Élt egyszer egy férfi. Feleség már sajnos nem élt, de volt egy 5 éves lánya. Az apa nagyon elfoglalt volt, mindig dolgozott, hogy tudjanak valamit enni. Amikor munkából hazaért, akkor már nem volt kedve semmihez sem, csak aludni akart.
Történt egyszer, Karácsony előtti reggel, hogy mikor munkába indult a lányát pillantotta meg, amint a legdrágább csomagolópapírral csomagol be egy dobozt.
Az apa nem szólt semmit, mert nagyon sietett, de mérges volt a lányra.
Karácsony éjjelén a lány odament apjához.
-Papa, ez a tiéd! - nyújtotta át az aranycsomagolásos dobozt.
Az apa megilletődött.
-Köszönöm, kicsim! - vette át az ajándékot. Amint kinyitotta, mérges lett. - Nem tudod, fiatal lány, hogy a dobozba szokás valamit rakni, amikor ajándékba szánod?!
-De apa, hát ez nem üres! - könnyesedett meg a kislány szeme - Megtöltöttem szeretettel!
Az apa elpirult.
Pár nappal később a kislány életét vesztette egy autós balesetben. Az apa egyedül maradt és így nagyon szomorúan teltek napjai.
Folyton arra gondolt vissza, hogy bárcsak még élne a lány, bárcsak lett volna még ideje megköszönni neki az ajándékot, mert rájött, a szeretetnél semmi sem fontosabb.
Viszont mindig, amikor szomorú volt, kinyitotta a dobozt amit kapot és így mosoly derült arcára. Ilyenkor a lánya jutott mindig eszébe... így ezt az ajándékdobozt ágya mellett tartotta, örökre.
Harangi Árpádné
2024-01-21 17:09
Szervusz Júlia! Nagyon szép mesét írtál. Tanulsága is van, nem kevés. Amíg élünk becsüljük, szeressük egymást. Gratulálok!