, a színük, Szofi kék szeme…

– Hihetetlen ez a hasonlóság!” – szaladt ki a száján.

– Ez csak azt bizonyítja, hogy Kenéz egy nagy művész. Néhány fényképet készített, amikor nálunk járt még a pónik idejében. A képek alapján aztán elkészítette a tökéletes másukat. Higgy a szemednek, Noella! A falovacskák tényleg élethű másolatai a póniknak. Így aztán nem kell már szomorkodnod miattuk. Celesztin megírta, hogy milyen jó helyre kerültek a másik cirkuszban. Nekünk pedig itt vannak ezek a csodás falovacskák, akik remek bevételt ígérnek a vállalkozásunknak. Meglásd, milyen nagy forgalmunk lesz! És el sem fáradnak majd ezek a falovak, hiszen újra motorral működik a körhinta.

– Hogy állsz, Ábris? Indulhatunk? – kiabálta Helén. – Gyere csak, Noella egy próbakörre!

– Menj csak nyugodtan, ezek nem olyan szálkásak, mint a régi hintalovak! – küldte Karola a lányát.

Noella a fekete lovat választotta. Orrán a fehér folttal teljesen úgy nézett ki, mint Petya, az egykori kedvence. Még a falovak sorrendje is olyan volt, mint nemrég az élő pónik sora. Csak a szerszámok voltak egyszerűbbek, mint régen. De ezek is takarosan néztek ki, és biztonságos kapaszkodást nyújtottak. Két kör után Helén megállította a hintát és kíváncsian fordult Noellához, a véleményét tudakolva.

– A Kenéz bácsi tényleg nagy művész. Csak a lovak hangja és illata hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a hasonlóság, meg persze a szőrük, a sörényük is más tapintású. Itt minden egyformán sima és fényes. De csodálatos a hasonlóság! – lelkendezett Noella. – Szívesen mennék még egy-két kört! Ha lehet, most Ilkára ülnék. Na, jó tudom, hogy nem Ilka, hanem olyan, mint az Ilka volt.

A három hintás örült, hogy sikerült elkápráztatniuk a kislányt. Ha neki ennyire tetszik az új körhinta, az csak jót jelenthet a jövőre nézve. Persze, hogy megengedték neki az újabb köröket. Ilka hátán ülve, megint csak az az érzése volt Noellának, mintha az igazi póni hátán ülne. Csak hát a szőre, a sörénye és a némasága nem emlékeztette Ilkára. De hát a színe, a formája, a csillagos homloka! Kicsit magasabb is volt a többi falónál, akárcsak az igazi Ilka. Annak idején azért is kapta a Sámli Ilka nevet, mert egy sámliról lehetett felszállni rá kényelmesen. „Ez a Kenéz bácsi tökéletes megfigyelő, de lehet, hogy egy varázsló!” – gondolta magában Noella. A nyitásig aztán végigvizsgálta mind a nyolc falovacskát. Megállapította, hogy tényleg minden apró részletre kiterjedt a művész figyelme. A tarka lovak – Vendi, Zotyó, Sári – minden foltja pont úgy nézett ki, ahogyan emlékezett rájuk. Mindegyik lovacskának megsimogatta a nyakát, az oldalát, fülükbe súgta a nevüket. Ugyanúgy becézgette őket, mint annak idején az élő pónikat. Végül újra Petyánál kötött ki. Mikor halkan a fülébe duruzsolta, hogy mennyire hiányzik neki a nyerítése és az oldala melege, valami távoli, nyihogáshoz hasonló hangot vélt hallani. „Csak a képzeletem játszik velem!” – legyintett szomorkásan.

A Kenézzel kiegészült körhintások izgatottan várták a tíz órát, nagy forgalmat reméltek. Szépen lassan aztán jöttek is gyerekek, kirándulók, helybéliek. Mindenki kíváncsi volt a megújult körhintára. Noella a lakókocsi lépcsőjén foglalta el a helyét. A próbakörök alapján biztos volt abban, hogy semmi gond nem lesz a mai napon.