A másik három kismalac

A másik három kismalac.

Nem tudni, hogy hogyan, de egy közeli erdőben, ahol nagyon sokféle erdei állat lakott, élt három kismalac is. Nem vadmalacok, hanem olyan kis házi malacok, amiket még ma is látni némelyik ház udvarán szaladgálni vagy a vályút, a földet túrni.
A három kismalac, ahogy hidegre fordult az idő ősszel, fázott. Elhatározták, hogy építenek egy házat, de nem az erdő szélén, hanem az erdő mélyén, ahol még a madár sem jár, de még a farkas sem. Sajnos a ház tervezése során összevesztek. Annyira makacsul ragaszkodott mind a három a saját elképzeléséhez, hogy úgy döntöttek, külön-külön építkeznek. 
A leglustább malacka egy szalmaházat épített. A másik, aki kicsivel szorgalmasabb volt, egy deszkaházat épített. A harmadik, mivel ő szeretett mindent kicsit túlgondolni, egy kőházat épített. Mikor készen lettek a házak, az egyik már csak egy kicsit fázott, a másik az elsőhöz képest kevésbé és a harmadik, no ő már egyáltalán nem fázott.
A farkas nem élt a közelükben, de ahogy átfagyva kóborolt az erdőben, rátalált a házikókra. Gondolta, valaki csak befogadja a házikó lakói közül a téli hónapokra. Szedett gyorsan egy csokorravaló csipkebogyóágat, megtöltötte a kulacsát finom forrásvízzel, megfésülködött a karmaival, megtörölte a fogait a mancsával és így barátságosan bekopogott a szalmaházikós malachoz:
– Kismalac, engedj be! – kiáltotta.
A bent pihenő malacka nagyon megijedt. Menekülőre fogta a házikó egyik ablakán át, miközben azt visította, hogy ‘Jaj! Megesz a farkas!’. Hallotta ezt a farkas és már nyitott is be a házikóba, hogy megnyugtassa a malacot. Sajnos a szalmából épített házikó túl kicsi volt neki és ahogy belépett, összedőlt. 
A kismalac elszaladt ahhoz a malackához, aki deszkaházat épített. A farkas, mivel bocsánatot szeretett volna kérni az okozott kellemetlenségekért, követte ide és bekopogott a deszkaház ajtaján is:
– Kismalac, engedj be! – kiáltotta.
A házban lévő kismalacok nagyon megijedtek. Menekülőre fogták a házikó egyik ablakán át, miközben azt visították, hogy ‘Jaj! Megesz minket a farkas!’. Hallotta ezt a farkas és már nyitott is be a házikóba, hogy megnyugtassa a malacokat. Sajnos a deszkából épített házikó is túl kicsi volt neki és ahogy belépett, összedőlt.
A kismalacok elszaladtak ahhoz a malackához, aki kőházat épített. A farkas, mivel bocsánatot szeretett volna kérni az okozott kalamajkáért, követte ide is őket és bekopogott a kőház ajtaján:
– Kismalac, engedj be! – kiáltotta.
A házban lévő kismalacok nagyon megijedtek, de még sikerült időben elfordítani a kulcsot a zárban. A farkas dörömbölt, dörömbölt, még sírva is fakadt, de a malackák ebből semmit sem láttak. Már nagyon fázott és bocsánatot is szeretett volna kérni. Gondolta, bemászik a kőház kéményén, hogy végre beszélni tudjon a malackákkal. Felmászott egy létrán a kémény tetejére és már ereszkedett is be rajta. Látták ezt a malackák. Gyorsan odatettek egy nagy üstben vizet forralni a kémény alá a tűzre. A farkas még időben ki tudott ugrani a kéményből, így nem égette meg magát. Jobbnak látta, ha feladja próbálkozásait. Letette a forrásvizet és a csipkebokorág-csokrot a kőház ajtaja elé, majd visszament az összedőlt szalma- és deszkaházikóhoz, hogy bocsánatkérésként kijavítsa azokat.
A kismalacok, miután elment a farkas, kilopództak a kőházból és megtalálták az ajtó elé helyezett ajándékot. Óvatosan elsétáltak először az újjáépített deszkaházhoz, majd a szalmaházhoz is, amin még dolgozott a farkas. A bokor mögül leskelődve rájöttek, hogy a farkas valójában nem is egy félelmetes, gonosz állat. Hazamentek, főztek meleg teát a farkastól kapott csipkebogyóból, amit aztán el is vittek neki. Nagy volt az öröm, mikor a farkas meglátta a meleg teát meg a malacokat. Végre elmesélte, hogy ő csak egy kis meleg helyre vágyott a hideg időben és nagyon sajnálja, hogy tönkretette hatalmas termetével a szalma- és deszkaházat. A malackák is sajnálták, hogy ismeretlenül rosszat gondoltak a farkasról. Befogadták a farkast a téli napokra, aki örömmel fogadta el a malackák meghívását. Így éltek ők négyen a kőházban aztán tavaszig, de egy jó ideig egészen biztosan.