A mackólány és a girbe-gurba iskola

A mackólány és a girbe-gurba iskola.

    Egyszer volt, hol nem volt, a pékség után a sarkon túl, volt egy kerek erdő, élt benne egy mackólány Rozika, a családjával Mackó Papával, Mackó mamával és a kistestvérével Péterkével.

Amikor elérkezett az idő, Rozika elballagott az Erdőmélyi óvodából és a szülei beíratták az iskolába, éppen a pékséggel szemben.

Sírt-rítt Rozika, mert nem akart iskolába menni. Riasztotta az ismeretlen város, a sok ember, és nem akarta otthagyni szeretett óvodáját sem, de nem volt mit tenni.

Megvásárolták a tanszereket, ahogy a tanítónéni a szüleitől kérte. Mennyi csodaszép füzet, színes könyv, és ismeretlen dolog került az iskolatáskába! Rozikának szeme-szája tátva maradt! Még dobókocka is volt közte, három! Meg logikai készlet, meg színes korongok, és az a sok szép színesceruza! De hiába, Rozikát nem tudták jobb kedvre deríteni.

Amikor aztán anyuval elindultak az iskolába, keserves sírásra fakadt, megmakacsolta magát, hogy ő bizony egy tapodtat sem megy tovább! Hiába volt szép ruhába öltöztetve, hiába ígért az apukája medvecukrot, ha hazaér, Rozika hajthatatlan volt.

-          Tudod mit? – az anyukája gondolt egy merészet. – Tudod mit, Rozi macim? Gyere velem el a pékségbe, csak úgy, és majd lesz, ahogy lesz! Ha nem gondolod meg magad, hazajövünk, jó lesz így?

A makacs mackólány beleegyezett. Szipogva, de felvette az iskolatáskáját, elindultak Mackó mamával a városszéli pékségbe, éppen az iskolával szemben.

Ott aztán Rozi maci letette táskáját a sarokba, és várta, hogy végezzen Mackó mama a vásárlással.

Egyszer csak odalépett hozzá egy nagyon kedves hölgy, akinek jó illata és nagy táskája volt. Kinyitotta, és csak úgy társalogva, kedvesen megszólította Rozit.

-          Hát te kire vársz itt, kislány?

-          Az anyukámra. – felelte Rozi, és kíváncsian lesegetett a nyitott táska felé. Vajon mi lehet benne?

-          A táskám nézed? Varázstáska. Benne van a sok csoda.

-          Milyen csoda? – A kis mackólány érdeklődve hegyezte a fülét.

A hölgy közelebb hajolt, és suttogni kezdett. Közben kivett egy tükröt, amolyan kétoldalasat.

-          Amit ezen keresztül látsz, a valóság tükörképe, de ez titok.

Aztán előhúzott egy egyenest, tele ismeretlen jellel. – Ez meg egy számegyenes. De ez is titok.

Rozi már nagyon kíváncsi volt. – Belenyúlhatok én is?

-          Persze, csak nyugodtan végy ki, amit akarsz.

A mackólány előhúzott egy nagy lapot, amin ákombákomok voltak.

-          Ezek bizony az ÁBC betűi. Érdekesnek találod? Én meg tudom fejteni neked, ha akarod, sőt! Megígérhetem, hogy egy fél év múlva már te is megfejtheted a jeleket. Érdekel, hogy hogyan?

-          Igen, nagyon. Mutass még ilyeneket nekem!

-          Jól van, de már hozzák is a perecem, látod, mennem kell.

-          De hová mész? Hol talállak? – Rozi maci izgatottan várta a választ, hiszen nagyon érdekes dolgokat látott.

-          Nézd csak ott szemben azt az épületet! Az a Girbe-gurba iskola, én oda megyek. Viszont látásra.

Akkorra odaért Rozi maci anyukája is. Hozott Rozinak egy ugyan olyan perecet, mint a hölgynél volt.

-          Látom megismerkedtetek, ő a tanítónénid.

-          A tanítónénim? – Rozi csak álmélkodott. – De hiszen ő kedves!

Anyukája elmosolyodott.– Na, hazajössz velem, vagy bemész az iskolába? – kérdezte anya maci.

-          Hát persze, hogy iskolába megyek! – azzal Rozi felkapta a táskáját a sarokból, és mint aki mindig is oda készült, rohant a tanítónéni után az iskolába.